In coming soon film Now you see me Szemfényvesztők Vicky

Már zajlanak a Szemfényvesztők folytatásának a munkálatai

Jon Feltheimer, a Lionsgate igazgatója, már augusztus elején bejelentette, hogy lesz a Szemfényvesztőknek (Now You See Me) második része is, aminek a megjelenését 2014.-re tervezik. Ez azért is lényeges, mert sokan nehezményezték a film végét, mégpedig abból a szempontból, hogy olyan hirtelen lett vége, így ők mindenképp örülhetnek ennek a hírnek. Meg persze én is nagyon örülök, hisz  imádtam a filmet (a végével se volt nekem problémám:) és csak örülhetek annak, hogy visszacsöppenhetek egy kicsit a bűvészek világába. És a bevételeket elnézve nem csak én voltam ezzel így, a hazai és a külföldi mozikban is sikert aratott, így nem is volt nagy meglepetés a Lionsgate folytatással kapcsolatos döntése miatt.



És habár már 2014-ben meg akarják jelentetni a filmet, eddig még nincs se forgatókönyvíró, se leszerződtetett szereplő. Csupán a rendező személye a biztos, mégpedig a rajongók legnagyobb örömére ez a rész is Louis Leterrier gondozásában fog megjelenni. És ahogy említettem, mivel még nincsenek leszerződtetve színészek se, így hivatalosan Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Isla Fisher, Dave Franco és Mark Ruffalo visszatérése sincs még megerősítve. Személy szerint én nagyon remélem, hogy mind az 5 szereplő visszatér a filmvászonra és, hogy ez a rész is lesz legalább olyan, ha nem még fergetegesebb, mint az első volt. 


A rendező így nyilatkozott az előkészületekről:
"Már bőszen dolgozunk a Szemfényvesztők folytatásán, szóval haladunk előre, nincs megállás. Éppen fejlesztjük a szkriptet, ami igazán jó móka. Nagy élvezet volt az előzőt is megcsinálni, egyszerűen imádtuk a karaktereket. Jelenleg a legnagyobb problémánk, hogy túl sok jó ötletünk van. Állandó dilemmában vagyunk, és folyton feltesszük magunknak a kérdést: ' Mi lenne, ha ezt meg azt csinálnánk? És így válaszolunk: 'Igen, csodás lenne, ezt is, meg azt is akarom látni.' Szeretnénk, ha az első részhez hasonlóan intenzív és csavarokkal teli lenne ez is, de ugyanakkor mélyebbre ásnánk a karakterek jellemét illetően, ahogy egy nagyszerű folytatáshoz illik. Persze nem szabad elnyújtani a dolgot, de pont elég időt kell hagyni neki, akárcsak az első résznél, ahol az időzítés tökéletesen kivitelezett. Ha belegondolsz, David Copperfield öt év alatt készíti elő produkcióját, mármint öt évébe telik, míg megtervezi és előkészíti azt. Nekünk csak pár évünk van erre. David Copperfield is mindig mondja: 'Nálatok a legnagyobb kihívás az, hogy csak 1-2 évetek van arra, hogy elkészítsetek egy filmet.'" - forrás: filmadatbazis.hu

A filmet 2014.-ben fogják bemutatni a mozikban.

>

Related Articles

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése