In 3 pont Alice Clayton Cocktail new adult romantikus Ulpius-ház Vicky

Vicky: Alice Clayton - Faldöngető

Cocktail #1

Caroline Reynolds magáénak tudhat egy fantasztikus, új lakást San Franciscóban, egy irigylésre méltó háztartási robotgépet… O-t viszont nélkülözni kénytelen (és itt most nem Oprah-ról van szó, kedves olvasók). Tervezői karrierje felfelé ível, irodája a kikötőre néz, egy bombasztikus cukkini kenyér receptje is az övé… de O-nak se híre, se hamva. Ott van neki Clive (a világ legaranyosabb cicája), a jó barátok, egy hatalmas ágy, csak O nem.
Azóta, hogy beköltözött új lakásába, az O nélküliség állapotát szexuálisan túlfűtött szomszédja tetőzi be, aki éjnek évadján olyan hangos faldöngetésben részesíti, amilyet még sosem hallott. Minden nyögés, náspángolás és… ez csak nem egy nyávogás volt? …hangsúlyozza a tényt, hogy nem csupán nem hagyják aludni, de még mindig meg van fosztva…, igen, helyes a tipp: O-tól is.
Majd belép a képbe Simon Parker (tényleg, Simon, kérlek, lépj be). Amikor a faldöngetés odáig fajul, hogy jóformán szó szerint kilöki a gazdáját az ágyból, Caroline, arcán kielégületlenséggel, rózsaszín bébidoll pizsamájában végre szemtől szembe kerül már sokszor hallott, de sosem látott szomszédjával. A késő éjjeli ütközet, nos, vegyes érzelmekkel zárul. Hmm! Ilyen vékonyka falak mellett, a feszültség bizony hatalmas…
Incselkedés, gúnyos megjegyzések, forró fürdőben lubickoló cicalányok a gyönyörű San Franciscó-i ég alatt – és ráadásként a legszexisebb almás pite, amely valaha készült. Mindez ott rejtőzik ebben az érzéki, szellemes, romantikus mesében.

Már megint sikerült behúznia a csőbe a borítónak és a címnek, valamint a ténynek, hogy az Ulpius adta ki a többi erotikus regényével szinte egyszerre. Így én abban a teljes meggyőződésben vettem a kezembe, hogy ez egy erotikus regény lesz. Pedig nem az, hanem egy romantikus könyv. Talán érdemes lenne elolvasnom a kritikákat is legközelebb:) És nem mondom, hogy emiatt csalódtam, csak mást vártam.


Miután elolvastam azért kicsit már én is utána néztem a könyvnek, hogy tisztába kerüljek dolgokkal. Legelőször is választ kaptam a gyanúmra, miszerint ez a mű is először még fanfiction formában kezdte meg életét és csak utána adták ki. Ez végig érződik a könyvön, bár azt nem tudnám megmondani milyen formában, vagy egyáltalán miért tudtam már az elején. Aztán megtudtam azt is, hogy ez a könyv new adult. Amin rendesen meg is lepődtem, mert szerintem nem tartozik ebbe a kategóriába, de persze biztos vannak nálam okosabb és jobban hozzáértő emberek, akik ezt megmondták.

Mint a legtöbb romantikus regény esetében, most se volt egyéb cselekmény a romantikus szálon kívül. És ez
Clive
alapból nem is olyan nagy probléma (na jó azért sokkal jobban szeretem azokat a könyveket, ahol másról is szó van:), ha sikerül a szereplőket megkedvelnem és képes az író(nő) rávenni arra, hogy együtt nevessek vagy éppen sírjak velük és izguljak a sorsuk miatt. Ennél a könyvnél ez nem sikerült és mivel másról nem is szólt, így nem sikerült lekötnie a könyvnek. A főszereplő csajt, Carolinet, még a végére se sikerült megszeretnem. Idegesített, és annyira érződött rajta, hogy csak egy kitalált, megformált karakter. Egyáltalán nem viselkedett életszerűen és minden megmozdulását erőltetettnek éreztem.
Persze nem maradhattak ki a legjobb barátnők sem, akik természetesen gyönyörűek, okosak blablabla. Komolyan olyan nevetséges helyzetek voltak a könyvben velük kapcsolatban, hogy csak fogtam a fejem. Főleg ez az egész pasi mizéria...vááá. Aztán ott van még a férfi hősünk, Simon. Még őt bírtam a legjobban a könyvben, de sajnos ő se tudott levenni a lábamról és nem olvadoztam tőle. De óriási plusz pont, hogy fényképész volt*.*

A szereplőkön kívül sajnos a történet is habos-babos, nyálas és a valóságtól teljesen elrugaszkodott lett. A főhősnő tökéletes és problémamentes életétől kezdve egészen a teljesen kiszámítható, bimbózó szerelemig a szereplők között. Pedig az eleje még jól is indult. Az alapszituáció, bár kissé klisés volt, de annyi mindent ki lehetett volna belőle hozni...És ez még az elején ment is. Attól függetlenül, hogy a szereplőket nem szerettem, a könyv mégis olvastatta magát és még néha sikerült is megmosolyogtatnia, de aztán ez az egész elszállt. A közepétől kezdve unalmas volt. Nem történet benne semmi, csak a szenvedés mindkét részről, miközben teljesen nevetséges dolgok miatt húzta az írónő a sztorit és nyúzta az idegeim. Pedig olyan jó lehetett volna: Spanyolország kettesben*.*

Ráadásul nekem nagyon fura volt, hogy Caroline beszélt az orgazmusához - ő O-nak nevezte - és teljes egészében megszemélyesítette. Ez az elején még aranyos volt, de a végére már kicsit abszurd lett. És természetesen valami problémának is lennie kell az ilyen könyvekben, hogy aztán meg lehessen azt oldani. Itt szerencsére most nem lelkik problémáról volt szó (mármint valamelyik szereplő múltában történt traumáról), hanem Caroline orgazmusnélkülisége, amit persze Simon szívesen fog orvosolni:)
– Még mindig semmi, nemde, O? – sóhajtottam és leszegeztem a tekintetem. Amikor már a negyedik hónapja nélkülöztem O-t, elkezdtem hozzá beszélni, mintha valós személy lenne. Olyan valóságosnak tűnt, még hajdan, amikor felvillanyozta a napjaimat, ám amióta elhagyott, talán már meg sem ismerném.
Összességében Nem dobtam hátast a könyvtől és nem sok mindenről maradsz le, he nem olvasod el, de ha nagyon el akarod, akkor egyszer olvasható.

3/5
Borító: 4/5
Karakterek: 2/5
Történet: 3/5
Kedvenc szereplők: -

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalszám: 424.o.
Kiadás éve: 2013
Eredeti címe: Wallbanger

Részlet a könyvből itt.


>

Related Articles

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése