In Téli mese várható könyvadaptáció Winter's Tale

Várható könyvadaptációk #14 - Téli mese

Mint, ahogy már az eheti Borítómániában is említettem, ezúttal Mark Helprin könyve alapján készülő film, a Téli mese kerül terítékre. Bevallom őszintén előtte még csak nem is hallottam a könyvről, de a film plakátja azonnal megfogott és nem is igen engedett el, úgyhogy most teljes gőzzel várom a filmet.

A történet röviden: 
Ebben a különös világban minden megtörténhet. New York nem az a város, amit ismerünk. Lakói másképp öltöznek, másképp viselkednek, más szabályok szerint élnek – és mindig készen állnak a csodára. Peter (Colin Farrell) bevándorlók gyermekeként érkezett ide, de mert nem engedélyezték, hogy partra lépjen, egy csöpp hajón ért partot. Azóta szakképzett betörő lett, majd miután összekülönbözött a bandavezérrel, örök szökevény. Egy betörése során a fiatalember beleszeret egy rejtélyes, titokzatos lányba – aki halálos beteg. Egy másik betörés után őt és fehér lovát titokzatos felhő nyeli el. Amikor évtizedekkel később újra előbukkan, már minden egészen más, mint addig volt, és ő nem emlékszik semmire… És ez még csak a csodás kalandok kezdete.- forrás: filmadatbázis

Rendező:
Akiva Goldsman lett leszerződtetve rendezőnek, de ő írja a forgatókönyvet is, amiben szintén van már tapasztalata, hisz még Oscart is nyert az Egy csodálatos elme című film forgatókönyvéért. 

Szereplők:
A főszereplőt Peter Laket Colin Farrel játssza, de játszik még a filmben Jessica Brown Findlay, Russel Crowe, Will Smith vagy éppen Matt Bomer. A teljes szereplőlistát megtekinthetitek ITT.

Képek:
Rengeteg kép került már nyilvánosságra, mind a forgatásról, mind pedig filmjelenetekként, vagy éppen a film plakátjaként, hisz a premierdátum már a nyakunkon van.






További képek itt.

A filmet először 2014. február 13.-án láthatjátok a magyar mozikban, egy nappal az amerikai premier előtt, akik megvárják a Valentin-napot az első vetítéssel. Mindenesetre szerintem egy tökéletes Valentin-napi program.

Trailer:

>

Related Articles

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése