In 3.5 pont fantasy idegenek Jennifer L. Armentrout Könyvmolyképző Lux(en) sorozat paranormális romantika romantikus YA

Jennifer L. Armentrout - Opál

Luxen #3

 

Senki sem érhet fel Daemon Blackhez.
Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt.
Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok.
Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket.
Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelő és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat.
A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza.
Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket.
Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják.
********

Kiábrándító. Kiszámítható.
Olyan érzésem volt olvasás közben, mint egy kisgyereknek, mikor elveszik a kedvenc fagyiját. Azért kezdtem el olvasni, mert éppen egy olvasói válság kellős közepén voltam, vagyis mindenbe csak belekezdtem, de semmi nem kötött le annyira, hogy ki is olvassam. Annyira biztos voltam benne, hogy az Opál lesz az, ami megtöri ezt, hisz az első két részéért odavoltam. De nem. Több hónapig tartott elolvasnom ezt a részt. Hónapokig! Miközben az első két részt pár óra alatt befaltam, le se bírtam tenni őket, ezzel volt, hogy szenvedtem. Úgy érzem átvert az írónő.
"Olyan, mint egy szuicid duracell-nyuszi."
Legnagyobb problémája a könyvnek, hogy ennek egy trilógiának (na jó, max 4 rész!) kellett volna lenni, nem pedig elhúzni 5 részes sorozattá. Ezt pedig ez a rész rendesen megsínylette. Nem történik benne semmi, de szó szerint. Kezdetben jól indul, még az Ónix végén kapott csavart emésztjük az elején és Dawson karakterábrázolása nagyon reális lett. Minden további nélkül elhiszem, hogy rengeteg szörnyűségen kellett keresztül menni, mert pontosan úgy reagál a környezetére és viszonyul az emberekhez, ahogy egy ilyen traumát átélt ember tenné. Egyszóval ebben az aspektusban remekelt az írónő, nagyon szépen és finoman bánt ezzel a szereplőjével. 
 
Lazíts, cica, vagy muszáj lesz szereznem neked egy pamutgombolyagot, hogy azzal játssz!


Na de a többiekkel! Mivel nem történik semmi, de valamivel még is csak ki kell tölteni azt a több mint 400 oldalt, így jön a rengeteg dráma. Alapjában véve nem lenne baj, ha a rengeteg akció után kicsit foglalkoznánk a szereplők lelki világával, hogyan emésztik meg a tragédiákat, hogyan készülnek a következő támadásra és hogyan erősödnek meg - szerintem alapból ez lett volna a cél - de annyira minden túl lett dramatizálva és pont nem a lényeges dolgokkal foglalkoztak, hogy néha már úgy éreztem egy szappanoperát olvasok. És ezt a rengeteg drámázást a karakterek is megsínylették. Katyt eddig imádtam, nagyon bejött, hogy ő azon kevés YA női főszereplő közé tartozott, akit nem akartam megfojtani egy kanál vízben. Na, ez nagyban megváltozott a könyv olvasása közben. Szó szerint az agyamra ment, ráadásul nem igaz, hogy nem tanult a hibáiból. Azt hittem végre felfogta, hogy attól, hogy kapott néhány szupererőt, még nem tud mindent megoldani egyedül, hisz tapasztalata és harci tudása nem lesz senkinek se ilyen rövid idő alatt. Nem! Neki muszáj mindig pattognia, és ha Daemon mond neki valamit, csakazértis pont az ellenkezőjét fogja csinálni. Szegény pasi meg nem győzi folyton megmenteni. Aztán ott van Daemon. Édes szívem én eddig úgy szerettelek, de azért mert szerelmes leszel, nem kell papucsnak lenni! Ráadásul, néha már olyan nyáltenger ömlött rám a sorokat olvasva, hogy csodálkozom, hogy még mindig élek. Máskor meg összevesztek minden kis apróságon, sőt olyan is volt, amikor azt se tudtam éppen min veszekszenek. Olyan érzésem volt, mintha kihagytam volna pár oldalt. Pedig nem! Becsületesen végigszenvedtem. És, amit a legjobban sajnálok, hogy a kettejük kapcsolatának a varázsa is megkopott erre a részre. Annyi közös pillanatuk volt, amiket imádnom kellett volna, de ehelyett csak türelmetlen lettem és vártam, hogy végre történjen már valami. Akármi... Olyan nagy kérés?!
„– Ez nem paranormális fantasy, vagy mi a fenéket olvasol te. Nincs megtervezett cselekmény, nincs egyértelműen eldöntve, hova fog ez az egész kifutni. Az sem egyértelmű, ki az ellenség. Nincs garantált happy end, és te pedig… – Lehajtotta a fejét, hogy a szemembe nézhessen. – Te pedig nem vagy szuperhős, akármire is vagy képes.”
Aztán ugyebár ott van az az egy szál, Bethany kiszabadítása, ami alapjában véve a történést biztosítaná...na ez iszonyat unalmas volt. Ráadásul annyira kiszámítható. Kiderült, hogy Blake rossz fiú...nahát, hogy ez hogy meglepett! Komolyan, az előző részben ez még nem tűnt fel?! Mintha mindenkinek elment volna az esze. És nem csak a nyávogás miatt, de többször olyan logikátlan tetteknek lehettem tanúja, hogy csak fogtam a fejem. 

Az egyetlen pozitívum a vége, mert így van esély rá, hogy a következő rész megint hozza a sorozat első két részének a színvonalát. És hősszerelmeseinkre is nagyon ráfért már, hogy egy kis időt távol töltsenek egymástól. Még a végén előhozták volna az erőszakos énem. Valamint nagyon szépen lettek az utolsó oldalon átadva az érzelmek, az ott ütött rendesen. Még van remény. Köszönöm. 




Összességében az egész könyv egy átvezetés és igazából nem hagytam volna ki semmit, ha csak az elejét és a végét olvasom el. Én nem ajánlom ezt a részt, - persze a sorozat miatt amúgy elolvassa mindenki, hisz mégse hagyunk ki egy teljes részt - de úgy látom ezzel megint egyedül vagyok, hisz mindenki oda volt érte... Ki érti ezt?:) Igazából nem egy rossz könyv ez, de pont azért vagyok olyan mérges, mert ennél én sokkal többet vártam és várok is el a sorozattól. Ennek ellenére nagyon várom az Origint, remélem visszakapom a régi Daemont. Meg a sorozatot.


3,5/5

Borító: 5/5 - ez eddig a legjobbja a sorozatnak
Történet: 2/5
Karakterek: 3/5
Kedvenc karakter: Dawson, Daemon(?) (Szedd nekem össze magad Daemon! Ez így nem mehet tovább.)


Kiadó: Könyvmolyképző (Vörös pöttyös)
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 452.o.
Fordító: Miks-Rédai Viktória
Műfaj: ifjúsági (YA), fantasy, romantikus
Eredeti címe: Opal
Goodreads-es átlag: 4.40
Molyos átlag: 95%







>

Related Articles

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése