In témázás

A blogolás hullámvölgyeiről

Ez most egy rendhagyó bejegyzés lesz. 
Általában nem nagyon szoktam személyes posztokat közzé tenni. Persze természetes, hogy valamennyi belekerüljön a bejegyzéseimbe a személyiségemből is, hisz mégis csak a szubjektív véleményemet osztom meg. 
Ez pedig sokat elárul valakiről. 
Sőt nem is akarnék olyan posztokat megosztani, amik teljesen személytelenek és tőlem nagyban elhatároltak. 
Az megint nem én lennék. 
Továbbá néha szoktam személyes tapasztalatokat és információkat is belecsempészni a kritikáimba. De alapjában véve azt hiszem elmondható, hogy én nem az a blogger vagyok, aki magáról ír a blogon. Mert ez nem az a blog. Itt nem rólam, hanem a könyvekről van szó.
De most még is ennek a posztnak az erejéig nem könyvekről lesz szó. 
Ugyanakkor nem is igazán rólam lesz szó. 
Egyszerűen csak megpróbálok valami hasznot húzni a jelenlegi tapasztalataimból. 
Hátha segítek vele más bloggereknek is. 


Ne értsetek félre, ez nem egy kezdő bloggereket segítő poszt lesz. Most nem arról lesz szó, hogy mit kell tenned, hogy több olvasót szerezz, vagy hogyan vezess egy jó blogot. Persze ez mind hasznos poszt. És beszélni is kell erről. Sok helyen sokféleképpen próbáltak már ebben a témában tapasztalatokat és jótanácsokat megosztani. Sőt én is írtam már erről, még ha csupán privát levélben is. Voltak már akik kértek tőlem segítséget ez ügyben és habár még most, 2 év eltetltével se érzem magam erre különösebben felkészültnek, szívesen meg is tettem. De most nem erről lesz szó, így ha ebben reménykedsz nyugodtan továbblapozhatsz. 
Sőt helyette inkább ajánlom, hogy olvasd a Madarak a dobozban című regényt. Elképesztő egy könyv. Remélem hamarosan kritika is felkerül róla ide. 
De ha már itt tartunk, ne kalandozzak tovább...

Sokan kihangsúlyozták már milyen felemelő érzés bloggernek lenni és mennyi előnye van ennek a hobbinak. De most erről sem akarok beszélni. Ugyanis a blogolás olyan mint minden más hobbi. Vannak hullámvölgyei. Egyszer hihetetlenül jól megy és élvezed csinálni. És szerencsére általában ez a helyzet. (Megjegyzés: csak nem bírom ki tanács nélkül, de ha nem ez a helyzet, akkor inkább hagyd abba és keress egy számodra megfelelőbb hobbit!). Hisz nem vagyunk mazochisták - általában legalábbis - azért csináljuk ezt mert szeretjük.

Azonban vannak lenti szakaszok is. Annak a bizonyos fent és lentnek egyszer eljön a lenti része is. Mikor úgy érzed, hogy nem megy. Mikor nem vagy elégedett egyetlen posztoddal sem. Mikor úgy érzed, hogy hiába van tele a fejed ötletekkel, mindenbe csak belekapsz, de semmi nem valósul meg, mert nem tudod befejezni. Mikor hetekig ülsz például A szél neve kritikája felett, de egyszerűen a kritika vázánál nem jutsz tovább, már valahogy, valamiért nem akarnak a szavak megfelelően összekapcsolódni. Igen, az a bizonyos írói válság. Bár messze vagyok egy igazi írótól, de sok munkám van egy-egy kritika megírásában a megformálásáról már nem is beszélve. Szóval nálunk is lehet erről beszélni. De akkor akár beszélhetünk az olvasói válságról is, hisz ahhoz hogy megírjak egy kritikát először - jobb esetben - el kéne ugye olvasni a könyvet. De mi van ha nem megy? Ha egyszerűen semmihez nincs kedved? Mindenbe csak belekezdesz, de nem fejezed be, mert nem akarod az élményt csak azért elrontani, mert nem jó passzban vagy? Ez is előfordul. Ez természetes. Csak ne erőltesd!

Jelen pillanatban én is a lenti szakaszon állok, bár már talán kezdek felfelé kimozdulni. Mindenesetre még mindig nem vagyok elégedett a posztokkal, amiket kiadok a kezeim közül. Sőt ilyenkor jönnek a kérdések halmazai: "Miért csinálom? Tényleg jó?" stb. Ilyenkor jön az a szituáció is, hogy rosszul érint ha véletlen valaki leiratkozik. Előjön a gyerekes énem és bosszankodik vagy éppen kételkedni kezd. Pedig ez egy teljesen természetes folyamat, ami általában nem is érdekel. Hisz nem ezért csinálom. Nem a recikért és a feliratkozokért. De ebben az állapotban minden zavar. Persze szerencsére olyan a hangulatom, mint egy tinédzsernek ilyenkor és elég egy feliratkozó, vagy egy pozitív visszajelzés, hogy megint minden "happy" legyen. Elég fárasztó. Néha már magamat fárasztom. Szóval ez egy eléggé ördögi kör és az is marad amíg ki nem lábalok ebből a bizonyos lenti szakaszból. 

Szóval ennek az egész eszmefuttatásnak a lényege az akart lenni, hogy a blogolás is olyan mint minden más az életben. Nem tökéletes. Érhetnek vele kapcsolatban csalódások és rossz tapasztalatok. És habár általában szeretünk mi bloggerek is csak a napos oldaláról írni, nem szabad elfelejteni, hogy mi is átéljük az árnyékos részeket is. Csupán az a lényeg, hogy nem kell feladni. Mert újra jön majd az a szakasz - szerencsére a jóval hosszabb szakasz - mikor imádod csinálni. Ha pedig ez nem iagz, akkor se dől össze a világ. Hisz nekem is hiába ilyen letargikus a hangulatom a blogolással kapcsolatban jelenleg az életem többi rész viszont - pont ellenkezőleg - pörög. Az egész nyaram egy nagy rohanás, de a legjobb fajtából, többek között ejtőernyőztem, ami egy leírhatatlanul fantasztikus élmény volt. Szóval ha ez nem jön össze akkor találhatsz helyette másik elfoglaltságot. Amit szeretsz csinálni. Hisz ez nem kötelező! De az a tanácsom, így egy pár lenti szakasz túlélőjeként, hogy ne olyankor add fel, mikor éppen a völgyben jársz. Mert ez nagyon becsapós tud ám lenni. És akkor se keseregj, ha átélsz egy pár ilyen depresszív szakaszt, mert szerintem az az igazi blogger, aki ilyen rész után is az marad. Manapság sokan vagyunk, egyre többen, de véleményem szerint az nevezheti magát bloggernek, aki már átélte a blogolásnak az árnyoldalait is és még mindig csinálja. 

Kitartást!

U.i.: Tényleg olvassátok a Madarak a dobozbant. Meg A szél nevét is. Mind a kettő lehengerlő a maga nemében és ha majd egyszer végre elégedett leszek a kritikáimmal róluk, akkor közzé is lesznek téve. Mert megérdemlik. 


>

Related Articles

3 megjegyzés:

  1. Kitartást! :) Most írnék szépeket, de fáj a fogam (letört a fene egye meg) és én is válságban vagyok, úgyhogy nem jönnek a szavak. Max csak ennyi:

    Jól írsz, én szeretem olvasni a blogod. :)

    VálaszTörlés
  2. Úristen, mi történt? Elestél?
    És ezzel sokat segítettél, jó érzés hallani:D Köszi. És neked is kitartást!

    VálaszTörlés
  3. Áh, keményre haraptam, nem tudom. Gondolt egyet. :D (Most nem fáj.)

    Csak az igazat írtam. :)) Köszi!

    VálaszTörlés