In 3 pont Alexandra Bracken disztópia Maxim kiadó romantikus Sötét elmék YA

Alexandra Bracken - Sötét elmék

Sötét elmék #1

Egy ​​nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket.
Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.

************************

Nem rossz, de nem is kiemelkedően jó. Értem miért van a nagy többség úgy oda ezért a könyvért, de engem nem tudott levenni a lábamról, úgyhogy most egy kicsit szembe megyünk a közvéleménnyel. 

Az elején még eszméletlenül bizakodó voltam, nagyon ígéretes az egész ötlet a betegséggel, ami megtizedeli a gyerekeinket, amiből jó adag pánikot és tehetetlenséget, na meg lincshangulatot ki lehet hozni, de erre rá még a túlélőkről kiderül, hogy különleges képességeket nyertek a szervezetük betegséggel szemben aratott győzelmével. Na kérem szépen, ebből sok mindent ki lehet ám hozni. És haladtunk is rendesen, eszméletlenül tetszett a tábor ötlete, azonnal Auschwitz képei ugrottak be, ahogy annak idején végigsétáltam a tábor romjain és már rázott is a hideg. Valószínűleg hozzájárult a saját tudás és történelmi tapasztalat is ehhez, de működött. Egyre jobban örültem, hogy mégse értelmetlenül hype-olt könyvről van szó, de... De aztán kijutottunk a  táborból és ennyi volt! És talán nem is lennék ilyen ideges, ha az elején nem ad nekem tiszavirág életű reményeket, ha nem kezd el biztatni! Na de vegyük sorra mi is volt a problémám:
Sztori:
Nem poszt-apokaliptikus típusú disztópiáról van szó, amikor már hosszú évtizedek teltek el azóta a bizonyos esemény óta, ami mindent megváltoztatott. Nem, ez magát a változás folyamatát végigkövető sztori, ami személy szerint engem sokkal jobban vonz manapság. A társadalmi rendszer még nem omlott össze teljesen, de csak néhány nagyon rozoga láb tartja még a föld fölött. Az embereknek nincs munkájuk, pénzük, nincs rendőrség, de mégis foggal körömmel próbálnak az addig megszokott élethez ragaszkodni, minden változást elutasítva. A demokrácia, mint olyan már nem léteik, propaganda szövegekkel próbálja az elnök biztosítani azt a kicsinyke kis hatalmát is, ami van. És persze, mikor ennyire rossz az embereknek, nem érnek rá olyasmivel foglalkozni, hogy alkotmány. Szóval egy meglehetősen izgalmas alapszituációba csöppenünk a könyv olvasása során. De nem, nem ám ezzel foglalkozunk! Miért is szentelnénk ilyesmire figyelmet, mikor tudunk a kockahasra nyáladzani. Annyira tinikönyv lett belőle, hogy egészen kiábrándultam még az olvasásból is.

"Rövid életem folyamán nem először fordult elő, hogy a patkányok jobb társaságot jelenthettek az embereknél."

Nem tetszett ez a hatalmas Amerika központúság se. Olyan, mint a régebbi katasztrófafilmek: ha világvégéről beszélünk, akkor konkrétan Amerikára értjük, a bolygó többi része nem is létezik. Persze említés szintjén megvolt emlékezve más országokról is, de pár mondattal letudtuk. Miért? Engem érdekelt volna milyen lépéseket tett a többi ország, bemutathatott volna többféle nézőpontot és reakciót a betegségre. Szerintem nagy lehetőségeket hagyott ki itt az írónő. 

Na meg, betiltották a szülést? Ezt semmilyen körülmények között nem tudom elképzelni. Mármint, most ezek ki akarnak halni vagy mi? 
Az is furcsa volt számomra, hogy pont nem kihasználni akarták ezeket a gyerekeket, nekem valószínűbb forgatókönyv lenne, hogy nem emberekként, hanem tulajdonokként tekintenének rájuk. Sőt inkább, csúnyán fogalmazva, tenyészti őket és teljesen kisajtolja belőlük a hasznot az elkorcsosult rendszer. Maga a tábor, meg minden stimmelhetne, csak más célokkal létezne. Mert most őszintén ebben a formában így mi értelme volt? Miért nem ölték meg akkor őket? Rengeteg pénzt és erőforrást kellett biztosítani ezekhez a táborokhoz, de közben nem csináltak az ott élők semmi tényleges hasznot. Nem volt ennek így se füle, se farka.  Persze maga az ismeretlentől való félelem meglenne, de erre való a propaganda. Mert úgyis mindig lesz olyan ember, akit elvakít a hatalomvágya annyira, hogy ne féljen. Á, már megint túlgondolom.

"Anya egyszer azt mondta, hogy a tanulás kiváltság, ami nem mindenkinek adatik meg, de nem volt igaza… a tanulás nem kiváltság. A tanuláshoz jogunk van. Jogunk van a jövőhöz."

Úgy éreztem kidolgozatlan a sztori, még több ráfordított időt kellett volna rászánni, mielőtt kiadják. Valahogy a dinamikája se volt az igazi, átugrottunk azokon a részeken, amik tényleg érdekesek és a könyv egyediségének számított, majd tök lényegtelen eseményeken nyammogtunk egy csomót.  Nagyon sok benne a logikai bukfenc és gyűlölöm, mikor erre mindig az a válasz, hogy ez csak egy YA regény. A kettő nem függ össze! Mert maga az alapkoncepciója nagyon tetszik, hatalmas lehetőségek vannak ebben a sztoriban, csak kissé hézagosnak érzem.
Szereplők: 

A szereplők a megszokott sablonkarakterek, de képes volt az írónő életet vinni beléjük - a főszereplőt leszámítva - és egészen megkedveltem őket. A könyv javára szól, hogy nagyon olvastatja magát a sztori, mindig történik valami, egyszerűen nem engedi, hogy letedd a könyvet. Liam a hasonszőrű könyveben megismert hímpéldánya a sztorinak, jó adag hőskomplexussal - ha már egy ilyen könyvet olvastál tudod miről is beszélek. Szükség volt rá, hisz kellett bele a románc, na meg valaki, aki miatt a főszereplőnk "fejlődhet". Dagi és Zu is ismerősök lehetnek már a sokat olvasottaknak, de a kis csapatuk egészen jól működött. És jobban jártak volna Ruby nélkül, azt hiszem.

Meglehetősen irritáló volt, hogy a drámai jelenetek egy része megint abból adódott, hogy főhősnőnk, mind barátai, mind pedig a saját megérzéseit figyelmen kívül hagyva ugrik fejest a dolgokba, majd a következményeken kesereg. Jaj szívem, néha gondolkozhatnál! Szóval igen megint van egy végtelenül naiv - nem is értem, hogy ilyen körülmények között felnőve hogy lehet valaki ennyire naiv? - a "légynek se tudok" ártani típusú főhősnőnk. Szerencsére a végére sikerül neki egy kis életösztönt növesztenie és kezd megkeményedni a jelleme - gondoltam én. Majd bumm, ezt gyorsan le is romboltuk! Mert feltétlen olyat kell tennie, amitől önző és mártírkodó lett a kiscsillag. Semmi joga nem volt ehhez! És még képes ő rosszul érezni magát emiatt, na meg előtte több száz oldalon keresztül olvashattam, hogy ő még a légynek se tudna ártani - nem tett semmit, amikor tényleg kellett volna! - de bezzeg most megtalálta a gerincét. Főleg, hogy éreztem én, hogy az írónő példát akar mutatni a főszereplőjével, hogy egy ilyen megváltozott világban is képes jó maradni. Hát nem jött össze. Mert amúgy tök érdekes lehetne, ha arra az ösvényre lépnénk rá, hogy a tábori tapasztalatok és a saját képessége miatt meghasonul a személyisége és egy "túlélésért bármit" típusú főhőst kapunk. De persze ez úgyse lesz meg.

"A legsötétebb elmék a legvalószínűtlenebb ábrázatokat veszik fel."

Igazából nagyon sok potenciál volt ebben a sztoriban mégis a végére egy teljesen átlagos YA disztópiát kaptam kézhez. És nem is értem, hogy ezen miért lepődök meg, annyiszor átéltem már. Huh, ezt jó volt kiadni magamból. A rajongók köveit meg kérem postán feladni. 

U.i.: Nem tudom, hogy a fordítással volt-e gebasz helyenként, vagy az eredeti szöveg is ilyen furcsa volt, de néha vissza kellett olvasnom egy-egy dialógusnál, hogy akkor most mit is akartak mondani. 

*************
3/5

Következő rész
Borító: 5/5 - remekül eltalált és a szimbolikája is ütős. Na meg imádom, hogy a részek címét össze lehet olvasni egy mondattá. (Mármint angolul, mert magyarul ez szépen elveszett)
Történet: 3,5/5
Megvalósítás: 3/5  
Karakterek: 3/5
Kedvenc karakter: Dagi és Zu

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 464.o.
Fordító: Bozai Ágota
Műfaj: YA disztópia
Eredeti címe: The Darkest Minds
Goodreads-es átlag: 4.27
Molyos átlag: 87%
A képek a Pinterestről származnak
A sorozat részei megtekinthetőek a Könyvek - Olvasmányok fül alatt. 





>

Related Articles

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése