In 4.5 pont Európa kiadó mágikus realizmus Mia Couto realisztikus

A hagyományok börtönében | Mia Couto - Az oroszlán vallomása

"2008-ban ​az a vállalat, ahol dolgozom, tizenöt fiatalembert küldött ki, hogy telepített környezetvédelmi felügyelőként dolgozzon az észak-mozambiki Cabo Delgado szeizmikus törésvonalainak geológiai feltárása során. Ezen a vidéken akkoriban az oroszlánok mind gyakrabban támadtak emberre. Ezeknek a végzetes támadásoknak a száma néhány hét alatt a tucatnyit is meghaladta. Négy hónap alatt pedig húszra nőtt…
Minél hamarabb vadászokat kellett küldeni a terepre, akik megvédik őket… Szerződtettek is két tapasztalt vadászt, akik Maputóból elutaztak Vila de Palmá-ba, ahol a legtöbb oroszlántámadás történt. A településen néhány helyi vadászt is felfogadtak, hogy velük együtt vegyenek részt a hajtóvadászatban. A halottak száma közben huszonhatra emelkedett.
A vadászok két hónapon át kudarcot kudarcra halmoztak, állandó rettegésben éltek, és naponta könyörögtek segítségért, amíg végre sikerült megölniük a gyilkos oroszlánokat. De nem csak ezekkel a nehézségekkel kellett szembenézniük. Folyamatosan érzékelték, hogy az igazi bűnösök egy láthatatlan világ lakói, akikkel szemben a puska és a golyó semmit sem ér. A vadászok végül megértették, hogy a munkájukat akadályozó titokzatos jelenségek olyan társadalmi feszültségek következményei, amelyeknek a megoldására ők semmiképpen nem alkalmasak.
Közelről éltem meg ezt a helyzetet. Nemegyszer megfordultam azon a vidéken, ahol ezek a tragikus események történtek, és az ott tapasztaltak nyomán írtam meg ezt a történetet, amelyet valóságos események és személyek ihlettek."
*******************

"Isten valamikor asszony volt". - első mondat.

Tisztában vagyok vele, hogy én nem tudok szépen írni. Nincs meg bennem az a képesség, mint a nagy írókban, ahogy érzékletesen ki tudják fejezni az érzelmeik, gondolataik és világszemléletüket minden egyes olvasójuk egyedi elméjének. Ez tény, nincs ezzel baj, nem is leszek író, én csak olvasóként gyönyörködök a tudásukban. De ezen túl, az évek alatt rájöttem, hogy ahhoz kell igazán nagy tehetség, hogy valaki pár egyszerű szóval, mindenféle szóvirág és hasonlat nélkül olyan mélyre tudjon vágni bennem, hogy úgy érezzem ez a seb már sose gyógyul meg. Megmarad, mindegy emlékeztetőként erről a találkozásról. Az ilyen regények igazán formálnak, hozzátesznek az olvasó  folyton alakuló személyiségéhez.

"Az asszony igazi neve „Igen.” Azt parancsolják neki. „Ne menj el.” Amire azt mondja: „Maradok.” Azt parancsolják neki: „Ne beszélj.” És ő egy szót sem szól. Azt parancsolják neki: „Meg ne tedd.” Amire így válaszol: „Nem teszem meg.”
Szenegáli közmondás."


Aprócska kis regényről van szó, élvezet a kézben tartani, de csak olvasás közben kezded el érezni milyen súlya is van. Mennyi mondandót rejtett el benne az író, arra várva, hogy az olvasó mindent meglelje. Két történet bontakozik ki a lapokon: a felszínen megismerünk egy falut, amit oroszlánok támadásai tartanak rettegésben, míg a mélyben megbújva feltárul előttünk a nők elkeserítő helyzete ebben a hagyományokhoz görcsösen ragaszkodó haldokló afrikai faluban. Több sorsot követhetünk nyomon, más-más nemű és helyzetű nézőpontot ismerünk meg, így fedezve fel a szinte reménytelennek tűnő helyzetét ezeknek az apró kis faluknak. Mert nem csak a nők haldokolnak ebben a világban, hanem a teljes falu. Sokkoló volt, egyszerű mondatokkal mélyre vágott szerző és mélyen megmozgatott. Elgondolkodtatott és ez jó így. Ez a célja. Hogy tudassa a világgal, hogy mi a helyzet ebben az elfeledett kis szegletben. Egyszerre volt felüdítő és letaglózó olvasmány. Hozzá kell tennem, hogy a könyv olvasása során végig azt hittem, hogy nő írta a regényt. De nem, férfi állt ki értük.

"Amíg az oroszlánok el nem mondják a saját történeteiket, addig a vadászok lesznek a vadásztörténetek hősei.
Afrikai közmondás"

Kellenek néha az ilyen olvasmányok is, hogy a szórakoztató irodalmon elkényelmesedett elmém egy kicsit megdolgozzon, hogy felfogja az író sokrétű üzenetét. Ehhez pedig nem kell feltétlen a lírai írásmód, vagy léleksimogató hasonlítok, elég lehet a cenzúrázatlan, kegyetlen valóság is, ami jó mélyre betalál, olyan sebet ejtve, ami sose gyógyul be igazán. Megmarad, hogy emlékeztessen arra, hogy mire képesek az emberek és elrettentő bélyeg legyen, hogy te ne válj ilyenné.

"Nincs szükségünk ellenségre. Mi magunk is elegen vagyunk, hogy végezzünk magunkkal."

Rövid időn belül ez a második olvasmányom afrikai szerzőtől és azt kell mondjam annyira felemelő valami ennyire más, nem amerikai-európai irányvonalat követő utazásban részt venni, hogy igyekszem mostantól többet kikacsintani a komfortzónámból ebbe az irányba.

Könyvekkel a világ körül: Mozambik

 *******************
4,5/5

Angol borító
Borító: 5/5 - gyönyörű, főleg élőben. Mind a fedőborító, mind alatta a hófehér, egyszerű borító.
Történet: 5/5
Megvalósítás: 5/5 
Karakterek: 5/5 - élnek, lélegeznek, nagyon halandóak

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 304.o.
Fordító: Pál Ferenc
Műfaj: mágikus realizmus
Eredeti címe: A Confissão da Leoa
Goodreads-es átlag: 3.71
Molyos átlag: 87%
A képek a Pinterestről származnak





>

Related Articles

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése