In 2013 acélember akció fantasy2 film Man of Steel superman szuperhős Vicky

Az acélember - avagy hogyan utáltassunk meg egy szuperhőst az emberekkel

Legelőször is kihangsúlyoznám, hogy nem tudok filmekről kritikát írni, (és a közeljövőben nem is nagyon szándékozok, de úgy éreztem, hogy erről muszáj) így ez inkább csak egy élménybeszámoló lesz. És fontos még megemlítenem, hogy én nem ismerem a képregényt, csak a régebben látott filmekhez tudom hasonlítani.
Nem tudom mikor láttam utoljára ilyen unalmas filmet. És az a legelkeserítőbb, hogy az alapja jó lett volna, valamint a látványvilága is csodaszép volt, csak éppen az egészet elcseszték.
Az alapsztorit gondolom mindenki ismeri:
Clark Kent a Kripton bolygó szülöttje, és még gyerekként érkezett a Földre, egy meteor becsapódásakor. Martha és Jonathan Kent veszik maguk mellé, és felnevelik őt. Clarknak azonban különleges képességei vannak, melyet szeretne valami jóra használni, így egyenes az út a hőssé válás felé. (forrás: filmkatalógus)

De itt nem úgy indulunk, mint a többi ilyen filmnél, hanem itt meg is mutatják nekünk a Kripton pusztulását és Zod árulását, valamint száműzetését. Jó pont, hogy itt végre nem Jor-el elbeszéléséből tudjuk meg a történteket, hanem látjuk is.  Be kell valljam ez a rész nagyon tetszett, mindig is kíváncsi voltam, vajon, hogy nézhetett ki a Kripton és szerencsére ez nagyon látványosra sikeredett. És ezért hangsúlyoztam, hogy az alap szituáció jó volt amiből ki lehetett volna hozni egy jó filmet, de ez valahogy nem ment...
Másik ötlet, ami nekem elnyerte a tetszésem az a disztópia beleszövése a filmbe. Jor-el azt mondja, hogy azért pusztul el Kripton és azért kell nekik meghalniuk, mert  már nem úgy születtek, mint régen, ezáltal pedig eltűnt a szabad döntés/szabad választási lehetőség. Értem ez alatt, hogy ők nem egy anyától születtek, hanem egy vízalatti növényszerűség hozza létre őket, és már születésük pillanatában beprogramozzák őket a feladatukra. És ezért kellett Clarknak megmenekülni, mert ő nem így, hanem a hagyományos módon született, ezáltal rendelkezett a szabad akarattal. Ez is egy remek kiindulópont lehetett volna, ha kihasználják. De nem, ezt így szépen bevezették, aztán hagyták az egészet a fenébe.
És ez a legnagyobb problémám az egész filmmel. Megpróbálja csomó szempontból bemutatni nekünk Supermant, a hőstetteit, és a világra gyakorolt hatását, de egyiket se viszi végig, csak feldobálja őket, hogy na ilyen probléma is van. De ezek csak lógnak a levegőben és nem tudunk velük mit kezdeni, mert nem lesznek megoldva, nem kapunk rájuk választ.

És amitől végkép kiakadtam az a csomó logikai baki. Kezdjük azzal, hogy mi az istennek kellett Zodot száműzni a bolygóról, mikor tudták, hogy el fog pusztulni? Jó értem én, hogy életben kellett tartani a főgonoszt a film szempontjából, de ez akkora hülyeség volt, hogy nem tudtam magam rajta túltenni. Plusz elviekben a kriptoniak egy nagyon fejlett civilizáció volt, akik több bolygót is gyarmatosítottak, vagyis birtokában voltak űrhajóknak, amivel el tudtak menni a bolygóról. Akkor meg miért nem ment el senki mielőtt elpusztult a bolygó?! Azt értem, hogy Jor-el és a felesége miért nem ment el, hisz ők rájöttek, hogy hibáztak és szerintük meg kellett halniuk, de nem mondja már nekem, hogy az egész bolygón nem volt egy olyan személy, aki nem akart megmenekülni! Ezek a "hibák" csak az alapszituációban megvannak, akkor már ne is említsem, hogy később mennyi lesz. De még van egy amit nem tudok szó nélkül hagyni. Ez pedig az a jelenet amikor Clark megtalálja a gleccserbe fagyott űrhajót és beszél Jor-el emlékével. Elvileg a hajó 18.000  éve ott van. Akkor hogy kerül oda a ruha?! Lehet csak én vagyok lassú felfogású, de nem értettem.

Aztán ki kell hangsúlyoznom, hogy a film végig borongós hangulatú, amit csak tovább tetőz, hogy végig a szürke és a fekete színek dominálnak a film során. A film fő kérdése, ami köré az egészet építették, hogy az emberek hogyan viszonyulnak az ismeretlenhez. És igen félnek tőle. És ez adta Clarknak a belső dilemmáját, hogy akkor mit csináljon, hogyan segítsen az embereken, mikor azok félnek tőle, mert ő más. És az ismeretlentől félnek. Ez egy nagyon jó ötlet volt, de én úgy éreztem, hogy a film végére se lett megoldása. Jó elhangzott az a mondat, hogy a bizalmat meg kell előlegezni, (Egy paptól!! Igen a földönkívüli elment egy paphoz! Na mindegy hagyjuk...) de én ezt nem igazán tartom megoldásnak. Bár lehet csak én akadékoskodom...jellemző rám:)

Ezután ott van még a szerelmi szál...legalábbis ott van elvileg, de nekem nem tűnt fel. Úgy értem megismerkednek,Clark kismillió egyszer megmenti a csajt - mert mi másra is lenne jó nem igaz? nem kell neki személyiség, csak arra van hogy meg lehessen menteni... - majd, amikor Clark megmenti a Földet egymás nyakába borulnak. Még lényeges közös dialógusuk sincs! És ettől az egész csókjelenet elvesztette az értékét, mert nem volt egy fejlődő kapcsolat, amit megkoronázhatott volna, amitől lényeges lehetett volna. Így én is csak azt éreztem, hogy: Jól van már, haladjunk!

Ezektől eltekintve még akár jó is lehetett volna a film, ha az akció része leköt. De nem kötött.
Ja és mielőtt elfelejtem megemlíteni: Végre egy supermanes film, ahol a főhős nem nézett ki nevetségesen a ruhájában!

Tehát összesítve: időpocsékolás volt.


Eredeti cím: Man of Steel
Magyar cím: Az acélember
Amerikai bemutató: 2013. június 14.
Stílus: fantasy, akció
Nemzet: amerikai
Rendező: Zack Snyder 
Főszereplők: Henry Cavill (Clark Kent/Superman), Amy Adams (Lois Lane)
>

Related Articles

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése