Michael J. Sullivan - Az elfek tornya - Avempartha

Riyria-krónikák #2 

Fülszöveg:

A TITKOT EGY TORONY REJTI.
A SZÖRNYETEG LEGYŐZHETETLEN AKADÁLY.
A MEGOLDÁS MOST IS A KÉT TOLVAJ.

Amikor egy nincstelen fiatal nő felbéreli Royce-ot és Hadriant, hogy segítsenek megmenteni távoli falucskáját egy ismeretlen éjszakai támadó portyázásaitól, hőseink újra a varázsló Ezrahaddon bűvkörébe kerülnek. Míg Royce az ősi elftorony rejtélyét próbálja megfejteni, Hadrian megkísérli felkészíteni a falu népét a láthatatlan gyilkos ellen. Ismét egyszerű kardlopással kezdődik minden, ám szokás szerint az események sűrűjébe csöppenő kalandoraink az Elan jövőjéért folyó harc kulcsfiguráivá válnak…

Az elfek tornya a magával ragadó Riyria-krónikák második kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes kötet a saját történetét meséli el, és külön, kerek egészként is élvezhető. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasy-jévé vált.

A Trónbitorlók elolvasása után szinte azonnal (másnap:) megvettem ezt a részt, mert megint nem bírtam magammal és ki is végeztem két nap alatt, de arra, hogy megírjam, hogy mennyire is imádtam ezt a részt csak most bírtam rászánni magam. Mert fogalmam sincs, hogy mit is kéne írnom, anélkül, hogy végigömlengem az egészet, vagy pedig végig spoilerezem...

Mint már említettem, rögtön az előző rész után olvastam, így nem állt fenn az a helyzet, hogy valamit is elfelejtettem az előzményből. A történet szálát ott vesszük fel, ahol az előző könyvben abbahagytuk, és erre a részre is jellemző volt, hogy nem is eresztett a történet egészen a végéig. Sőt ez a rész még jobban sikerült, mint az első.

Eredeti borító

Sok újat nem tudok mondani, a történet még mindig izgalmas, a háttérben még mindig cselszövések és ármánykodások vannak, a humora még mindig könnyed és a szereplőket pedig még mindig nagyon szeretem. Royceról és Hadrianról is derültek ki plusz információk, de az író éppen hogy csak elhintette őket, így a körülöttük lévő titokzatosság, amit már az előző bejegyzésemben is említettem továbbra is fenn áll. Sőt a kérdések csak egyre szaporodtak és én meg egyre jobban imádom őket:) Ezrahaddon számomra még mindig egy nagy rejtély, de arra azért kíváncsi vagyok miért figyelt ennyire a fiúkra, bár sejtéseim vannak, főleg a könyv vége után, ami utal Hadrian származására. Az elbeszéléseiből pedig megismerhetjük a múlt egy részét, ami megmagyaráz jó pár dolgot. például megtudjuk, hogy az örökös, hogyan élhette túl, valamint megértjük az emberek és elfek közötti kapcsolatot is.

Külön tetszik, hogy mindegyik rész egy külön, komplett kaland, de a háttérben folyó szálak mégis összetartják őket egy egésszé.

Plusz pont még a gilarabrywn (ezt mondja ki nekem valaki:) megalkotása, ami egyedivé teszi  könyvet. (vagy legalábbis én még nem hallottam ilyen lényről...)

Ami viszont hiányzik nekem, az a fajok bemutatása. Remélem a következő részekben, jobban megismerhetjük az elfeket vagy a törpöket. 

És a végén kapartam a falat, mikor Ezrahaddon megkereste, hogy ki az örökös, de mi olvasók nem tudtuk meg. Ezzel bebizonyította az író, hogy ő is azon írók népes táborába tartozik, akik szeretik megőrjíteni az olvasóikat:)

Összefoglalva nagyon haragszom magamra, hogy nem tudtam megvárni, míg a kezemben nem lesz az összes része, mert így megesz a fene, mire a következő részhez jutok. Pedig mennyiszer megfogadtam már, hogy csak olyan sorozatot kezdek el, aminek az összes része hozzáférhető.

5/5 

Borító: 5/5 - úgy mint az első résznél, ez is nagyon illik a történethez 

Történet: 5/5

Karakterek: 5*/5

Kedvenc karakter: Royce, Hadrian

Kiadó: FUMAX

Oldalszám: 350

Kiadás éve: 2013

Eredeti cím: Avempartha, de az első résszel együtt kiadták a Theft of Swords című könyvben is

Részlet a könyvből

>