Vicky: Michael J. Sullivan - Trónbitorlók

Riyria-krónikák #1

Fülszöveg:

Végeztek a királlyal. 
Kerestek két bűnbakot. 
Rosszul választottak.
Ez a könyv nem a legyőzendő, ősi gonoszról vagy egy bosszúálló árváról szól, csupán két fickóról, akik rossz időben rossz helyen találták magukat… Royce Melborn a hétpróbás tolvaj, és kardforgató társa, Hadrian Blackwater Riyria fedőnéven cselszövő nemesek veszélyes és lehetetlennek tűnő megbízásait vállalja el, amivel messze földön hírhedté váltak. Mígnem egy legendás kard ellopása ürügyén csapdába csalják őket, hogy bűnbakként rájuk fogják a király meggyilkolását. A kivégzés elől csak úgy szabadulhatnak, ha végére járnak a királyokat és királyságokat porba sújtó ősi rejtélynek…

Már nagyon régóta olvasni akartam egy jó fantasyt királyokkal, összeesküvésekkel, harcokkal és persze mágiával, így mikor legutóbb betévedtem az Alexandrába nem tudtam ellenállni ennek a könyvnek és megvettem. (pedig már így is mennyi könyvem van amit el kéne olvasnom...:)

Szerencsére nem volt rossz vétel, bár az elején megijedtem. Mert igaz, hogy már az első mondatokkal beszippantott a könyv és nem is eresztett a végéig, de az elején nagyon úgy tűnt, hogy semmi fantasyelem nem lesz benne. Egy középkori királyságban találtam magam, ahol megvolt mind az összeesküvés, mind pedig a sok harc, de nem volt benne semmi mágia. Aztán szerencsére megjelent, méghozzá egy 900 éves mágus képében és végre minden klappolt:)

A karakterek tetszettek, mind Hadriant, mind pedig Roycet nagyon bírtam és a vitáik pedig fergetegesre sikerültek. Már maga a kezdő szituáció is vicces volt, ahogy megpróbálták őket kirabolni és a végén még ők adtak tanácsokat a rablóknak, hogy hogyan kéne ezt megfelelően csinálni. Mindketten szimpatikus tolvajok, akiket mindenki szívesen tudna a baráti közé, mert bármilyen helyzetből képesek előnyösen kijönni, és ha barátaidnak nem is, de

ellenségeidnek semmiképp nem akarnád őket. Royce a zsémbes, megfontolt, mestertolvaj, aki mindig komoly (de fergeteges beszólásai vannak:) és általában kettejük közül ő az aki kihúzza a seggüket a bajból. 

“Alacsonyabb, mint Hadrian, fekete hajú és szemű, vonásai pedig előkelőek voltak. Több réteg feketében járt, térdig érő tunikát és teste mögött árnyékként lobogó, hosszú köpönyeget hordott.  Jéghideg szempárja, kifejezéstelen arca és faragatlan modora egy ragadozó melegségével vetekedett.”

Ezzel szemben Hadrian a kardforgató, aki kedves, vidám és általában az ő jócselekedetei miatt kerülnek bajba. 

“Koszlott bőr és gyapjúruhát hordott, és alaposan fel volt fegyverkezve. Balján dísztelen markolatú rövid kardot viselt, jobbján ugyanilyen egyszerű, de hosszabb, szélesebb kardot. A hátára vetve pedig hatalmas pallos függött, majdnem akkora, mint ő maga.”

Tökéletesen kiegészítik egymást és így lesznek messzeföldön híres tolvajok Riyria néven. Jellemző még rájuk, hogy nem erővel, hanem inkább ésszel dolgoznak és nem is legyőzhetetlen harcosoknak vannak beállítva, így sokkal könnyebb velük azonosulni. És, ami felteszi az i-re a pontot, az az őket körbelengő titokzatosság. A olvasó végig érzi, hogy mindkettejükkel kapcsolatban vannak titkok, amikre még nem derült fény, így rengeteg lehetőség rejtőzik a karakterükben.

Hadrianon és Royce-on kívül még egyedi karakter Myron, a szerzetes, aki egész életét az apátságban töltötte a világtól elzártan, (még soha nem látott lovakat, vagy nőt:) így rengeteg mindent nem ismer, amiből nagyon vicces jelenetek alakultak ki.

– Nézzétek! – kiáltott fel hirtelenjében Myron az istállóra mutatva. A hirtelen kitöréstől mindhárman riadtan rándultak össze.
– Egy barna ló! – mondta döbbenten a barát. – Nem tudtam, hogy van belőlük barna is.
– Mar szerelmére, maga szerzetes! – Alrik hitetlenkedve csóválta a fejét, és két testőre is hasonlóképpen cselekedett.
– Tényleg nem tudtam – válaszolta szégyellősen Myron. Az izgatottsága azonban nem csillapodott, ahogy hozzátette: – Milyen színűek vannak még? Van belőlük zöld? Kék? Úgy, de úgy szeretnék látni egy kék lovat!

Kisebb problémám volt viszont, hogy ezeken a szereplőkön kívül a többi karakter eléggé egysíkú lett. Ez alól talán kivétel még Alrik herceg, akinek megfigyelhető a karakterfejlődése a történet során, ahogy egy elkényeztetett hercegből egy uralkodóvá érik (bár szerintem ez a fejlődés nevetségesen gyors volt) és a több mint 900 éves mágus, aki egy nagyon érdekes karakternek ígérkezik.

Maga a világ nem egyedi, vagy lehengerlő, de nem is próbál az lenni. A megszokott fantasy elemekkel dolgozik az író, de mégse lesz a történet unalmas és a sablonok se zavartak (pedig én elég háklis vagyok ezzel kapcsolatban:), ami mutatja, milyen szinten magába szippantott a mű. Saját vallása is van a könyvnek, amit én mindig értékelek és különböző lényeket is említett, (elfek, törpök, goblinok) de sajnálatomra azok nem sokat szerepeltek. (de majd a következő részekben:)

Egy enyhe romantikus szál is jelen van Royce és Gwen között, de szinte elhanyagolható, és ez a szál is inkább csak Royce karakterének az árnyalásához szolgált. 

Plusz pont még, hogy a könyv elején található térkép, ami számomra az ilyen könyveknél nélkülözhetetlen, különben egy idő után már azt se tudnám, hol járnak hőseink.

Összességében nagyon szerettem ezt a részt, ígéretes sorozatindító könyv minden hibájával együtt (és volt benne jó pár csak nem akartam erre kitérni különösebben, mert engem nem zavartak:) és már alig várom, hogy a kezeim között tudhassam a következő részt, aminek a címe Az elfek tornya:

5/5

Borító: 5/5 - nekem nagyon tetszik, jól illik a mű hangulatához
Karakterek: 4,5/5
Történet: 5/5
Kedvenc karakterek: Royce, Hadrian

Kiadó: FUMAX
Oldalszám: 342
Kiadás éve: 2012
Eredeti cím: The Crown Conspiracy, de kiadták külföldön az első két részt egyben Theft of Swords néven is.

És ha felkeltettem az érdeklődésed itt egy részlet a könyvből

>