Nalla: Veronica Roth: A lázadó

Ahogy ígértem a havi összesítésben, hozom a következő könyves bejegyzésem, ami, mint már nyilván kitaláltátok, A beavatott című könyv folytatásáról, A lázadóról fog szólni. Elöljáróban annyit mondanék róla, hogy nekem egy pici csalódás volt a könyv, de erről majd később. Először lássuk a fülszöveget, és a borítót:

Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.

A szomorúság nem olyan súlyos, mint a bűntudat, de sokkal többet vesz ki az emberből. 

Amikor az első kötetet olvastam, izgatottan vártam minden apró kis információ morzsát, amit a következő oldal tartogatott számomra, utána pedig örültem, mint majom a farkának, akár jó, akár rossz hírről volt szó. A beavatott befejezése után őrült rajongó módjára vártam a következő részt, végül pedig, mikor már a kezemben tarthattam a könyvet ugrálni és táncolni volt kedvem örömömben. Ez a jókedv sajnos hamar elmúlt. Míg az előző kötetben kíváncsian vártam, hogy mit hoz a jövő főhőseink számára, most csak velük együtt szenvedtem, és csupán néha-néha éreztem azt, hogy "úúú, na most vajon mi lesz?". Ez persze lehetett azért is, mert a helyzet is egyre bonyolultabb minden extrával fűszerezve, de engem akkor sem sikerült annyira lenyűgöznie, mint az első résznek.

- Aludj! - mondja. - Majd én elűzöm a rossz álmokat, ha eljönnek hozzád.
- Mivel? - kérdezem.
- A puszta kezemmel, természetesen.

A legnagyobb problémám az egyik főszereplőnkkel, Tobias-al volt. Nem vagyok valami jó emberismerő, de én akkor se ilyennek képzeltem el. Jóformán semmit nem beszélt meg Tris-el, amikor pedig szándékozott őt is magával vinni egy megbeszélésre, hogy "kikérje a véleményét", akkor meg rá se bagózott. Ezek után pedig már igazán nem értem, hogy miért haragudott rá, miután az önállósította magát egy kicsit.Volt pár aranyos pillanatuk, de ezt az előző és a következő idézetben össze is tudnám foglalni.

Az egyik kezét az arcomon pihenteti, a hüvelykujjával szórakozottan körözget az arccsontom fölött.
- Azt tudod, hogy kettőnk között minden rendben van? - mondja. - Közted és köztem. Oké?
Fáj a mellkasom, és bólintok.
- Semmi más nincs rendben - a suttogása megcsiklandozza az arcomat -, de mi igen.

A hatalmas és egyben legnagyobb meglepetést számomra Peter jelentette. Elég rendesen sikerült megutálnom az előző részben, de mikor Tris megmentette, szöget ütött a fejemben, hogy ezt nem fogja egy köszönömmel elintézni. Persze azt nem vártam, hogy átáll a "jó oldalra" - az azért már elég nagy túlzás lett volna -, de tetszett, hogy még ha csak önös érdekekből is, de egy picit megmutatta, hogy bizony ő is emberből van. Egy elég furcsa ember, azt meg kell hagyni, de már ez is valami.

Rájöttem, hogy az emberek többrétegű titkok. Azt hiszed, hogy ismered és érted őket, csakhogy az indítékaik mindig rejtve maradnak: a szívük mélyén őrzik őket. Megismerhetetlenek számunkra - egyszerűen csak néha úgy döntünk, hogy megbízunk bennük.

A szereplőkről ennyit szerettem volna, a történettel kapcsoltban pedig csak a végéről mondanék pár szót. Van ez a rész, amikor Tobias apja, Marcus beszél Tris-el, és arra kéri, hogy menjen vele. Miután elindultak, én azt hittem, hogy megmutatja neki, mi van a kerítésen túl, ehelyett elindultak egy öngyilkossággal felérő útra a Műveltek központjába, ahol aztán fény derült a nagy titokra, csupa nagybetűvel. Nem tudom, ki hogy reagált, mikor megtudta, de engem különösebben nem lepett meg, csak elolvastam, és befejeztem a könyvet. Valami nagyobb durranásra számítottam, valami eget rengető információra, de nekem ez nem volt az. Mindegy, lehet hogy ez is csak az én hülyeségem.

- Ha segítek neked, azzal elárulom Tobiast. El fogom veszíteni őt - nagyot nyelek -, úgyhogy mondj egy jó érvet, hogy megtegyem.

Ezektől a negatívumoktól eltekintve azonban nem volt rossz könyv. Tetszett, hogy egyre több mellékszereplőt ismertünk meg egyre jobban, tetszett, hogy aki eddig is küzdött, az most sem adta fel a harcot, de leginkább az tetszett, hogy Tris mert lépni Tobias nélkül is, nem kérve a véleményét. És ha már semmi nem alakult különösebben jól, egy valamit legalább biztosra tudunk:

Én az övé vagyok, ő pedig az enyém - és ez egész idő alatt így volt.

4/5

Borító: 4/5

Karakterek: 4/5

Történet: 4,5/5

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Oldalszám: 432

Kiadás éve: 2013

>