Mick Riley, a profi futballista és nagyvilági
életmódja a legutolsó dolog, amire Tara Lincoln partiszervezőnek
szüksége van, annak ellenére, hogy a férfi forró és szenvedélyes
egyéjszakás kalandjuk során már bebizonyította, nem csupán a pályán
állja meg a helyét.
Tarát egy korábbi szerelmi csalódása olyan mélyen megsebezte, hogy többször nem akarja kitenni magát hasonló fájdalomnak.
Ám Mick a fejébe vette, hogy legyőzi a lány ellenállását és ebben
semmi sem állíthatja meg. Tökéletes játékot eszel ki, hogy elnyerje Tara
szerelmét.
OMG!
Ez a könyv simán indulhatna az év csalódása címért 2013-ban. Annyival jobbra és élvezetesebbre számítottam, hogy elég nagy pofára esés volt a vége. A könyvet még angolul kinéztem magamnak, mikor olvastam Angelika bejegyzését róla, így természetesen a fellegekben jártam, mikor megtudtam, hogy magyarul is megjelenik.
Leginkább a Gyönyörű rohadékhoz tudnám hasonlítani a könyvet, mind színvonalban, mind műfajban, de míg a Gyönyörű rohadéknál pozitív csalódás ért, mert sokkal rosszabbra számítottam, addig itt pont az ellenkezője állt fent.
A műfajra jellemző sajátosságokat hordozza a könyv, mint tökéletes, izmos, nyálcsorgatós, okos és
sikeres szexisten pasi, és egy szép, (ezt természetesen nem tudja magáról) átlagos főhősnő, aki valamiért mégis kiemelkedő a főhősünk szemében, plusz lehetőleg mind a ketten hordozzanak valamilyen lelki traumát, amit meg kell oldani. Ismerős?
DE, habár ez mind megvan ebben a könyvben is,
hatalmas plusz pont, hogy a főhősnőnk, Tara, "problémája" egy 15 éves gyerek. Annyira jó ötlet volt és annyi mindent ki lehetett volna hozni abból, hogy még tiniként szült gyereket...
de sajnos nem lett belőle semmi, sőt annak ellenére, hogy az írónő végig hangoztatja, hogy Tara nem bánta meg a baklövését, és mindennél jobban szereti a fiát, a cselekedeteiből pont az ellenkezője jött le. Tényleg szerette őt, de
folyton úgy viselkedett, mintha szégyelné a gyereket, aki miatt mindig bocsánatot kell kérnie. És az is igaz, hogy rengeteg munkájába és erejébe kerülhetett felnevelni olyan fiatalon egyedül egy gyereket, de néha nekem már sok volt a nyavalygása amiatt, amiket fel kellett ezért adnia. Ha tényleg annyira szereti a fiát, akkor megérte, nem?!
Tehát itt is fennáll az a helyzet, amit a legjobban utálok, mégpedig, hogy az író megpróbálja beállítani a főhősét egy erős, független és határozott nőnek, de a cselekedeteiből és a gondolataiból pont az ellentéte jön át az olvasónak.
– Ő nem szimplán valaki, anyu! Az NFL-csapat középhátvédjéről beszélünk!
– De ha nem az volna, zavarna?
– Anyu, engem az se zavarna, ha a kukással kavarnál, csak legyen
veled normális – Nathan megállt, és az anyja szemébe nézett. – Rendes
veled, anyu?
Tarát megrázta a fia kérdése.
– Igen, az.
– Akkor hajrá! Amúgy istenkirály, hogy Mick Riley-val jársz! Arra ne
is számíts, hogy lakatot teszek a számra. – Nathan megpuszilta az
anyukája arcát, majd kisétált.
A főhősünket,
Micket, viszont nagyon bírtam, ő egy jól eltalált karakter lett és habár
egy igazi nyálcsorgatós pasi, de nem tökéletes és használja azt a golyót a nyakán! Voltak hibái és problémái, amikből tanult és fejlődött, így kilépve a két síkú karakterek világából 3 dimenzióssá.
Nathan, Tara fia is a végére kinőtte a Tara-"problémája" szerepet és
önálló karaktere lett és még megkedvelnem is sikerült.
Végre egy 15 éves gyerek, aki úgy is viselkedik, mint egy 15 éves. Lázad, veszekszik, ajtót csapkod és hibázik, de az anyukáját nagyon szereti (még ha ezt nem is mindig mutatja ki:), ami teljesen rendben is van, hisz egy kamasz fiúról beszélünk.És akkor szerettem meg végérvényesen mikor a 318.oldalon végre a szemébe mondja az anyjának, azt amit én is szívesen megtettem volna már egy ideje:)
A több szereplő is feltűnik, de ők nem kaptak annyi teret, hogy véleményt mondhassak róluk, kivéve talán kettőt: Gavin, Mick öccse és Liz, Mick menedzsere, akik a következő rész főszereplői lesznek. Gavint nagyon bírtam, Lizt pedig nagyon utáltam, így viszont nagyon kíváncsi vagyok a következő részre:)
De azt valószínűleg angolul kéne olvasnom, mert
a fordítás valami borzalom lett. Fogalmam sincs, hogy csak a fordítás miatt vagy eleve is ilyen gagyi párbeszédek is voltak benne, de
néhány szituációban olyan érzésem volt, mintha 5 évesek beszélgetnének.
Értelmetlen és magyartalan mondatokkal pakolták tele a szöveget, ami jócskán levett az olvasás élményéből, így el akarom olvasni angolul is, mert a történet több csillagot is érdemelne.
A fordítás, valamint Tara hülyeségein kívül, amiért még levontam pontot, az
a történet közepe. Unalmas volt és nehezen is haladtam vele. Tisztán időhúzásnak éreztem, hogy valamivel megtöltse az írónő a lapokat, hogy ne legyen olyan rövid a könyv, bár még így is elég vékonyka lett.
Összességében: hatalmas csalódás volt, hisz már olyan régóta szerettem volna olvasni a könyvet.
Ettől függetlenül egy kis limonádénak ideális, ha nem vársz tőle túl sokat, valamint lehet inkább angolul ajánlanám. Biztos elolvasom a következő részt is, mert kíváncsi lettem, de már jóval alacsonyabb elvárásokkal indulok neki.
3/5
Borító: 4/5 - nem rossz, a színei és a kompozíciója is nagyon tetszik, de nekem a pasi már egy kicsit túlságosan ki van gyúrva (bár ez csak személyes vélemény), olyan mintha fel lenne pumpálva:)
Karakterek: 4/5
Történet: 3/5
Kedvenc szereplő: Mick, Nathan
Kiadó: Ulpius-ház
Oldalszám: 364.o.
Kiadás éve: 2013
Eredeti cím: The Perfect Play
És habár nem ehhez a részhez, hanem a 2.-hoz tartozik, de az írónő kedveskedett az olvasóinak egy kis novellával karácsonyra, amibe itt tudtok beleolvasni és megrendelni.
, és végre nyilvánosságra is hozták az első hivatalos...){kind=link}
