Kevin Hearne: Hexed - Megátkozva

A Vas Druida krónikái #2

Atticus O’Sullivant nem izgatják túlságosan a boszorkányok. Most mégis arra készül, hogy egy mindkét fél számára előnyös, kölcsönös megnemtámadási egyezményt írjon alá velük, amikor napjaink arizónai Tempéjének boszorkánynépessége hirtelen megnégyszereződik. Ám az új lányok nem csak gonoszak, de a második világháború alatt meglehetősen sötét szerepet töltöttek be a németek oldalán.

Miközben egy bukott angyal a helyi középiskola diákjaira vadászik, és a bakkhánsnők vegasi hordája a városba özönlik, hogy ott terjessze az őket jellemző halálos romlást, és egy veszélyesen szexi, kelta tűzistennő Atticus kegyeit keresi, hősünknek ki kell vennie részét a boszorkányüldözésből. De varázskardja, a szomszédjától kölcsönzött gránátvető, valamint vámpír ügyvédje segítségével Atticus készen áll rá, hogy megtisztítsa a várost, és megmutassa a boszorkányos fehérnépeknek, hogy rossz druidával kukoricáztak.

Több könyvet is olvastam a két ünnep között, de írni már nem írtam róluk, így most ezt próbálom pótolni az új év első bejegyzéseiben:

Már alig vártam, hogy megjelenjen ez a rész, és reménykedtem, hogy még idén kiadja a Könyvmolyképző és nem tolja át következő évre. Már csak ez hiányzott volna, hisz szinte az összes általam várt könyvet eltolta... Na de szerencsére ezt nem, és meg is kaptam anyától a névnapomra, így rögtön rá is vethettem magam.

Oh Istenem, de imádom Hearne stílusát! Már az első mondatokkal visszakaptam ezt a sajátos, lendületes és humoros írásmódot, ami a sorozat igazi varázsát biztosítja. Atticus elmondásában kész élvezet olvasni a cselekményeket, és imádom benne, hogy habár 2100 éves druidáról van szó, mégse beképzelt, arrogáns seggfej vagy egy legyőzhetetlen terminátor, hanem igazán emberien viselkedik ebből a szempontból. Ugyanakkor persze jól érzékelteti azt a 2100 évet az író Atticus tudásával, tapasztalatával és világszemléletével. A másik főszereplő és egyben kedvenc négylábú ebem Oberon is jelentős időt és teret kap szerencsére, hogy humoros eszmefuttatásait és világlátását csillogtathassa az olvasó előtt. Egyszerűen imádom ezt a kutyát és szerencsére Atticus is, így megvédi őt minden ártó szándéktól, ezért nem kellett attól félnem, hogy kikerülne a képből Oberon.

"Csak tudnám, hogy fér belé!" - mondta Oberon, miközben figyelte, ahogy Morrigan mindent belapátol.
"Nem tudom. Kérdezd meg tőle, ha annyira érdekel."
"Kösz, nem untam meg az életem."

Prérifarkas

A könyv maga nem túl hosszú, mindössze 294 oldal, de mégse éreztem, hogy túl rövid lenne, vagy nem kapnék eleget kedvenc szereplőimből, mert a történet nagyon pörög, egyszerre több minden történik a háttérben - általában szegény druidánk rovására, amit aztán neki kell megoldania - így sok szereplő is feltűnik Atticus és Oberon körül. Mindegyikük egyedi és kidolgozott, de legfőképpen nem egysíkúak. Érdekes volt megismerni Prérifarkast, vagy éppen találkozni az föld szellemével, összeveszni egy makacs és a modern beszédtől idegenkedő viking vámpírral, aki mindenképpen harcolni akar a norvég istennel, Thorral, vagy bepillantást nyerni a Tuatha Dé Danan két istennőjének politikai játszmáiba, amibe előszeretettel bevonják Atticust is. Ha már itt tartunk én egyértelműen Morrigan párti vagyok, még a hideg is ki tud tőle rázni, máskor meg mosolygok a tettein. Szűz Mária és a kereszténység is feltűnt az elején, úgyhogy nyugodtan lehet csemegézni a rengeteg hitvilág és vallás között. Örültem, hogy a helyi boszorkányokat is jobban megismerhettük, Malina is egyre szimpatikusabb.

Brighid szeme kék fénnyel felvillant, és eltűnődtem rajta, hogy nem csak azért tanulta-e meg ezt a trükköt, hogy versenyezhessen Morrigan vörös szemvillantásával. Talán nekem sem ártana megtanulnom, hogyan villogtassam zölden a szemem, akkor a frászt hozhatnám a Starbucks kiszolgálóira. "Bolond halandó!" - mondanám zölden égő szemmel. "Zsírmentes tejeskávét kértem!"

Amit viszont hátránynak kell megemlítenem, az Atticus újdonsült tanítványa Granuaile, akiről ugyan megtudunk néhány apróbb információt - legfőképp, hogy milyen észveszejtően csinos Atticus számára - számomra még mindig egy nagy üres folt. Valamint az elején említett pörgése a cselekményeknek néhol már egy kicsit túl sok volt, hiányzott egy kis lélegzetvételnyi szünet a sok harc és probléma között, de ez a végére már egyáltalán nem zavart. Lehet csak bele kellett rázódnom ebbe a gyors tempóba.

De nem csak a szereplők száma és háttértörténetük lett világosabb az olvasó számára, hanem maga a könyv világa is kiszélesedett és gazdagabb lett. Egyértelműen kijelenthető, hogy imádom a mitológiáról szóló történeteket, és így ebben a sorozatban is ez az egyik legnagyobb pozitívum. Míg az első részben főleg az ír mitológiával és annak panteonjával, a Tuatha Dé Danan-nal ismerkedhettünk meg, addig itt emellett még egy kis bepillantást nyerhettünk a lengyel hitvilágba, valamint történelmi utalásokat is kaphattunk a második világháborúról és a németekről. Nagyon tetszett, ahogy Hearne beleszőtte a saját sztoriját a már ismert történelmi eseményekbe. A következő kötetben pedig, ha minden igaz, akkor a norvég ismereteimet tágíthatom, hisz Asgardba készül kedvenc druidám. Remélem Loki is benne lesz!:)

"Általában jókat röhögök az üldözési mániádon, de most örülök neki, hogy a háta mögé állítottál. Különben megsütött volna Mrs. Hiszti tüze." - Hátsó lábára állt, és mellső tappancsát vállamra rakva bő nyállal lépen nyalt. - "Kösz, Atticus!"

A mitológián és a szereplőkön kívül fontos szerepet kap a természet szeretete és  védelme, ami szerintem egy nagyon szép és fontos üzenet. Kiemelném még, hogy mivel ennyiféle nép került előtérbe, így persze elkerülhetetlen volt, hogy más nyelvek is feltűnjenek és legnagyobb örömömre ezeket az író nem intézte el annyival, hogy leírta, hogy ez meg ez lengyelül, vagy éppen németül beszélt, hanem ki is írta a szöveget. Ezért óriási pirospont jár neki:) És ha már itt tartunk az is átjön olvasás közben, hogy rengeteg kutatómunkát igényelhetett a könyv megírása, és az író tényleg egy tanult és művelt ember, ami érződik a szövegen is. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy nagyon jó a fordítás, amiért meg köszönet illeti Acsai Rolandot.

Tehát, akkor összegezzünk: Imádom! De komolyan! És előlépett az egyik kedvenc sorozatommá, így alig várom, hogy a következő részre rátehessem a mancsomat. Ajánlani pedig azoknak tudom, akik szeretik az egyedi és humoros karakterekben gazdag színes fantasy világot egy könyvben.  
A könyvet a Könyvmolypárbajra olvastam.

  5/5

Borító: 5/5 - imádom a sorozat bortóit, annyira illik a történethez és én Atticust is teljesen, így képzelem
Karakterek: 5*/5
Történet: 5/5 - pörgős, eseménydús, vicces és letehetetlen
Kedvenc szereplő: Oberon

Kiadó: Könyvmolyképző (Hard Selection)
Oldalszám: 294.o.
Kiadás éve: 2013

Eredeti címe: Hexed

Az író honlapjára is bekukkanthatsz, ha ide kattintasz.

>