In 5 pont Athenaeum Csontszüret fantasy látó rephaita romantikus Samantha Shannon YA

Samantha Shannon - Csontszüret

Csontszüret #1

2059-ben járunk. A világ nagyvárosai a Scion erőszakszervezet befolyása alatt állnak. Paige Mahoney a londoni Hét Pecsét fedőnevű bűnüldöző szervnek dolgozik. Feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Paige ugyanis egy álomjáró, akit miután letartóztatják, egy még sötétebb és gonoszabb erő keríti hatalmába, mint a Scion. Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a legmegátalkodottabb bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A Rephaimok álomjárókat toboroznak a hadseregükbe. Paige mentora és kiképzőtisztje egy Warden nevű alak, aki mestere és egyben halálos ellensége is lesz. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie Warden elméjébe, és felfedni a titkát…

Elég nehéz helyzetben vagyok ennek a könyvnek az értékelésénél, mert nem igazán lehet semmit ráhúzni, de ugyanakkor ez az egyedisége az, ami a legjobban  megfogott a Csontszüretben.

Nem akartam én elolvasni ezt a könyvet, valahogy nem találtam benne semmit, ami megfogott volna, pedig sok pozitív értékelést olvastam róla. Ráadásul számomra egyenesen riasztó volt, hogy a Harry Potterhez hasonlítgatták. Eleve utálom ezeket a reklámokat, mert szerintem ne hasonlítgassunk már "befutott" könyvekhez más könyveket, (ráadásul, sokszor megesik, hogy olyan művekkel vannak párhuzamba állítva, amik kifejezetten nem jöttek be, így csak tovább rontva a könyv esélyein nálam) de valahogy csak még riasztóbb lett attól, hogy J. K. Rowlinghoz emelték az írónőt. Aztán láttam, hogy felkerült utazókönyvnek és mivel még senki nem jelentkezett rá, gondoltam egy fene, egy próbát megér.

Mint már említettem nem egy szokványos történetet kaptam, ami egy alternatív Londonba kalauzolja el az olvasót, ahol a Scion irányítása alatt élik az emberek az életüket. Meg van szabva minden pillanatuk, ki hova mehet, mit dolgozhat, de még így is jobb a sorsuk az átlagembereknek, az úgynevezett világtalanoknak, mint a látóknak.  Ők azok a különleges személyek, akik kapcsolatba tudnak lépni az éterrel, a szellemvilággal és különböző módon hatni rá - ez attól függ milyen fajta látó vagy. A Scion pedig megszállottan vadászik ezekre az emberekre, köztük főszereplőnkre, Paige-re, aki még a látók között is olyan, mint a fehér holló, egy álomjáró.

Műfajilag disztópiaként van jelölve, de én nem vagyok benne biztos, hogy ez megállja a helyét. Ugyan a Scion korlátozza az emberek szabadságát, de igazság szerint csak a látókat akarja kiírtani, (vagyis nem társadalom kritika) ráadásul mindössze pár ilyen város létezik a Földön, vagyis még csak nem is globális problémáról van szó. Ráadásul hiába veszi alapul a mi világunkat, mégis egy alternatív valóságba helyezi az írónő a történetet, hisz az első Scion már az 1800-as évek óta létezik Anglia területén. Szóval én inkább egy alternatív világban játszódó fantasyként tekintettem rá, ami amúgy a jövőben játszódik. (de ez teljesen lényegtelen, akár a jelenben, vagy a múltban is játszódhatott volna).
"Harcolj vagy menekülj. Fuss vagy meghalsz."
Maga a világ kidolgozottsága így elengedhetetlen a könyv élvezhetőségéhez, ami többé-kevésbé sikerült is. Nagyon tetszik maga az ötlet, az idegen faj a Túlvilágról, de néhol hiányoltam információkat, valamint nekem még ez a Scion rendszer se nagyon tiszta, így, hogy csak pár helyen létezik. Akkor, hogy akarják kiírtani a látókat a Földről? És miért vonzotta olyan nagyon Oxford a zabálókat, ha ennél sokkal nagyobb városok is léteznek a Földön, ahol a látók szabadon élhetnek? Ott csak többen vannak, nem? De ilyen apróságokat leszámítva nagyon élveztem a történet folyamát, ami rögtön beleejtett a mély vízbe és csak lassan tisztult ki a kép, hogy akkor most mégis miről is van szó. De ez nem is baj, szeretem az ilyet, ha az írónő nem hagy sötétségben sokáig, és itt szerencsére ez nem történt meg. Igazából akkor pörgött fel a sztori, mikor Paiget elfogták, és innentől kezdve le se bírtam tenni a könyvet.

Szerintem a könyv legnagyobb erőssége a karakterekben rejlett, akiket szép lassan ismerhettünk meg, újabb és újabb réteget hámozhattunk le a személyiségükről. A főhősnő, Paige szerencsére nem a YA műfajra jellemző buta libuska, hanem egy nagyon erős, okos és szerethető karakter, aki nagyban elősegíti a történet előrehaladtát, nem csak sodródik az árral. Tetszett a múltja is, hogy a Hét Pecsét (egy tisztánlátókból álló alvilági szervezet, aminek a vezetője Jaxon Hall, egy míveslord) tagja volt és hogy nem volt minden olyan egyértelműen fekete, vagy fehér. A Nagymester, Arcturus, aki a Túlvilágról érkezett idegen faj egyik tagja nagyon titokzatos személyiséggel rendelkezik, ami csak felcsigázza az olvasó érdeklődését iránta. Nagyon jól éreztette auóz írónő, hogy mennyire más Arcturus, ráadásul a korának megfelelően is viselkedett. A kettejük kapcsolata volt a történetben a kedvencem, mert élethű volt, nem volt instant love, sőt a végéig úgy tűnt, hogy egyáltalán nem is lesz szerelem, mert nem ezen volt a hangsúly. Ellenségek voltak, mester és szolga helyzetben, de mégis szükségük volt egymás segítségére az életben maradáshoz, de ehhez bizalom kellett. És ez az, amit nagyon jól megfogott az írónő, a kapcsolatukat, ami szép lassan alakult ki, így pedig teljesen életűvé téve a sztorit. A többiek is, a Hét Pecsét tagjai, vagy éppen a látók Oxfordban, mind érdekes személyiséget kapott, és habár nem ismerhettünk meg mindenkit olyan részletesen, - így volt, aki kétsíkú maradt, jó, vagy gonoszként beskatulyázva - de ez nem vett el az olvasás élményéből.
"Nem vagyok olyan, mint az érzékelők és médiumok, én nem csak társaságként vagy a védekezés kedvéért használom a szellemeket. Én közéjük tartozom. Érted? Meghalhatok, amikor csak akarok, szellemmé válok, amikor csak akarok. Ezért félnek tőlem úgy az emberek. És ezért félek én úgy az emberektől."
Akcióból is volt benne bőven, és bizonyos fokú kegyetlenség is felütötte a fejét - az én mércém szerint ez még elég enyhe volt, úgyhogy a gyenge idegzetűek is olvashatják nyugodtan - de sajnos fordulatokban nem bővelkedett. Voltak benne ugyan kicsit meglepő történések, de semmi kiszámíthatatlan nem történet, aminél úgy éreztem volna, hogy a földről kell felkaparni az állam.

De mindez nem lenne élvezhető és magával ragadó, ha az írónő stílusa ezt nem tenné lehetővé. Persze még néhol kiforratlannak éreztem, de gördülékenyen és választékosan fogalmaz, amit szerencsére a fordítás sem ront el.

Összességében nagyon megbántam volna, ha tényleg nem olvasom el, mert egy igazán ígéretes sorozat első kötetét élvezhettem szerethető karaktereken keresztül és bár a világ még elég kiforratlan, de még 6 köteten keresztül olvashatjuk a kedvenceink sorsát a Csontszüret sorozatban, így erre is van idő bőven.  A végét tekintve pedig úgy tűnik bonyolódni fognak a dolgok. Én már tűkön ülve várom a 2. részt, mert csak olvasás után döbbentem rá, hogy még angolul se jelent meg, majd csak október 21.-ére várható The Mime Order címen. Bátran ajánlom a könyvet mindenkinek, mert egy igazán különleges élményt nyújt.

 5/5
Borító: 4/5 -a borító maga nem igazán fogott meg, de a kötése a könyvnek gyönyörű és a lapok sem azok a könnyen szakadó, olcsó fajták.
Karakterek: 5/5
Történet: 4/5
Kedvenc szereplő: Nagymester

Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 524.o.
Kiadás éve: 2013
Eredeti cím: The Bone Season
Utazókönyv




>

Related Articles

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése