A XXII. században az
emberiség több álma is valóra válik: létrejön az Egyesült Országok
Szövetsége, amely a világ összes államát egységbe tömöríti, és
megtörténik a kapcsolatfelvétel egy értelmes idegen fajjal is. Úgy
tűnik, az emberiség beléphet az aranykorba, de ez csak a látszat. A
Szövetséget üzleti érdekek kusza hálója szövi át, és a vezetők
legtöbbjének egyetlen célja van: mindenkit engedelmes bábbá formálni.
Ebben a világban éli a gazdag, unatkozó feleségek felszínes
mindennapjait Sandra Manul, akiről csak kevesen tudják, hogy valójában a
múltja elől keresett menedéket a magas rangú Ítélő, James mellett.
Miközben az árnyak, amelyek elől elfutott, utolérik, olyan döntéseket
kell meghoznia, amelyek nem csak a saját, hanem az egész emberiség
sorsát megváltoztatják.
A Gender krónikák első kötete, A menekülés éve
bevezető egy olyan világba, ahol a hagyományos nemi szerepek és az
egyensúlyi társadalom ütközik össze egymással – mindez pedig egy olyan
jövőben történik, amely akár könnyen valósággá is válhat.
A magyar szerzők műveihez még mindig érezhetően kevesebb bizalommal fordulok, pedig már jó néhány bizonyított, de sajnos még mindig élénken élnek bennem a csalódások is. Akkor már ne is beszéljünk a magyar szerző által megalkotott sci-fi könyvekről. Nem kevés elhatározottság és lelki erő kellett még most is - pedig már sok előítéletemet levetkőztem - hogy a kezembe vegyem a következő könyvet. Sansa könyveiről már sokat olvastam és egy ideje tervbe is volt véve, hogy elolvasom a
Sötét hóruszt, de csak nemrégiben jöttem rá, hogy az eddig megjelent összes könyve egyetlen sorozat darabjai...csak éppen nem sorrendben jelentek meg. (A
Sötét hórusz a sorozat 11. része) Miután megtörtént ez a cseppet megdöbbentő felvilágosulásom - és miután Zsinától elkunyiztam - úgy döntöttem kezdjük az elején,
A menekülés évével.
A történet elég lassan indul be, a cselekményekről és a világról is egy unatkozó milliomos felesége, Sandra, szemszögéből kapunk utalásokat. Na és itt kezdődtek a problémáim, ugyanis a könyv feléig szó szerint utáltam olvasni a könyvet, hála drága leányzónknak. Nem tudom mikor olvastam utoljára olyan szereplőről, aki ilyen szinten ki tudott akasztani, éppen ezért nem voltam képes huzamosabb ideig egyszerre olvasni a könyvet, mert képtelen voltam a fejében maradni. Nem, nem a múltjával volt problémám, sőt még ez az aspektus tette őt a szememben emberibbé, hanem az a mérhetetlen önzőség és önsajnálat, amit tanúsított egyszerűen kiakasztott. Tudta, hogy megtalálták, de nem tett semmit napokig?! Holott egyfolytában azt hangoztatta, hogy ő mindent megtenne Jamesért!
Akkor mozdulj édesem, emeld meg a feneked és végre csinálj valamit az önsajnálaton kívül! Vagy csak nyisd ki a szád! Ugyanakkor végtelenül sajnáltam is a múltja miatt, és nem csodáltam, hogy ennyire magába húzódott és nem tudott senkiben megbízni. Teljesen hitelesen írta meg Sansa a bántalmazott nő jellemének ezt az oldalát. A visszaemlékezések nagyon brutálisak és cenzúrázatlanok voltak, éppen ezért imádtam őket annyira. (Ugyanakkor gyenge idegzetűeknek nem ajánlom a könyvet) De aztán megtörtént a csoda: Tom felbukkanásával kezdett Sandra is végre magára találni újra és a régi kemény, erős énje egyesült az új lelkiismeretes és megbocsátásra vágyó énjével. A könyv végére pedig egy elképesztően szép ívű karakterfejlődésnek lehettem a tanúja, ami miatt le a kalappal az írónő előtt.
– Jó. Akkor közelebb engedjük pár métert. Majd elhajítok valamit, és ha a
hang irányába fordul a fegyverrel, oldalról jobban ki tudod venni a
célpontot.
– Miért nem…?
– Mert kíváncsi vagyok. Azért.
– Ez lehet szó szerint a sírfeliratod? Az azért vastagított betűkkel, egy kis aranyozással.
Aztán ott van James, a szívszorítóan aranyos, végtelenül naiv és helyenként kifejezetten balfék pasi. Legszívesebben magamhoz öleltem volna, megpaskoltam volna a buksiját, hogy megnyugtassam: Nincsen semmi baj. Annyira nem illett bele a környezetébe, hogy néha csak pislogtam, hogyan lehet valaki ennyire naiv, egy ilyen világban, ilyen magas beosztásban, ahol mindenre rálátása van?! Olyan érzésem volt, mintha egy üveg búrában nevelkedett volna. Persze ő is változik valamennyit a történet folyamán, de a szememben végig képtelen volt kilépni ebből a naiv kisfiú szerepből. És ez az egyik nagy problémám a könyvvel: nem tudtam megszeretni a karaktereket. Mindegyikük helyét, szerepét értettem a felvázolt világban, de egyikük se volt képes semmiféle mélyebb reakciót kiváltani belőlem. Még talán Tom került hozzám a legközelebb a szarkasztikus beszólásai miatt, de ennyi.
Mesterségesen és szándékosan butítják el az embereket, hogy minél könnyebben süllyedjenek zombikká, akik könnyűszerrel ösztönözhetőek a szükségleteiket jóval felülmúló fogyasztásra. Ez megy több mint egy évszázada, talán az EOSZ megszületése is ezt a célt szolgálta: egy egységesebb, befolyásolhatóbb közösség létrejöttét.
Mivel disztópiáról van szó, így elengedhetetlen a világ bemutatása, a problémák szemléltetése. de itt sajnos ez nem igazán történt meg. kaptunk morzsákat, és a bizonyos szinten tisztában is lettünk a szereplők körüli világgal, de én hiányoltam egy átfogóbb képet. Persze erre van még tizenakárhány rész. Tetszett viszont az idegen faj, a pavonisok. Nagyon ötletes volt a lényük kidolgozása, ami által pedig képes volt az író nagyon mellbevágóan megfogalmazni a társadalom és emberiség kritikát is. Sajnálom szegényeket. Tetszett, ahogy előtérbe helyezte a nemek szerepét a világban, valamint, ahogy azt a kérdést boncolgatta, hogy vajon képesek-e az emberek megváltozni.
Az események felpörögtek a könyv végére, miután rájöttek a kormány mesterkedésére, sőt szerintem túlzottan is. Elég összecsapottnak éreztem a végét, ráadásul abszurdnak is sok megoldást. Ahogy összegyűjtötték az embereket, vagy, hogy senki nem jött rá a kormányból...ugyan már. És 2 hónap alatt felépítették a hajókat?! Mindennek együtt?! Óriási felkészülés kellett, rengeteg felszerelés, tervezés, mindezt titokban PÁR HÓNAP ALATT! nem, én ezt nem tudom lenyelni...
Összességében: ...hmm ez nehéz kérdés, rengeteget gondolkodtam rajta, hogy hány pontot is adjak végül a könyvre, hisz rengeteg potenciált látok benne, az írónő stílusa is magával ragadó, de ugyanakkor jó pár hiba van benne, ami zavar. Mindenesetre sorozatkezdésnek jó, és engem is megvett magának a többi részre is. (Az utolsó oldalon szereplő összefoglaló nagyon szépen felcsigázta az érdeklődésem) Talán én vagyok túl kritikus?
3,5/5
Borító: 5/5 - valami gyönyörű, ráadásul tökéletesen visszaadja a könyv hangulatát.
Karakterek: 3/5 - csak azért nem 2, mert tényleg nagyon szép volt Sandra karakterfejlődése, még ha nem is kedveltem meg utána sem.
Történet: 4/5
Kedvenc szereplő: -
Kiadó: Delta Vision
Oldalszám: 376.o.
Kiadás éve: 2013
