John Scalzi - Vének háborúja

Részben az tesz minket emberré, amit másoknak jelentünk, és amit mások jelentenek nekünk.

Vének háborúja #1

John Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről. Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem lehet harcba indulni.
Úgyhogy John Perry két dolgot tett a hetvenötödik születésnapján. Meglátogatta a felesége sírját, majd belépett a hadseregbe. Csak két évet kell túlélnie. Azt viszont még ő sem sejti, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá – a brutális háborúk és az otthon fényévekre nyúló távolsága örökké megváltoztatja az embert. Valami sokkal különösebbé és veszélyesebbé.

Az évek múlásával és az olvasmányok számának növekedésével általában mindenkinek kialakul egy komfort zónája, amibe azok a műfajok, stílusok és írók tartoznak, amikben úgy érezzük, hogy nem csalódhatunk. Ezzel én is így vagyok és a sci-fi mérföldekkel kívül esett eddig ezen a zónán. Azonban érdemes időnként kijjebb merészkedni, és valami teljesen újba is belekezdeni, mert érhetnek meglepetések. Én is rendszeresen olyan könyveket is a kezembe veszek, amit egyébként az életben nem tennék meg, ha csak a komfortzónámra hagyatkoznék, de így újdonságokat fedezhetek fel és nem utolsó sorban az ízlésem is változik, az előítéleteimet pedig szép lassan megpróbálom ezáltal levetkőzni. És belegondolva, ha ezt nem tenném meg akkor erről a csodálatos könyvről és az általa bemutatott világról is lemaradtam volna. Na és persze itt jön a képbe az ízlésem megváltozása is, hisz mostanában egyre több sci-fit olvasok. Így tehát mindenkinek azt javaslom, hogy néha olyan könyveket is vegyetek a kezetekbe, amit egyébként nem tennétek meg, mert lehet, hogy az új kedvenceteket fedezitek fel benne. Persze az is lehet, hogy csalódtok, de hát ez ezzel jár. Hogy is szól a mondás? Kockázat nélkül nincs siker.

Az öregséggel nem az a baj, hogy egyik istenverte dolog jön a másik után – hanem hogy minden istenverte dolog egyszerre jön, állandóan.

Na de nagyon elkanyarodtunk a könyvtől:

Forrás

Elképesztően jól építette fel az író ezt a világot és nem csak összecsapta, hanem részletesen meg is magyarázta, mindezt úgy, hogy én, a sci-fiben járatlan is simán megértettem mindent és nem éreztem magam szellemi visszamaradottnak olvasás közben. Végig befogadó barát volt az információk átadása és adagolása is az olvasó felé, amit elsősorban a főszereplővel tette lehetővé az író. Ugyanis ez a rengeteg információ szépen meg is feküdte volna a gyomromat - hisz, attól függetlenül, hogy most már sokkal bátrabban nyúlok sci-fi könyvért, még mindig kezdetlegesek az ismereteim - ha nem John Perry szarkazmusával lett volna mindez tálalva, ami emészthetővé és ugyanakkor üdítővé tette a történetet, még ha maga a cselekmény nem is éppen vidám volt. És nem volt ám vidám! Nagyon sok részben szinte letargiát éreztem a főszereplővel együtt és ezeknek az érzelmeknek a kiváltásában is remekelt az író.

Hitelessé tette a történetet azzal, hogy bár a közeg és a világ számunkra teljesen ismeretlen volt, de a benne mozgó szereplők az emberekre/ránk jellemzően reagáltak az eseményekre, így bár a történet az űrben, távoli univerzumokban játszódik, de mégse érezte az olvasó távolinak, bele tudta magát élni a szereplők helyzetébe. Ezt az is segítette, hogy nem két dimenziós karakterek beszédeit olvashattam, hanem már a kezdetektől fogva kiléptek a síkból és élő, hús vér szereplők sorsát követhettem nyomon, így a velük történetek is jobban megrázhattak. Továbbá fejlődtek is, rengeteget tanultak és alkalmazkodtak az új közeghez és magához a háborúhoz.

Meghaltam és a mennybe jutottam, gondoltam. Persze most, hogy jogilag halott voltam a Földön, és egy űrhajóban a Naprendszeren át száguldottam, talán nem is jártam messze az igazságtól.

És ha már háborúnál tartunk: ez egy viszonylag gyors tempójú katonai sci-fi, a cselekmények pörögtek, ahol nem volt idő lazsálni, vagy unatkozni, de ennek ellenére, ahogy már mondtam, az információk leülepedésére is hagyott időt az író, vagyis nem éreztem magam olvasás közben egy megkergült hörcsögnek, aki csak szalad és szalad a mókuskeréken anélkül, hogy bárhova is kilyukadna.

Tetszettek az idegen fajok is, kár, hogy többet nem tudtunk meg róluk, bár van még pár rész ennek a pótlására. Valamint mélyebb gondolatok is megjelennek a műben a karakterek fejlődése kapcsán, így azoknak az olvasóknak is van mit élvezniük, akik szeretik a lélektant, vagy a mélyen szántó gondolatok vizsgálatát egy történetben.

Összességében az ilyen élményekért éri meg számomra kilépni a komfort zónámból - és ezt újra és újra megtenni, még ha rengeteget csalódok is. Kinek ajánlom? Egyértelműen a sci-fi rajongóknak - a katonai sci-fit kedvelők szerintem el fognak alélni a gyönyörűségtől - de nyugodt szívvel ajánlom a hozzám hasonló, a műfajjal még csak ismerkedő olvasóknak is. És ha még csak nem is ismerkedtél eddig a műfajjal, akkor kezdésnek is tökéletes:)

U.i.: Magáról a cselekményről nem sokat írtam, de ez annak köszönhető, hogy nem akartam elspoilerezni, de anélkül, hogy az egyik nagy poént - amit én kifejezetten szerettem - le ne lőném, nem tudnék írni a cselekményről, így ezt inkább ki is hagytam. 

5/5

Borító: 4/5
Karakterek: 5/5
Történet: 5/5
Kedvenc szereplő: John

 

Kiadó: Agave
Oldalszám: 252.o.

Kiadás ideje: 2012
Fordító: Pék Zoltán
Eredeti címe: Old Man's War
Könyvtári példány

Trailer

>