Borítómánia - sziluettek

Még mindig nincs vége "szenvedéseimnek", így tartalmi bejegyzések még legalább egy hétig nem fognak születni. Jelen pillanatban úgy érzem levegőt venni nincs időm, nem is emlékszem mikor olvastam utoljára, így megint csak egy Borítómániás posztot kaptok kárpótlásnak. Meg helyzetjelentésnek is megfelel, hogy "Igen, itt vagyok, még élek". 

Kedvencetek?

Tovább

Vicky

Share Tweet Pin It +1

2 Comments

J. R. Johansson - Paranoia

Éjjeljárók #2

Parker Chipp – az események utóhatásaként, amelyek csaknem végeztek vele – igyekszik egyre jobban megbirkózni Álomlátóként élt életével. A jelek szerint működik is a dolog… egészen addig, amíg egy reggel a börtönben tér magához kínzó másnapossággal, és tizenkét órányi kiesett idővel. A Sötétség valahogy átvette felette az irányítást, és Parkernek fogalma sincs, hogyan fékezhetné meg.
Valószínűtlen és váratlan szövetségesre lel Jack, a rejtélyes motoros dzsekis srác személyében, aki felajánlja Parkernek, hogy segít mesteri szintre fejleszteni Álomlátó képességeit. Ám miközben Parker gyakorol és fejlődik, a benne rejtőző Sötétség is egyre erősebbé válik, egészen odáig, hogy átveszi Parker teste felett az uralmat, és minden tőle telhetőt elkövet, hogy tönkretegye az életét.
Amikor Jack felfedi előtte, hogy léteznek másfajta Éjjeljárók is, az úgynevezett Orzók, Parker töprengeni kezd, hogy vajon az Oakville-ben zajló különös dolgok nem többek-e puszta véletlen egybeesésnél. Végtére is, a helybéliek nem csupán alvajáróként viselkednek, annál jóval többről van szó. Kiürítik a takarékbetét-számláikat, anélkül, hogy emlékeznének rá, a város különös részein kóborolnak, eltünedeznek, sőt: akár még gyilkolnak is – mindezt álmukban. Ha Parker ki akarja deríteni, mi folyik itt, és szeretne még bármi reményt arra, hogy viszontláthassa az apját, szembe kell szállnia Jackkel, és a saját életét is kockára kell tennie… Mert minél többet tud meg ezekről a másféle Éjjeljárókról, annál bizonyosabbá válik számára, hogy itt már nem csak az ő élete a tét.

***************

„Fura dolgok zajlottak mostanság Oakville-ben, és ezúttal teljesen – na jó, legalábbis meglehetősen – biztos voltam benne, hogy nem én vagyok a ludas.”

Nagyon vártam már az Álmatlanság folytatását, mert annak idején teljesen levett a lábamról ez a misztikus és sötét alaphangulatú világ. Csak reménykedni tudtam benne, hogy tartani fogja az első rész által felállított szintet, de szerencsére még meg is ugrotta azt. Én pedig maradéktalanul élvezhettem az álmok birodalmát. Azonnal magával ragadott a regény és az első oldalaktól kezdve újra átélhettem az Álmatlanságban már megismert borzongós és titokzatos alaphangulatot, ami a bizalmatlanság érzésével volt néhol átitatva. Én pedig élveztem ennek minden egyes percét.

Lényegesebb szerepet kaptak a külső történések, mozgalmasabb és akciódúsabb volt, mint az elődje, de az első részben megszeretett belső vívódás se maradhatott el. Igaz ezúttal ténylegesen is alakot öltött Parker sötét oldala, ami tovább fokozta a hátborzongató érzést. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem mindig kiráz a hideg ha valaki a semmihez - legalábbis az én érzékeim alapján - beszél.  Amit mellesleg én nagyon élveztem olvasni. Ennek megalkotására és bemutatására pedig sokat kölcsönzött az írónő a skizofrénia tüneteiből - igaz itt misztikus felhangot kapott a dolog - és nagyon részletgazdagon mutatta be a szerző Parker gondolatait, vívódásait és minden egyes lelki rezdülését, ami miatt hiába lenne szürreális és őrült elhinni, azt ami történik, mégis úgy érzetem, hogy valós. Érdekes volt Parker fejében barangolni és átélni a saját magával szembeni bizalmatlanságát, a tehetetlenségét, hogy nem tudja irányítani a másik énjét, nagyon jól adta vissza az írónő az érzést, mikor már a saját tetteiben sem bízhat meg az ember. De ami igazán meglepetést okozott, hogy miután Sötétség ténylegesen alakot öltött és személyiséget kapott, valahogy, valamikor a történet folyamán sikerült megkedvelnem. Holott egy erkölcsöket és morált nem ismerő, csak a túléléssel és az irányítás átvételével foglalkozó, kötekedő seggfej volt, de az írónő elérte, hogy a sorok mögé látva valahogy megkedveljem. Ezen pedig rendesen meglepődtem. Márpedig az Éjjeljárók világán túl ez az aprólékos lélektani szál adja a sorozat varázsát, a pluszt, ami miatt annyira megszerettem a szériát és ami megteremtette a kellő hangulatot az olvasáshoz.

De az első részhez hasonlóan, habár Parkernek épp elég gondja van azzal is, hogy a saját fejében rendet tegyen, belső konfliktusán kívül szembe kell még néznie egy jóval nagyobb fenyegetéssel is, ami a háttérben készülődik lecsapni rájuk. Parkernek létfontosságú lett, hogy minél több mindent megtudjon a képességeiről és az Éjjeljárók világáról, mert nem csak az ő élete a tét, hisz ellenségei előszeretettel használják fel a szeretteit céljuk elérése érdekében. Az információszolgáltatás szerepét Jack tölti be, de nem viszi túlzásba ezt a ráaggatott, nem éppen kedvelt szerepet, csak éppen annyit oszt meg Parkerrel, amennyi feltétlen muszáj, hisz hogy bízhatna meg benne, mikor még Parker se bízhat önmagában teljesen. Ennek eredményeképpen pedig mindent harapófogóval kell kihúzni belőle és sokszor nem is lehet benne biztos az olvasó, hogy valóban Parker javát akarja-e  szolgálni az ittléte, vagy valami egészen más dolgot tervez a háttérben. Mindenesetre sok információt kapunk az Éjjeljárók világáról, megismerjük több fajtájukat és kinyílik előttünk ez a misztikus világ. Minden egyes újabb részlettel jobban szerettem az előttem kialakuló világot és alig várom, hogy a befejező részben még többet tudhassak meg róla. Függővé tesz az álmok birodalma, és csak azon kapod magad egy idő után, hogy semmi nem elég, még több kell.

Jó a könyv dramaturgiája, nem nagyon ül le a sztori, végig fenntartja az érdeklődésem és megfelelő mennyiségben keveredik a belső és a külső konfliktus, így eredményezve egy letehetetlen kötetet. Ugyanakkor a cselekmények nem okoznak meglepetéseket, számomra teljesen kiszámító volt, de mindez jól volt tálalva, így különösebben nem zavart. Bár néha felvontam a szemöldököm, de leginkább a műfaj sajátosságaiból adódóan. A romantika is kapott egy pici szerepet, habár csak ezt a komor hangulatot édesítette meg egy kicsit, szerencsére nem vette át a főszerepet. És habár egy pillanatra kivert a frász, mert úgy tűnt, hogy belekerül ebbe a könyvbe is a műfaj kötelező eleme a szerelmi háromszög, de gyorsan és viszonylag zökkenőmentesen túllendültünk ezen és nem volt különösebben hajat tépő jelenet sem. Nyugodt szível adnám a kezébe a könyvet fiúknak is, szerintem ez tipikusan az a sorozat, amit mindkét nem élvez. 

5/5

Eredeti borító

Borító: 5/5 

Történet: 4,5/5

Karakterek: 5/5 

Kedvenc karakter: Sötétség

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 278 .o.

Fordító: Sámi László
Műfaj: misztikus thriller, YA

Eredeti címe: Paranoia

Goodreads-es átlag: 4.07

Molyos átlag: - (még nincs elég értékelés)

A képek a Pinterestről származnak

A sorozat részei megtekinthetőek a Könyvek fül alatt.  

Tovább

Vicky

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

"Waiting On Wednesday" #54 - Kedves halottak!

Hogy miről van szó? Ez egy várható megjelenéseket bemutató rovat, amit Jill indított el. Egy általad várt könyvet kell bemutatni, majd a bejegyzést linkelni Jill aktuális blogbejegyzésénél. (Megsúgom, hogy érdemes felkeresni a blogját, mert hétről-hétre rengeteg friss megjelenésről szerezhettek itt tudomást.)

Ava Dellaira könyvével már régóta szemezek, amiről őszintén bevallva elsősorban a címe tehet, ami igazán figyelemfelkeltőre sikerült. Love Letters to the Dead...hmmm...még mindig tetszik. Méghogy a cím nem olyan fontos! De szerencsére - és a Ciceró kiadónak hála - nem kell angolul elolvasnom, mert magyarul is olvashatom majd a történetét a fiatal lánynak, aki elveszítette a nővérét és ezt úgy próbálja feldolgozni, hogy valaha élt híres embereknek szóló leveleiben önti ki a szívét. Már az ötlet is egyedi, remélem a megvalósításban sem fogok csalódni és kihozza az író a lehetőségeket az alapötletből. Nem mellesleg önálló regényről van szó, így a sorozatokban megcsömörlötteknek is jó választás lehet. Na felkeltettem az érdeklődéseteket? 

Várható megjelenés: 2015. július

Kiadja: Ciceró

Műfaj: realisztikus

Ava Dellaira - Kedves halottak!
 
Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz.
Egy angol házi feladattal kezdődik: írj levelet egy halottnak, mindegy, kinek. Laurel Kurt Cobaint választja, mert Kurt fiatalon halt meg, csakúgy, mint May, Laurel nővére, így talán megért egy kicsit abból, hogy Laurel min megy keresztül. Laurel nemsokára egyre több halottnak ír levelet – Janis Joplinnak, Heath Ledgernek, River Phoenixnek, Amelia Earhartnek, szinte abba sem bírja hagyni. Megírja nekik, mi történik az új középiskolában, és hogyan hullott szét May halála után a családja.
De akármennyit segítenek is neki a levelek, nem tarthatja örökre távol magától az igazi életet. Múltjának kísértetei nem férnek bele az írott sorokba, és Laurelnek szembe kell néznie a gyermekkor lezárulásával, az imádott testvér elvesztésének fájdalmával és a felismeréssel, hogy egyedül mi formálhatjuk a sorsunkat.

Tovább

Vicky

Share Tweet Pin It +1

2 Comments

Susan Ee - End of Days (A vég napjai)

Penryn & the End of Days #3

(Angelfall #3)

Miután Penryn és Raffe újra találkoztak és csak éppen hogy megúszták az angyalok támadását elkeseredetten keresnek egy orvost, aki képes visszavarrni Raffe szárnyát és meggyógyítani Paiget. Azonban nem éppen könnyű feladat, ráadásul Raffe-nek sietnie kell, mert közeledik az új Hírvivő megválasztásának ideje. De vajon mennyi esélye van arra, hogy megválasszák? Az emberiség sorsa múlik ezen, hisz ha Raffe nyerne ő hazavinné az angyalokat, ám ha Urielé lesz a poszt, akkor semmi nem marad, csak az apokalipszis és az angyalok által várt végítélet. 
Így Penryn megint versenyt fut az idővel, hogy megmenthesse a családja életét, ugyanakkor rá kell döbbennie milyen következményei vannak, hogy Raffe angyal ő pedig ember. Amikor kénytelenek lesznek oldalt választani, vajon hogy döntenek?

*************

Hová tűntek a hősök?

Meglehetősen ambivalens érzéseket hagyott maga után ez a könyv. 

Óriási várakozás előzte meg ezt a regényt részemről. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy kialakultak bennem elképzelések, hogy vajon hogyan fog folytatódni a történet, hogy lesz tálalva a tetőpont és milyen lezárást kap majd. Ne értsetek félre, nem vártam el, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy én gondoltam, egyszerűen csak ha valamit ennyire várok, akkor akaratlanul is ezen jár az agyam. Most viszont a könyv olvasása után még is úgy érzem, hogy az írónő nem hozta ki az általa felépített világból és eseményekből a maximumot, főleg hogy az elképzeléseimhez, spekulációimhoz képest kissé csalódást okozott az amit végül kaptam. Lehet jobban jártam volna, ha nem kell rá ennyit várni és akkor nem lettek volna ekkora elvárásaim se.

Ugyanakkor viszont az eddigi részekben megszeretett tulajdonságai a sorozatnak továbbra is magával tudtak ragadni és az az ismerős élvezet töltött el olvasás közben, amit már megtapasztalhattam a sorozat folyamán, így örömmel és otthonosan üdvözölhettem. A cselekmény folyamatosan pörög, egyik harcból a másikba esünk, így megállás nélkül izgulhatunk szereplőinkért. Nincs időd még lélegzetet venni sem.  Még mindig tetszik a világ felépítése és a perspektíva, ahonnan az írónő szemléli a dolgokat, de voltak a könyvnek olyan részei, amikor felszaladt a szemöldököm néhány magyarázatnál, vagy egy-egy szál elvarásának a módjánál. Azonban úgy érzem ezek leginkább magának a műfajnak köszönhető kisebb logikátlanságok, részek ahol sántított a sztori. Bár szerintem ez nem nagyon lehet mentség. Külön élveztem a Pit (gödör, pokol) bemutatását, a hierarchiát és a Pit lordokat. A fejek, amik berágták magukat a testbe pedig undorítóak voltak. Vagyis tökéletesen passzoltak a hangulathoz. Nem vagyok ám morbid, na. Örültem, hogy több angyalt megismerhettünk - ha már ezért panaszkodtam az előző részeknél - főleg Beliel kapcsán hangsúlyos, a karakterének árnyalása és a motivációinak megismerése sokat adott a történethez. De nem, még a végén se szerettem meg.

A vége meglehetősen tündérmese-szerű, de tökéletesen illik a műfajhoz és az olvasó elvárásainak is megfelel, így nem hagy elégedetlenséget, vagy hiányérzetet. Ugyanakkor én pont ezért nem vagyok vele valami elégedett, nem gondoltam, hogy végül ennyire visszatér az írónő a műfaj szokásaihoz. Ugyan azt még mindig nem tudjuk, hogy akkor miért is volt pontosan a támadás, de egyébként minden fő kérdésre választ kapunk - végre a Gabrieles kérdésem is meg lett válaszolva, bár azt nem értem, hogy az angyalok ezt miért nem tették fel már korábban - és szereplők sorsai is elrendeződnek. Az ugyan még a végén is zavart kissé, hogy ezek az angyalok nem többek, mint agyatlan szárnyas hústornyok, de legalább következetes maradt az írónő. De amit főleg nem értettem, tudva a teljes történetet, hogy Raffe hogy hagyhatta, hogy ez történjen a társaival, a barátaival. Tudom, hogy ott a törvény, meg hogy ő egy arkangyal, de nem tudtam megemészteni, hogy még csak nem is próbált meg csinálni valamit. Bár ez lehet leginkább az eltérő személyiségünk miatt zavart.

Összességében nagyon élveztem az ebben a poszt-apokaliptikus világban töltött óráimat Penryn és Raffe társaságában egyik akcióból a másikba esve. És remélem az írónőtől a jövőben olvashatok még hasonlóan jó sorozatokat. A könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnének egy jobb YA könyvet olvasni egy belevaló főhőssel, egy pimasz és arrogáns angyallal, na meg egy poszt-apokaliptikus világgal, ahol nincs megállás, mert az angyalok bármikor elkaphatnak.

U.i.: Én valamiért meg voltam győződve, hogy DeeDum-nak főbb szerepe lesz és valamit rejteget. De úgy látszik, hogy megint elszabadult a fantáziám és csak én képzeltem bele többet.

4/5

Borító: 5/5 - gyönyörűen mutat a sorozat a polcon

Történet: 4,5/5 - leginkább a nagy elvárásaim voltak a probléma forrása

Karakterek: 5/5

Kedvenc karakter: Penryn, Raffe

Kiadó: Skyscape
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 336.o.
Műfaj: YA, poszt-apokaliptikus

Goodreads-es átlag: 4.19

Molyos átlag: 89%

Képek a Pinterestről származnak.

Plusz: 

A sorozat eredetileg olyan 6 részesre volt tervezve. Aztán megtudtuk, hogy ez lesz az utolsó rész, de jóval hosszabb lesz. Majd végül kaptunk egy 336 oldalas lezárást. Lehet ez a probléma?

Tovább

Vicky

Share Tweet Pin It +1

8 Comments

Borítómánia - Víz

A tűz után most jöjjön egy kis hűsítő víz... 

 

 

Melyik a kedvencetek?

Tovább

Vicky

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten

Ambrózy báró esetei #1

1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves leánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.

*************

Első könyvem Böszörményi Gyulától, de azt hiszem nem is kezdhettem volna jobban az ismerkedésünket. És abban is biztos vagyok, hogy nem is itt ér véget.

Elgondolkoztatok már Budapest gyönyörű épületei előtt sétálva, hogy vajon milyenek lehettek pár száz évvel ezelőtt? Mikor még nem autók jártak az utakon, metró a lábunk alatt és nem irodaházak tornyosultak a sarkon? Mikor konflisok zötyögtek az utakon, a dudáló kocsik helyett pedig lónyerítés adta az alapzajt? Ha igen, itt a remek alkalom, hogy mindezt átélhesd Böszörményi Gyula legújabb könyvének lapjai között.

,,Ám jobb, ha felkészül rá: olyan dolgokat tudtam meg és tárok ön elé, melyek, ez kétségtelen, fenekestül fel fogják forgatni az életét!"

A kötet tökéletesen adja vissza a századfordulót, a fogalmazás kissé dagályos - de nem az idegesítő fajtából - kicicomázott körmondatokkal, amik jellemzőek voltak az akkori beszédre, továbbá a viselkedés, de még a karakterek gondolatai is megfeleltek az adott kor nézeteinek és normáinak így nem zökkentett ki semmi az élményből. De ezen felül az ízes beszéd, a  régi kifejezések, amikhez szerencsére magyarázatot is mellékeltek és az apró részletekig menő kidolgozottság tette igazán nagyszerű élménnyé az olvasást. Rengeteg valóban megtörtént esemény, akkor élt valós, történelmi személy - pl.: Jászai Mari - teszi "valóssá" a történetet egy kis pikantériát adva a fikciónak, vagyis tökéletesen termeti meg az író az alaphangulatot és a színteret a szereplők és a cselekmény kibontakozásához.

Andrássy út (1900)

És a szereplők azok, akik megtöltik ezt a színteret színekkel és élettel, akik tökéletesen játsszák a szerepüket, egészen addig, míg már elhittem nekik, hogy valóban élnek, hogy bármelyik pillanatban kiléphetnének a könyvből, hogy mellettem üldögélve egy csésze tea mellett elmeséljék a történetüket. Kezdjük is a bemutatást a kedvencemmel. Ambrózy Richárd báró tökéletesen megformált arisztokrata lett, aki él hal a nyomozásért, imád a titkok végére járni, nagyon jól átlátja a dolgokat... egyetlen egy dolgot kivéve. Mégpedig a nőket. Ugyanis meg van róla győződve, hogy a nők gyenge, lépten-nyomon elájuló szoknyás népség, akiknek a gondolkodástól meglágyul az agya - abban az időben ez a nézet közkedvelt és elfogadott volt a férfiak és orvosok férfiorvosok körében - így értelem szerűen Hangay Milit is ennek a felfogásnak megfelelően kezeli. Mili viszont nem egy törékeny virágszál, aki hagyja, hogy a férfiak megoldják a problémákat, míg ő hímezget a szalonban és lényegtelen dolgokról fecseg...

"Róza néni azon ősi házisárkányok rendjéből való, akik fiatal leányokat rabolnak, és barlangjukban halálra hímeztetik őket."

... Nem ő a dolgok elébe megy, még ha ehhez Ambrózy báró orra alá is kell borsot törnie. Sőt közben a véleményét sem fogja vissza a báró szűklátókörűségéről és makacsságáról. Amit én felettébb módon élveztem, hisz így jó pár vicces jelenet szemtanúja lehettem és élvezettel figyeltem a báró bosszúságát. Kár, hogy ez a könyv második felére volt inkább jellemző.

"Tudja jól, hisz az újság is megírta, hogy a fiatal lányokat nem szabad pénzügyekkel vagy bármiféle komoly gondokkal terhelni, különben felforr az agyvelejük."

A krimi szál és a tényleges cselekmény lassan indul be, mivel először az író a szereplők és a világ bemutatására tette a hangsúlyt, amit én egyáltalán nem nehezményezek. Ugyanakkor ennek hála a könyv második felében indultak be ténylegesen a dolgok, de ott viszont kellő izgalmakban volt részem, sőt szerintem még csak a felszínt kapargattuk és a lényegesebb dolgok majd csak a második részre jönnek. Ebben a részben inkább a karaktereken volt a hangsúly. Azonban, amit már itt is megkaptam az nagyon ígéretesnek tűnik, várom, hogy a végére járhassak mi is folyik a háttérben valójában. Tetszett az egésznek a felvezetése és a mód, ahogy az újabb információkat adagolta a szerző, jók voltak az ötletek és a figyelemelterelések is - kifejezetten tetszett a diliház ötlete, ahogy az egész át lett gondolva, bár azt még most se értem, hogy a vízfürdős részt miért ne lehetett volna megkerülni. Plusz pont, hogy a nyomozás során annyi különböző helyzetbe és szereplő életébe nyerhettünk bepillantást - ilyen például a cirkusz nyüzsgése, a szolgálók mindennapi hajtása, a dzsentri lét nagyzolása, vagy a tébolyda őrülete.  A vége meglepetés volt számomra, én valamiért meg voltam róla győződve, hogy ez a szál le fog zárulni és a második részre egy teljesen új esetet fogok kapni. De nem panaszkodok, mert így is tetszik, ráadásul még jó sok rejtély vár megfejtésre, kezdve a báró hiányzó karjával.  Csak már lenne nálam a következő rész.

"– (…) Mili kedves, ön holnap délelőtt a fiammal együtt felmegy a villa tetőteraszára, hogy madártávlatból csodálhassa meg Pest látképét, s aztán felállva a kő mellvédre, szépen leveti magát a mélybe! Nos, mit szól hozzá, jó lesz így?!" 

Összességében tökéletes olvasmányt nyújt azoknak, akik az egyhangú, szürke, monoton hétköznapokból akarnak egy kicsit kiszakadni ebbe a színekkel és élettel teli regénybe. Mindenképp ajánlom, ha valaki egy jó hangulatú, olvasmányos, okos felépítésű, szerethető karakterekkel színesített múlt századi Budapestet színhelyül vevő regényt szeretne olvasni. Addig is én pedig...

"…úgy vártam a folytatást, mint sivataglakó beduin az esőt."

5/5

Böszörményi Gyula

Borító: 5/5 - a finom pasztell színek és a kép is a hölgyről tökéletesen passzol a könyv által nyújtott élményhez, feltéve az "i"-re a pontot

Történet: 4,5/5

Karakterek: 5/5 

Kedvenc karakter: Ambrózy Richárd báró, Mili

Kiadó: Könyvmolyképző (Vörös pöttyös)
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 336 .o.
Műfaj: történelmi, krimi

Goodreads-es átlag: 4.33

Molyos átlag: 95%

Tovább

Vicky

Share Tweet Pin It +1

2 Comments