Michael J. Sullivan: Percepliquis - Az elveszett város

Riyria-krónikák #6

MINDEN LEZÁRUL ITT ÉS MOST… AZ ELFEK ÁTKELTEK A NIDWALDENEN. A JÖVŐ KÉT TOLVAJ KEZÉBEN VAN.

„Láttam nagy utazás. Tízen mennek. A nő, akinél a fény, ő vezet. Az út a föld gyomrába és kétségbeesésbe visz. A holtak hangja vezérli léptedet. Visszamész időben. Háromezer éves háború kezdődik újra. A hideg börtönébe zár világot, halál fenyeget embereket, és neked döntést kell hoznod…!” Ímígyen jósolta Fan Irlanu, az Oudorro falu tenkin látóasszonya.
A Riyria története ezzel elérkezett a befejezéséhez. A Trónbitorlókban tetten ért két tolvaj összes sorsfordító kalandja ehhez a pillanathoz vezetett el. Háromezer év múltán itt az idő, hogy Novron Örököse végre beteljesítse sorsát.

***************

"Miranda biztosra vette, hogy a világvége is így kezdődik majd: figyelmeztetés nélkül, lángok között."

Mindig rengeteg érzés kavarog bennem, ha egy sorozat zárókötetéhez érkezem - főleg ha egy ilyen jó sorozatról van szó. Egyrészről alig várom már, hogy minden kérdésemre választ kaphassak, megtudjam mi lesz a kedvenc szereplőim sorsa és hogyan alakul a szálak kibogozása és elvarrása. Ugyanakkor van bennem egy félsz is. Először is nem akarom, hogy véget érjen. Van ennek értelme? Akarom tudni a végét, de nem akarom, hogy véget érjen. Kissé ellentmondásos. Továbbá olyan kérdések merülnek fel bennem, mint: "Mi van ha nem lesz elég jó? Ha túl nagyok az elvárások? Ha nem lesz jó a vége?" Egyszóval már a könyv kézbevétele előtt meglehetősen érzelemdús állapotban voltam, hát még utána.

Nem kellett volna félnem, mert azt bátran kijelenthetem, hogy méltó zárása lett ez a könyv a Riyria-krónikáknak. Nagyszerűen körbeértünk. Azt kell mondanom, hogy még ha nem is tökéletes, de valami fantasztikus befejezést sikerült Michael J. Sullivannek összehoznia a két tolvaj epikus utazásának lezárásául. Komolyan nem gondoltam volna anno, mikor olvastam a Trónbitorlókat, hogy végül egy ekkora horderejű és nagyságú történet fog ebből a sorozatból kikerekedni. Nagyon sokat fejlődött az író a történet előrehaladtával és ezzel párhuzamosan vált a történet egyre összetettebbé és komolyabbá nagyobb tétekkel és ezáltal fájdalmasabb veszteségekkel.

Az előző rész után kedvenc tolvaj párosom kénytelen összekaparni magát a földről és harcolni, mert mindenkire a vég vár, ha nem találnak megoldást a háborúra. Mind a kettőjüknek szembe kell nézni a korábbi részekben néha felvillanó, de általánosságban véve rejtve maradt démonaikkal. De ha ez még nem lenne amúgy is épp elég kihívásokkal tűzdelt feladat, közben meg kell találniuk a hajdani birodalom fővárosát, Percepliquist - ahonnan eddig még csak egy ember tért vissza élve -  és megtalálni egy kürtöt, ami csak legendákban létezik. Egy kürtöt, ami az emberiség utolsó reménye, miközben lehet nem is létezik. És persze sietniük kell, hisz az elfek megállíthatatlanul törnek előre mindent és mindenkit elpusztítva útközben. Lehetetlen feladatnak tűnik, de pontosan egy ilyen küldetés dukál a Riyria utolsó közös akciójának, nem?

A városba vezető utazást és a felfedezését iszonyúan élveztem - mindig morcossá is váltam, mikor jött egy-egy nézőpontváltás. Nem mintha nem lett volna amúgy érdekes az, ami a felszínen  történt - Sullivan remekül játszott az olvasó hangulatával, lépésről lépésre növelte a feszültséget, szóval nem volt panaszra okom - de engem még se érdekelt annyira mint felfedezőnek állt hőseink kalandjai. Rengeteg titokra és hazugságra fény derült, miközben felfedezték a 3000 éve eltemetett város csodáit és borzalmait, én pedig szinte lélegzet visszafojtva vártam az újabb és újabb darabját a kirakósnak. Vannak csavarok, amiket ki lehetett találni, de vannak olyanok is, amik meglehetősen váratlanul értek. És ha ez még nem lenne elég, pimaszul jól össze is kavarják az addig kirakott darabokat, hogy kezdhesd elölről a találgatást.

"Olykor az álmokért azzal fizetünk, hogy valóra kell váltanunk őket."

A szereplők terén is remekelt az író, nem csak fizikálisan, de karakterfejlődés szempontjából is utazásuk végére értek. Persze ez elsősorban és legszembetűnőbben a két főszereplőnél játszott szerepet, de Arista, Modina vagy éppen Magnus sem elhanyagolható ilyen téren. Bár utóbbi pálfordulása kissé gyors volt. De a kedvencem akkor is Myron volt, aki ugyan nem változott semmit, de ha valaki ilyen elképesztő személyiséget kap az írótól, akkor nem is változnia kell, hanem teret kapni, hogy kibontakoztathassa azt az olvasó előtt is. És itt végre megkapta ezt ő is. Én pedig élveztem minden percét.

Royce

Mint már említettem a hangulatkeltés és a feszültség fokozása is remekül volt felépítve. Azonban maga a csúcspont, amire már tűkön ülve vársz olvasás közben nem teljesen kielégítő. Legalábbis számomra nem volt az, aminek köszönhetően egy enyhe hullámvölgyet éltem át. Nem volt rossz, de a remekül felépített események és hangulat kicsúcsosodása kissé lagymatag lett. Vártam-vártam a feszültség tetőpontját, a nagy jelenetet, de mire észbe kaptam már túl is voltunk rajta. Olyan - "Mi? Jé, ez volt az? Ja, jó. Oké, akkor menjünk tovább." - érzést keltett bennem. Továbbá már a sorozat elejétől kezdve egyértelmű volt a fő ösvény, amit kijelölt az író a szériának én pedig már tűkön ülve vártam az elfek érkezését. Ehhez képest viszont nem sokat kaptam belőlük. Semmit nem tudunk meg róluk és szinte nem is jelennek meg ténylegesen, csupán y "riadalom a háttérben" szerepet töltik be. De ez még nem is lett volna olyan égbekiáltó bűn számomra, ha a végén kapok egy nagy csatát. De ezt se teljesen kaptam meg. Olyan "itt a semmi fogd meg jól" módon lett lezárva ez a szál, - a megoldásról nem is beszélve -  én pedig többet vártam volna. Kicsit kiábrándító volt.

"Ezt azért végül megtanultam tőled, pajtás. Bizony. Az élet nem tündérmese. A hősök nem fehér lovon ügetnek, és a jó nem mindig győzedelmeskedik. Én csak… Azt hiszem, csak azt akartam, hogy így legyen."

Ennek ellenére képtelen lennék lepontozni a könyvet, mert imádtam és bedaráltam egyetlen nap alatt, holott rengeteg dolgom lett volna ehelyett. De elérte, hogy mindent félre dobjak és már csak ezért megérdemli a max pontot. Mindenképpen ajánlom a fantasy kedvelőknek a sorozatot, mert bár nem hoz semmi újdonságot, de a műfaj elemeivel nagyon élvezetesen alkot és sokat fejlődik a sorozat, még végül tényleg egy nagyívű és magával ragadó történetet olvashattam, nagyon szerethető és dinamikus tolvajpáros főszereplésével. Megéri belevágni.
Nekem pedig máris hiányzik Royce és Hadrian, úgyhogy jöhet is az előzménysorozat.
(Megjegyzés és enyhe SPOILER: én minden további nélkül tudnék olvasni még Royce kalandjairól új "munkájában".)

5/5

Eredeti borító

Borító: 5*/5 - gyönyörű

Történet: 5/5

Karakterek: 5/5 

Kedvenc karakter: Myron, Royce, Hadrian

Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 600 .o.

Fordító: Matolcsy Kálmán
Műfaj: fantasy

Eredeti címe: Percepliquis

Goodreads-es átlag: 4.52

Molyos átlag: - még nincs elég értékelés hozzá

A képek a Pinterestről származnak.

A sorozat részei megtekinthetőek a Könyvek fül alatt.  

Plusz:

A Sullivan által megalkotott világ kedvelőinek pedig van egy jó hírem is. Új sorozata  - The First Empire (Az első birodalom) - érkezik hamarosan az írónak ebben a világban, csak még a birodalom megalakulása előttről, a mítoszok és legendák koráról, mikor még az istenek az emberek között jártak. Az sorozat első része, az Age of Myth 2016 júniusára várható és a tervek szerint 5 részes lesz.  Az biztos, hogy én már alig várom, hogy olvashassam. Reménykedjünk, hogy a Fumax kiadó ezt a sorozatot is kiadja magyarul.

Tovább

Vicky

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

Borítómánia - Bűnbeesés

Forrás

Tovább

Vicky

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

Újabb ígéretes urban fantasy sorozat - Kate Daniels

Kate Daniels #1 - Pusztító mágia

Kate Daniels az Atlanta városában előforduló paranormális problémák felgöngyölítésével megbízott zsoldosként tengeti napjait. A szókimondó lány ereiben is mágia csordogál, de ő jobban bízik a kardja erejében. Ő maga is bármikor célponttá válhat, de nem futamodik meg a kihívás elől. Amikor azonban Kate gyámját meggyilkolják, válaszút elé kerül: vagy megvárja biztonságban, amíg elcsitulnak a kedélyek, vagy a természetfeletti gyilkos nyomába ered.

Kate az utóbbit választja, így akarata ellenére belekeveredik Atlanta két legerősebb természetfeletti körének hatalmi harcába. Az egyik oldal a vámpírokat irányító Halottidézők. A másik a Falka, az alakváltók félkatonai klánja. És mindkét fél azt akarja, hogy Kate találja meg a gyilkost. (A hamarosan megjelenő magyar változat, a Pusztító mágia fülszövege.)

**************

Kate Daniels #2 -  Perzselő mágia

Kate Daniels a zsoldos, aki mágikus balesetek után takarít fel, pontosan tudja hogyan váltakoznak Atlanta városában a mágikus és a technológiai hullámok, amik lerombolják az épületeket és teljesen kiszámíthatatlanná teszik az olyan egyszerű dolgokat, mint a telefonálás. Azonban 7 évente egyszer a mágikus hullámok felerősödnek és egy mágialobbanásban csúcsosodnak ki, ami idő alatt az elképzelhetetlen is valósággá válhat és a mágia zabolázatlanul járja a világot. 

Mikor Kate elfogadja Derek felkérését és megpróbálja visszaszerezni a Falkától ellopott térképeket, megint egy sokkal nagyobb, véresebb és veszélyesebb ügybe tenyerel, mint akarta volna. Ráadásul ismét kénytelen Currannel együtt dolgozni, pedig megfogadta, hogy olyan távol tartja tőle magát amennyire csak lehet. Hisz életveszélyes lenne ha a Beast Lord (Szörnyek ura) felfedezné sötét titkait. 

**************

Hű ez nagyon jó volt!

Már régóta nézegettem a sorozatot, sokan ajánlották már és temérdek magasztaló értékelést olvastam róla, de valamiért mindig halasztgattam. De hogy miért? Miért nem olvastam eddig?! Valaki pofozzon fel!

"What kind of a woman greets the Beast Lord with 'here, kitty, kitty'?"

Az írók (egy házaspár tevékenykedik az írói név alatt) sem ismeretlenek számomra, olvastam már tőlük a magyarul megjelent első 2 részt a Világok peremén című sorozatból, de még így se gondoltam volna, hogy a Kate Daniels sorozat felkerül majd az urban fantasy listámra Moning, Frost és a többiek mellé. Kár lenne kihagyni. Ha már az urban fantasynál tartunk, a műfajra jellemző elemeket vonultatja fel az írópáros nekünk, de ezekkel nagyon jól játszik, így nem zavart különösebben, hogy az ismert műfaji sajátosságokat látom viszont. Ami különösen bejött azok a karakterek voltak. Kate urban fantasy főhősnőhöz híven akarva akaratlanul mindig bajba kerül és lehetőség szerint mindent fel is kavar maga körül az olvasó legnagyobb örömére. De szerencsére belevaló csajról van szó és több kevesebb sikerrel, de mindig kihúzza a fenekét a lekvárból. A nagy szája biztosítja a humorforrást is, így az akciók mellett gyakran fülig ért a szám olvasás közben. Szóval tökéletes narrátort és bajkeverőt kapott a történet, aki megfelelően előreviszi a cselekményt, nem hagyja, hogy leüljenek az események, hisz mindenbe beleüti az orrát és nem képes megülni a fenekén.

“Why me?” he said finally. “Are you on some sort of mission to fuck up my life?” (Curran)
“I try my best to avoid you.” (Kate)
“You’re doing a hell of a job.” (Curran)
“I honestly don’t mean to cause problems.” (Kate)
“You don’t cause problems. An unpiloted vampire causes problems. You cause catastrophes." (Curran)

Másik nagy kedvenc, aki nem is igazán az első részben, hanem majd a későbbi kötetekben tiszteli meg az olvasót azzal, hogy jobban megismerhetjük, az a helyi alfa hím, a Falka Beast Lordja (Szörnyek ura) Curran, az oroszlán. Tipikus alfahím, akinek minden szava törvény...legalábbis ha nincs Kate a közelben. Mert természetesen Kate nem hódol be holmi jöttment falkavezérnek. Ennek hála pedig elég sok megmosolyogtató és olykor szemforgató erőfitogtatásnak lehetünk tanúi olvasás közben. És ezt szó szerint értem, mert nem egyszer tettlegességig fajul a vitájuk. Nagyon értékeltem, hogy nincs elsietve a romantikus szál, sőt az első kötetben lényegében nem is lehet erről beszélni. Szép lassan köröznek egymás körül és feszegetik egymás határait, megnézve sikerül-e a másikat őrületbe kergetni. Persze azért Curran gondoskodik arról, hogy Kate vakmerősége ne kerüljön az életébe...legalábbis makacsul próbálkozik, de Kate nem hagyja ám magát. Sőt néha nem áll messze attól, hogy saját kezével fogja be a nagy száját. De azt is értékeltem, hogy habár Curran erősebb Katenél, de amikor ténylegesen is összecsapnak nem hagyja magát és Currannek meggyűlik vele a baja. Szóval nem csak a szája nagy, van bizonyos alapja annak a fene nagy magabiztosságnak. Persze idővel belátjuk, hogy ez csak bizonyos szintig egy álca a titkok leplezésére. Mert azokból aztán van bőven. És ezek az óriási kis utalások Kate hátteréről és a sok titok a múltjából garantálja, hogy még jó sok bonyodalom várható a következő részekben.

Maga a világ nem túl eredeti. Rengeteg ismerős elemet találhatunk benne és az első rész alatt sok minden nem is igazán tiszta. De a 2. részre sokat fejlődnek az írók ezen a téren, sőt a mágia kitöréssel kaptunk fantáziadús tájképeket és eseményeket is. Ennek ellenére ezen a téren, a világ bemutatásán, valamint a különböző hatalmi bázisok közötti erőegyensúly részletesebb megismertetésén még van mit dolgozni. De szerencsére erre még jó pár rész ad lehetőséget.

Összességében tehát egy nagyon élvezetes és ígéretesnek tűnő új urban fantasy sorozatot ismerhettem meg, amit bátran ajánlok a Moning, Cole, Frost és még megannyi hasonló szerző rajongóinak. Kifejezetten felüdülés volt, hogy az akciót nem szorította a háttérbe a romantika és nem volt azonnali elalélás egyik fél részéről sem. Szóval akik szeretik a belevaló főhőnő és egy igazi alfahím csatározásait valamint az akciót mágiával feltuningolva,  annak mindenképp el kell olvasnia.
Én pedig amint lehet folytatom majd a sorozatot és biztos szétnézek még az írók többi műve között is, hátha ráakadok még hasonló kincsekre.

Első rész: 4/5

Második rész: 4,5/5

Borító: 3/5 - kíváncsi leszek magyarul milyet kap. Most jobban örülnék ha újat terveznének neki.

Történet: 4/5 - az első részben még voltak hullámvölgyek, de a 2. részre sokat fejlődött

Karakterek: 5/5 

Kedvenc karakter: Kate, Curran

Kiadó: Ace (magyarul majd a Könyvmolyképző)
Kiadás éve: 2007, 2008
Oldalszám: 272 .o., 260.o.

Műfaj: urban fantasy

Goodreads-es átlag: 4.06, 4.33

Molyos átlag: 87%, 93%

A képek a Pinterestről származnak

A sorozat részei megtekinthetőek a Könyvek fül alatt.  

Tovább

Vicky

Share Tweet Pin It +1

2 Comments

Waiting On Wednesday - búcsúzunk a rovattól + új fejlesztés

A szemfülesebb olvasói a blognak már észrevehették, hogy egy nem túl feltűnő, de reményeim szerint annál hasznosabb füllel gazdagodott a fejléc alatti menüsáv előző héten. Arra viszont eddig nem volt időm, hogy írjak is erről. De ami késik... Új aloldal született, ami egyben a Waiting On Wednesday rovatot hivatott felváltani a jövőben. Már egy jó ideje gondolkoztam egy megoldáson, ami felválthatná, mert úgy érzem kinőtte már a blog ezt a rovatot. Két évet élt ez a rovat és több kevesebb sikerrel, de folyamatosan bemutatta a várva várt könyveket szerdánként. Azonban úgy éreztem nem elég dinamikusan és célszerűen használható már. Egyre nehezebb volt csak egyetlen könyvet kiválasztanom a rengeteg várva várt megjelenés közül ráadásul az új rendszer szerintem sokkal átláthatóbbá is teszi. És az időhiány se tett túl jót a rendszerességének. Szóval 2 év után elbúcsúzunk ettől a rovattól. Remélem szerettétek.

De nézzük is az újdonságot. Mint már mondtam a fejléc alatti menüsávban megjelent egy új fül Várható megjelenések címen. Ez az oldal folyamatosan frissülni fog, így érdemes azt rendszeresen követni, ha tudni szeretnétek a friss megjelenéseket. 

• Az oldalon belül kiadókra bontva találhatóak a könyvek, azon belül pedig a megjelenés időpontjának sorrendjében vannak listázva. 
• Feltüntettem azt is, hogy melyik sorozat hanyadik része az adott könyv, valamint a megjelenés dátumára kattintva meg is rendelhetitek őket. Persze erre kattintva továbbá elolvashatjátok a fülszöveget és megnézhetitek a borítót is. (Megjegyzés: lesznek olyan linkek, amik a molyra visznek át titkeket. Ezek azért nem könyváruházakhoz irányítanak, mert a könyv még nem került fel egyik oldalra sem.) 
• Ha nem biztos a megjelenés, vagy pontos dátumot még nem kapott azt egy kérdőjellel jeleztem.
• Olyan is előfordul, hogy már olvastam az adott könyvet angolul - elég sokszor - és kritika is született róla - sajnos ez jóval kevesebb. Ebben az esetben [kritika]-ra kattintva elolvashatjátok a véleményem a könyvről. 
• Azok, amik már megjelentek áthúzva lesznek feltüntetve, de egy jó darabig nem törlöm őket, hogy láthassátok a nemrégiben megjelent kincseket is egyben. 

Az oldal még messze nem teljes, valószínűleg lesznek még változtatások is benne idővel és a visszajelzésekkel. Mindenesetre remélem tetszeni fog az új rendszer és minden javaslatot szívesen meghallgatok. Sőt ha van információd friss megjelenésről nagyon megköszönném ha jeleznéd, mert előfordul, hogy egyik-másik felett átsiklok, vagy elfelejtem. 

U.i.: Gondolkozok rajta, hogy angol könyveket is feltüntessek, de egyelőre még nem tudom, hogy legyen-e. mindenesetre az biztos óriási fa lenne, amibe bele kéne vágnom a fejszém. Ti szeretnétek?

Tovább

Vicky

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

Patrick Rothfuss - Szótlan tárgyak lassú szemlélése

A királygyilkos krónikája #2,5

Mélyen az Egyetem alatt van egy sötét hely, ősi járatok és kihalt szobák szakadozott hálója, amelyről kevesen tudnak. Ennek az elfeledett helynek a szívében, az Odalent kígyózó alagútjaiban él egy lány.
Aurinak hívják, és rengeteg titka van.
A szótlan tárgyak lassú szemlélése kis kaland, amely rövid, keserédes bepillantást enged Auri életébe. Ebben az egyszerre derűs és didergető történetben Auri szemével láthatjuk a világot, és az olvasó megismerhet dolgokat, amelyekről egyedül Auri tud…
Patrick Rothfuss elvezet bennünket a Királygyilkos-krónika egyik legtitokzatosabb alakjának világába. A szótlan tárgyak lassú szemlélése talányos és rejtelmes történet egy megtört lányról, aki élni próbál egy szétesett világban.

**************

Más.

Ezt a könyvet tényleg így lehet a legjobban jellemezni. Egyszerűen más. Furcsa. Kissé eszelős. Bájos és szívszorító. Mint Auri.
Már maga a könyv is érdekesen kezdődik, az előszó nem éppen szokványos. Vagy nevezzem inkább marketinggyilkosnak?

"Nem biztos, hogy ön meg akarja venni ezt a könyvet."

Bizony, ezt maga Partick Rothfuss írta, ráadásul a könyv első mondataként. Itt azért elgondolkozik az olvasó, hogy mégis milyen könyv lesz ez, ha maga az írója sem ajánlja. És mint ahogy azt már fentebb is említettem, a könyv olvasása után a legjobb jelzőm rá a más. Én imádtam a Szél nevét és a Bölcs ember félelmét. Imádtam az író stílusát, a magával ragadó mesélőtehetségét, az ismerős, de mégse mindennapi főszereplőjét Kvothet és a varázslatos neveket. Éppen ezért nagyon piszkálta a fantáziám a sorozat legkülöncebb és legrejtélyesebb szereplője Auri. De messze nem azt kaptam, mint amit vártam. Persze erre számítani is lehetett ezután az első mondat után.

"Egyes napok egyszerűen ránk fekszenek, mint a kövek."

Miért más ez a könyv? Kezdjük ott, hogy semmilyen formai követelményt nem tart be. Nincsen benne egy darab párbeszéd se. Egyetlen szereplőt vonultat fel az egész történet során, Aurit, senki mást. Kusza és furcsa volt. És nem történik benne semmi! Valamiért mégis szerettem. Talán az egész történetet átjáró kedvességért. Vagy esetleg a hangulatáért, ami akaratlanul is elandalított és megnyugtatott olvasás közben. Van egy bizonyos varázsa, és az író gyönyörűen ír. Vagy mert Auri szemén keresztül a tárgyak megszólalnak és Odalent életre kel. Az ő szemén keresztül és szavai által minden megszépül, mindennek lesz helye és oka. Tudjuk, hogy kissé őrült. Azt mindenképp, hogy megtört. Legalábbis azt hisszük. Aztán olvasás közben, a történet előrehaladtával elgondolkozol rajta, hogy biztos jól tudtad-e. Persze még mindig megtört, de talán ő az aki többet tud. Talán mégis igaza van. Vagy csak létrehozta a saját valóságát, hogy képes legyen elviselni ezt az életet? Nehéz eldönteni, mert nem adja könnyen a titkait. Sok mindent megtudhatunk róla, de leginkább a sorok között olvasva jutnak el az olvasóhoz az információk. Auri pont olyan volt, mint az Odalent. Minél jobban próbáltad megfejteni, hogy milyen is valójában annál kuszább és zavarosabb lett az egész. Nem kapunk válaszokat. Legalábbis a legfontosabb kérdések továbbra is megválaszolatlanok maradna. De bepillantást nyerhetünk enne a titokzatos, jószívű, önzetlen és megtört lánynak a viszontagságos életébe, amit ő egyáltalán nem így fog fel. Néha szinte fájt a naivitása és túlzott önzetlensége. Mikor a takaró "lelki állapota" fontosabb számára, mint hogy ne fázzon éjszaka legszívesebben jól megráztam volna. Persze lehet neki van igaza és mindennek megvan a helye és az oka. Ki tudhatja?

"...voltak napok, amikor véresre horzsoltnak érezte magát. Annyira belefáradt, hogy egyedül van. Hogy ő az egyetlen, aki vigyáz, hogy megfelelően forogjon a világ."

Az viszont biztos, hogy tökéletesen illik hozzá a neve. Kvothe akaratlanul is meglátta ki ő valójában és a tudta kívül kimondta a nevét. Az pedig, hogy Auri milyen mélyen szereti Kvothet ezért és mennyire körülötte forog minden egyszerre volt szép és fájdalmas. Mindenesetre ő tartja talpon, mikor azok a napok eljönnek. Ő adott neki nevet.

"Üresen, nehéz szívvel ült a dühös sötétben, amikor először hallotta az ő játékát. Még azelőtt, hogy megkapta tőle bájos, új és tökéletes nevét. Egy darab napfényt, amely sosem hagyta el. Egy falat kenyeret. Egy virágot Auri szívében."

Összességében nem ajánlom ezt a könyvet mindenkinek. Az, hogy szeretted a sorozatot egyáltalán nem garancia, hogy nem fogod ezt a kisregényt falhoz vágni. Mert lényegében nem történik benne semmi. De tényleg! Nem csoda, hogy az író maga is meglepődött, mikor kiadták a könyvet. És ahogy azt ő is elmondta ez nem egy átlagos könyv és messze nem fog mindenkinek tetszeni. Nem a tipikus "tömegtermék", de én szerettem olvasni. Tetszett a különcsége, az író merészsége és gyönyörű írásmódja. Nem tudtam meg többet Kvothéról vagy a világról. Nem kaptam válaszokat a kérdéseimre, de sajnálnám, ha kihagytam volna. Az pedig, hogy ezek után el akarod-e a olvasni vagy sem, rajtad áll. Arra viszont kíváncsi vagyok tetszene-e Neked.

"És igen, tudta, hogy ő nincs rendben. Tudta, hogy minden rosszfelé dől benne. Tudta, hogy a feje meg van zakkanva. Tudta, hogy belül nem igaz. Tudta."

U.i.: Az illusztrációkért viszont nem voltam különösebben oda. Szerintem ennél finomabb és szebb rajzok illettek volna Aurihoz.

"Ismerte a világ valódi alakját. Minden más csak árnyék és távoli dobszó."

4,5/5

Eredeti borító

Borító: 5/5 - imádom!

Történet: -/5 - nem igazán lehet történetről beszélni

Karakterek: -/5 - Auri az egyetlen szereplő, így ezt is kihagynám ezúttal.

Kedvenc karakter: -

Kiadó:GABO
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 162 .o.

Fordító: Bihari György
Műfaj: novella

Eredeti címe: The Slow Regard of Silent Things

Goodreads-es átlag: 3.91

Molyos átlag: 85%

A képek a Pinterestről származnak

A sorozat részei megtekinthetőek a Könyvek fül alatt.  
Könyvtári példány. 

Plusz:
Nem tudom, hogy alapból hogy álltok az elő- és utószóhoz. Vannak, akik nem szeretik elolvasni és mondjuk meg is értem, mert leggyakrabban nem túl érdekfeszítő dolgokat írnak oda az írók. Mindenesetre én szeretem őket elolvasni, mert bizonyos dolgokat megtudhatok belőle az író személyiségéből. Na de nem fecsegek, hanem a lényeg: ennél a könyvnél viszont ajánlanám, hogy olvassátok el, mert érdekes, hogy Patrick Rothfuss hogyan áll ehhez a könyvhöz.

Tovább

Vicky

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

Méghogy az olvasás nem szexi!

Ajánlom azoknak, akik szerint az olvasás nem szexi.

Na és persze azoknak is, akik egyetértenek abban, hogy igenis az! 

Persze az se árt, ha könyv ide vagy oda, jó ránézni a pasira. De mégis csak ad az egésznek egy kis pikantériát az a könyv, nem? Kis nyálcsorgatás

Szóval itt egy kis csemege a hétvégére...

Lokit se hagyhattam ki, mégis csak Loki:)

Na van még valaki, aki azt mondja ezek után, hogy az olvasás nem szexi? 

Tovább

Vicky

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

Top Ten Tuesday - Amikor túl magas a léc...

Azt mondják az író számára nem az első könyvének kiadása a legnehezebb - bár az se piskóta, már az is lenyűgöző számomra mikor valaki befejez egy könyvet - hanem a másodiké. Ugyanis az egy dolog, hogy tetszik-e a közönségnek az első kiadott iromány, vagy nem. De mindenképp felmerülnek a megszokott kérdések: Képes jobbat írni? Képes fejlődni a szerző? Csupán szerencséje volt és nem tudja megismételni az első könyve sikerét? Képes lesz az író - sorozattok terén - kihozni a felépített világból a maximumot? Tud jobbat írni egy átvezető könyvnél? Egyszóval elvárások és előítéletek tömkelegével szembesül ilyenkor a szerző és ha nem sikerül neki kihozni magából a maximumot rajongók, olvasók tucatjait veszítheti le. Szóval van ám nyomás. 

Ezen a héten pár olyan könyvet hozok nektek, ami nem volt képes tartani az első rész színvonalát, nem tudta megugrani azt a bizonyos lécet és csalódva kellett tudomásul vennem, hogy bizony a sorozat nem szárnyaló magasságokba emelkedik, mint reméltem, hanem zuhanórepülésbe kezd. 

Ez tipikusan az a sorozat, ahol az első könyv hibáiból nem hogy tanulna a szerző, de még ki is emeli, fel is nagyítja őket, hogy a végén már akkorák, hogy képtelenség nem odafigyelni. Az első részben érdekes volt az új világ - habár nagyon nagy lyukak tátongtak benne, a működéséről nem is beszélve - és nagyon jó volt a hangulatteremtés és a kiképzés bemutatása. Azonban a 2. részben a rengeteg felesleges tini hülyeség mellett maga a világ is omladozni kezdett, mert az első részben nem megmagyarázott társadalmi rendszer most olyan magyarázatot kapott, ami egyszerűen nem működne. Hiába van szó egy kitalált szituációról, tele volt hihetetlen és hiteltelen eseményekkel és emberi reakciókkal. De erről Nalla is írt már kritikát. 

Ez a regény elég ambivalens érzelmeket váltott ki belőlem. Hiszen az egész könyv alapváza ugyan az mint az első könyvvé! Valahogy - nem is értem miért - nem okozott ez a szál meglepetéseket. Nem, ez nem kellett volna még egyszer. De az ami a háttérben folyt viszont nagyon jó volt. Ez tette a sorozatot igazi disztópiává, hisz a diktatórikus rendszer ellen ténylegesen kezdtek fellépni, egy változás előszelét érezhettük.

Miért lett ez sorozat? Az első rész úgy volt jó, ahogy volt. Azzal a lezárással meg az elképesztő hangulattal és érzelmekkel. Erre kapok egy ilyen folytatást. Nem is fejeztem be a sorozatot, hanem próbáltam kitörölni ennek a regénynek a létezését is a tudatomból. 

Erről a könyvről sokáig terveztem írni egy kritikát ide a blogra, de azon kívül, hogy leírom 600-szor, hogy idegesítő nem volt egyéb mondandóm róla.

Az első része, a Sky igazi habos-babos, édes, szerelmetes tiniregény volt, ezért szerettem és erre számítottam a második résznél is. Azonban megpróbálta az írónő komolyabbra venni a hangsúlyt, ami nem igazán tett jót a regénynek. Kissé irritált a rengeteg logikátlanság és Phoenix se nagyon lopta be magát a szívembe a kissé butácska és naiv természetével. Bár talán ha nem próbálja meg az írónő nekem erősnek és okosnak eladni, hanem direkt alkotja ilyenre lehet nem lettek volna ezzel problémák. De ahogy elnézem ezzel igazából csak én vagyok így, mert az értékelések alapján az olvasók jobban szerették ezt a részt, mint az elsőt. Ízlések és pofonok...

De hogy mutassak egy olyan könyvet is, ami csak szerintem, de a többség szerint is sokkal rosszabb volt, mint az első, itt is van a Zsarát. Ugyan nem olvastam még a befejező kötetet sajnos, szóval nem tudom megállapítani, hogy valóban csak egy egyszeri siker volt az írónőnek a Garabonc, de az biztos, hogy a kettő ég és föld. Néha a Zsarát olvasása közben már azon gondolkoztam, hogy ugyan az az író írta-e ezt is. Ne értsetek félre nem olyan rossz könyv ez, csak az 1. rész után tűnik annak. 

Szerencsére ez a színvonalesés csak a 2. részre vonatkozik és nem a teljes sorozatra. Sőt a 3. még jobb, mint az első. És még mindig imádom ezt a sorozatot és ez a rész is meg van bocsátva. Csak ne kelljen újraolvasnom.

Nálatok melyik második rész nem tudta megugrani az első rész szintjét?

Tovább

Vicky

Share Tweet Pin It +1

0 Comments