In díj

Liebster Blog Award

Megint útjára indult a bloggerek között a Liebster Blog Award és az a megtiszteltetés ért, hogy idén is megkaptam ezt a blogról blogra járó díjat két általam is imádott blog szerkesztőjétől. Még egyszer nagyon köszönöm Moncsycsynek, az Egy képzelt világ titkai bloggerinájának és Rileeynak, aki a Chazing Craziness blogot vezeti. (Tessék bekukkantani hozzájuk is, megéri!)

Mi ez az elismerés?

A kezdeményezés Németországból indult, a díjat bloggerek adják egymásnak. Leginkább azt szeretnék vele elérni, hogy az olvasók jobban megismerjék a bloggert, illetve megtudják azt is, hogy ő kiket olvas, és kiket ajánl olvasásra. Éppen ezért van egy marketing háttere is, hiszen a blogger tovább is adja a díjat, nemcsak megkapja.
A liebster szó jelentése egyébként kellemes, értékes, legkedvesebb, amely utal arra, hogy az odaítélő szívesen jár vissza az adott blogra, és éppen ezért is ajánlja. Fontos megemlíteni azt is, hogy a lánclevelekhez hasonló módon terjed, és a jelölés során nincsen semmilyen tartalmi megkötés. Nemcsak könyves, filmes blogok kaphatják meg, hanem ugyanúgy oda lehet ítélni egy kismama blognak, vagy akár egy gasztroblognak. A jelölésekkel is elárulja egy blogger magáról, hogy melyek azok a területek, amelyekről szívesen olvas. A Liebster Blog Awardot egyébként nem kötelező továbbadni, de felesleges megszakítani a láncot, hiszen ez mindenkinek elismerést jelent, és ha valami tetszik, akkor dicsérjük meg nyugodtan. Díjat adni pedig szép gesztus.

A díj kötelezettséggel jár, amelynek itt vannak a szabályai. Fontos, hogy a szabályok változhatnak, és maguk a bloggerek is alakítanak rajta:
- Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
- Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
- Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!
- Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik!
- Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

Megjegyzés: Nincs kedvem még plusz 10 dolgot leírni, szerintem sokkal többet meg lehet rólam tudni a válaszaim alapján. És most nem is jelölök senkit, mert azoknak akiknek küldeném, nagyrészt már megkapták. 

Moncsycsy kérdései:

Mi a guilty pleasure könyved?
Hoho, a piszkos kis titkaimra vagy kíváncsi, hm?:) Az egyik nagy guilty pleasure sorozatommá az Anita Blake széria vált az idő és a részek előrehaladtával, de a Hex Hall is ebbe a kategóriába esik. A többi pedig egyelőre maradjon rejtély. Kis titokzatosságot is meg kell ám tartani.  

Kedvenc évszak és miért?
Hát nekem kettő is van és nem tudok választani közülük. Egyrészt ott a tavasz, mert mindig motivációktól felpezsdülve szaladgálok össze-vissza, mint egy valami megkergült hörcsög. Mert imádom, hogy nincs nagyon meleg - nekem az a halálom - de nem is kell több tonna ruha alá bújnom. Imádom, ahogy a természet felébred téli álmából és nincs is jobb, mint kiülni ilyenkor egy jó könyvvel.  De nem hagyhatom ki a telet se, mert egyszerűen imádom a havat. Na mármint nem az olvadó, latyakos vizet, hanem a több centi vastag fehér leplet, ami mindent beborít és megszépít. És aztán még ott van a tél csendje is. Nem nagyon fogható ehhez semmi, mint mikor kimész a szabadba - nem pont Pest belvárosára gondoltam - és tényleg csend van. Nem ciripelnek a rovarok, nincs madárcsicsergés, nincs semmilyen zaj, csak a csend. Imádom.  

Van olyan könyvadaptáció, amit jobban szerettél, mint a könyvet?
Van egy pár, de hirtelen csak a Gyűrűk ura és a Tökéletes trükk jut eszembe.  

Van olyan esemény, fesztivál, program, amire nagyon elszeretnél jutni, de egyelőre nem lehetséges (a távolság miatt)?
Ó ebből rengeteg van. Szinte az összes nagy külföldi fesztiválon ott lennék ha tehetném.   

Van olyan műfaj, ami a komfortzónádon kívül esik?
Persze, ilyen a szépirodalom, a történelmi regények, meg a mindenféle önsegítő könyvek, ezotérikus füzetek, hasonlók. Régen ide tartozott a sci-fi is, meg valamilyen szinten a krimi, de mára már merem azt állítani, hogy nincsenek kint a komfortzónámon, hanem a peremen lébecolnak. De igyekszem a többit is beljebb hozni, tágítani a repertoárom. Bár az ezotérikus könyvek sose fognak idetartozni. Ez már meghaladná a képességeim.   

A könyvek után mi az, amire a legtöbbet költesz?
Az őrültségeimre. Mindig kitalálok valamilyen programot - ami persze általában felettébb költséges - amit nekem muszáj kipróbálnom, így van is mire gyűjtenem. Tavaly ilyen volt például az ejtőernyőzés, idén meg búvártanfolyamot szeretnék megcsinálni, hogy legyen engedélyem. Bár ez még nagyon tervezés alatt áll. Továbbá ugye a nyári fesztiválok se maradhatnak ki, ami szintén nem két fillér. Meg az utazások. De egyébként kajára is meglehetősen sokat költök, mert enni imádok - a különlegességekért oda vagyok - de megcsinálni már nem nagyon. Hogy is mondjam? Én meg a konyha általában hadilábon állunk. Főleg a koleszos, még az otthoni elmegy.  

Ha animágus lennél, milyen állat bőrébe bújnál?
Huh ez de jó kérdés.  Sárkány, sárkány! Az nem lehet szóval. Valamilyen macskafajta lennék, például tigris. Olyan fenséges állatok. És talán így nem lennék olyan kétballábas. Bár magamat ismerve...  

Ha élhetnél a világ bármelyik városában, akkor hova költöznél?
Egyelőre fogalmam sincs. Szerencsére még nem is kell döntenem, még össze-vissza mozgolódom, nem kell véglegesen letelepednem sehol. Pár évet szeretnék élni Dániában a tanulmányaim miatt, esetleg Svájban is jó lenne, de hogy tartósan hol? Passz.  

Van olyan film (ami talán nem jött még ki), amit most azonnal megnéznél?
A Kiválasztott 2. része. 

Ha találkozhatnál valamelyik íróval, akkor kit választanál és miért? 
J.K. Rowlingot, Patrick Rothfusst vagy George R. R. Martint, mert nagyon nagy arcok.  

Rileey kérdései:


1, Tegyük fel, hogy fanficet írsz. Melyik könyvnek szőnéd tovább a sztoriját?
Huh, hát ez egy jó kérdés. Igazából én még sose írtam fanfictiont, még csak nem is gondolkoztam hasonlón, szóval ez most feladta a leckét. Valószínűleg megpróbálkoznék egy HP fanfickel a gyerekeikről, de még félúton abba is hagynám, mert rájönnék, hogy sose lesz olyan, mint az eredeti volt. És itt ki is fújna a fanfic írási fellángolásom. Szeretem őket olvasni, néha rám jön, hogy most nekem ilyenek kellenek, de ha már arra adnám a fejem, hogy írjak, akkor inkább saját sztorival dolgoznék.

2, Melyik az a karakter, akit a legszívesebben megsimogatnál egy péklapáttal, és miért?
Muhaha*gonosz kacaj ujjropogtatással egybekötve* hol is kezdjem? A legtöbb YA főhősnő ide tartozik, a szerelmi háromszög szereplői biztos nem maradnak ki, de a Szürke főhősnőjét a belső istennőjével és álompasijával együtt is meglegyinteném párszor a péklapáttal. Persze nem sokszor. Csak amíg mozog.

3, Mit érzel akkor, mikor van egy könyv, amit mindenki imád, te viszont értetlenül állsz a jelenség előtt?
Megvonom a vállam. Már megszoktam. 

4, Van-e olyan könyv, amit akkor se olvasnál el, ha fizetnének érte?
Szerintem nincs. Vannak, amiktől jobban húzódozom, de egyik könyvre se mondom olvasás nélkül, hogy NEM! Persze ez nem jelenti, hogy az első 10-20 oldal után ne hajíthatnám messzire a könyvet.

5, Szoktál könyvekhez zenét párosítani? Ha igen, mondj egy példát! 
Igen, van mikor zenehallgatás mellett olvasok. Ilyenkor nem választok ki specifikusan számot a könyvhöz, csak szól az egyik lejátszási listám, de megesik, hogy olyan zene szól, ami eszméletlenül megy az adott könyv, adott jelenetéhez. Ezután pedig ha csak meghallom a számot, mindig ez jut eszembe. Például a Hurts-től a Rolling Stone nekem most már mindig a Királygyilkos krónikáihoz fog kötődni. Nem is a dalszöveg, inkább a hangulata és az általa kiváltott érzelmek miatt.

6, Ha nem olvasnál, mivel töltenéd a felszabaduló idődet?
Hát ha sok pénzem lenne és temérdek szabadidőm, akkor egyfolytában utaznék. Bár néha még így is eljátszom a gondolattal, hogy csapot papot itt hagyok és csak elindulok. De ilyenkor mindig megállít, hogy szeretem amit csinálok és hiányoznának a barátaim. Bár még minden előttem áll, nagy kihívás lenne. Én pedig imádom a kihívásokat, szóval néha elcsábulok.

7, Negatív vagy pozitív kritikát írsz/olvasol szívesebben?
Hát írni pozitívat szívesebben írok, mert ha negatívat kell, akkor az azt jelenti, hogy szenvedtem a könyvvel. De magyar szokáshoz híven általában a negatív kritikák - már ha vicces és kulturáltan van megfogalmazva - néha jobban szórakoztatnak, mint amik az egekig magasztalják a könyvet. Bár igazából teljes mértékben az írójától függ, vannak akiktől még egy bevásárlólistát és élvezettel olvasnék. 

8, Mi alapján választod ki, mi lesz a következő olvasmányod?
Teljesen spontán, a pillanatnyi szeszélyemtől függ, hogy mibe kezdek bele. Ennek köszönhetően, szinte sose működik, ha előre megtervezem, hogy mit olvasok és a recik is szokták ám bánni a dolgot. De nem vagyok hajlandó olyat olvasni, amihez nincs kedvem, csak azért, mert kell. Elég volt a kötelező a suliban anno. 

9, Melyik az a könyv, amit a legtöbbször újraolvastál? Mi az, ami miatt újra és újra vissza kell térned hozzá?
A Harry Potter. Mert néha honvágyam van és ez jelenti az otthont. 

10, Milyen sütihez hasonlítanád a legkedvesebb könyved? (Foggggalmam nincs, honnan termett ez a „kreatív” kérdés, haha)
Öööö, hát nagyon örülök ennek a kreatív kérdésnek, csak éppen válaszolni nem tudok rá. Már a legkedvesebb könyv feladja a leckét...de akkor maradjunk mondjuk a HP-nál. De milyen süti? Legyen a brownie. Imádom a brownie-t*.* Ja, körülbelül ennyi az okom rá, hogy ezt választottam, de ennyi tellett tőlem. Bocsi Rileey, nem vagyok ehhez elég kreatív.



>

Related Articles

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése