Rick Riordan - The House of Hades (Hádész háza)

Az Olimposz hősei #4

Hála a Rómában történt eseményeknek megvan az Athéné Parthenon, ami képes kibékíteni a rómaiakat és görögöket, cserébe viszont két félistenünk, Percy és Annabeth Tartarosz mélységeibe zuhant, egy olyan helyre, ahova még az istenek se merészkednek. Egyetlen esélyük, ha eljutnak a Halál Kapuihoz, de ehhez át kell vágniuk egy szörnyekkel, titánokkal, óriásokkal és ősi lényekkel teli tájon. Egy tájon, ami él, hisz Tartarosz nem csak egy hely, hanem egy ősi halhatatlan, mint Gaia. Aki nem mellesleg tökéletesen tisztában van a jelenlétükkel. Percy és Annabeth életük legnagyobb kihívásával készülnek szembenézni. Vajon képesek lesznek arra, ami előttük még senkinek sem sikerült? Eközben a felszínen maradt hőseink Nicoval kiegészülve a másik oldalról közelítenek a kapuhoz, de rá kell döbbenniük, hogy milyen fontos szerepet töltöttek be Percy-ék a csapat eddigi teljesítményében.

*****************

Elképesztő módon kíváncsi voltam már erre a részre, hisz hahó, Percy-ék Tartaroszba kerültek! Én pedig már alig vártam, hogy Riordan bácsi a szokásos stílusában bemutassa nekem ezt a hátborzongató helyet. És nem is csalódtam, eddig ez a rész tetszett a legjobban a sorozatból.

A cselekmény két szálon fut és a már jól megszokott váltott nézőpontban követhetjük végig hőseink nehézségeit. Már az elején érződik, hogy valamelyest komolyabb, talán egy kissé komorabb hangulatot teremt ennek a résznek az író, de ez kellett is, elvégre egyre nagyobb nehézségekkel és tétekkel kell szembenézniük a félisteneknek. Ennek érzékeltetésére pedig kell a komolyabb hangvétel. Persze a szokásos humorát itt is megcsillogtatja a szerző, de volt mikor már csak azért poénkodtak Percyék, mert jobb volt mint összezuhanni és feladni. Néha már a humor volt az egyetlen fegyver, hogy tovább tudjanak haladni. Jó, természetesen azért még mindig egy elsősorban gyerekeknek írt könyvről beszélünk, szóval nem kell mélységes letargiára számítani, de arra akarok kilyukadni, hogy fejlődik a sorozat. A műfajból eredő hibái - legalábbis számomra már hibák, mert nem vagyok már a célközönség egy ideje - még mindig megvannak, de engem teljesen lenyűgözött megint az író.

Small Bob

Még az előző részben a hőseinknek az összeszokással voltak problémai, addig ebben a részben azt kellett megtanulniuk, hogy egyedül mekkora erő birtokosai, hisz mire összekovácsolódtak már el is vesztették két kulcsfontosságú elemét a csapatnak. Annabetht a stratégát, akihez mindenki fordul a problémáival, a vezetőt, aki irányítja az eseményeket, na és Percyt, aki a csapat gerince, az összetartó erő, aki előre mozdítja őket. Az ő elvesztésükkel pedig elég nagy űr keletkezett, legalábbis az elején. Fel kell nőniük a feladathoz, hogy mikor újra teljes lesz a csapat még erősebbek lehessenek. Megismerik a hibáikat és a határaikat, amikből tanulnak. És habár néha kissé szájbarágósnak éreztem ezt a szálat - igen még mindig tisztában vagyok vele, hogy fiataloknak szól, szóval ezt se igazán róhatom fel - de kellett a történetbe ez az elem.

Nico

A szereplők terén még mindig kissé vegyesek az érzéseim. Örültem Niconak, már az előző értékelésemben is emlegettem, hogy szeretném ha előtérbe kerülne - ami meg is történt, de nem annyira mint akartam. Valamiért meg voltam róla győződve, hogy most az ő szemszögéből is lesznek fejezetek, de ha valaki más is erre számít, akkor azt el kell keserítenem. De még így is elég sok minden kiderült róla és... Poor baby! Legszívesebben jól megölelgettem volna. Az a baj, hogy még mindig menekül, de gondolom ez majd megoldódik. Legalábbis nagyon ajánlom! Hallasz, Rick Riordan? Tudom ám hol laksz. De nézzük a többieket is: Leót még jobban megkedveltem és tetszett, hogy ilyen módon lesz elvarrva egy régi szál az előzménysorozatból, Percy és Annabeth hozza a szokásos formáját, Hazel és Frank is sokat fejlődik. Azonban a Jason - vagy Jászon, ha úgy jobban tetszik - és Piper még mindig nem a szívem csücskei. Főleg Jason, ő aztán szerintem semmilyen személyiséggel nem rendelkezik. Nem tökéletes, hanem üres.

Ki kell még emelnem pozitívumként, hogy a gyerekkönyvekre jellemző éles határvonal a jó és a rossz között kissé elmosódott, ahogy bepillantást nyerhettünk a szörnyek érzéseibe és szenvedéseibe is, így megmutatva, hogy mindennek két oldala van. A kedvencem egyértelműen az emlékvesztett Titán és a békés óriás - akit mindezért megátkoztak - küzdelme volt, hogy újra láthassa a napot. Habár ez a szál felettébb hatásvadász és kiszámítható volt, de ennek ellenére nagyon értékeltem hogy bele került. És ha már itt tartunk: Imádtam Tartaroszt! Ahogy az egész feltárult a szemem előtt, a sok mitológiai elemmel teljesen megbabonázott - főleg mert itt most sok infó ismeretlen volt számomra. Annyira tetszettek ezek a fejezetek, hogy néha kifejezetten frusztrált, mikor nézőpontváltás követezett és megint a felszínre kerültem. Na nem azért, mert Leoékkal nem történt volna semmi - épp ellenkezőleg - de a Tartarosz mellett nem tudott labdába rúgni a figyelmem elnyerése terén.

Azt hiszem ezzel a sorozattal kapcsolatban azt sajnálom igazán, hogy nem vagyok jóval fiatalabb, hogy a megfelelő korban olvashassam. El se tudom képzelni, mennyire rajonganék érte, ha én is a könyv célkorosztályába tartoznék, ha képes még most is magával ragadni. Szóval teljes szívvel ajánlom a fiatalok kezébe, hogy ki ne hagyják ezt az élményt. De ugyan úgy a felnőttek kezébe is adnám, mert szerintem minden korosztálynak jó szórakozást nyújt.

❋❋❋❋❋❋❋❋❋❋❋❋❋❋❋❋

5/5

Egy kis fanart:)

Borító: 5/5 - eddig ez tetszik a legjobban

Történet: 5/5
Megvalósítás: 5/5  

Karakterek: 5/5

Kedvenc karakter: Leo, Percy, Nico

Kiadó: Hyperion
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 594.o.

Műfaj: ifjúsági fantasy

Goodreads-es átlag: 4.54

Molyos átlag: 96%

A képek a Pinterestről származnak. 
A sorozat részei megtekinthetőek a Könyvek fül alatt. 

>