A Mások #1
Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis
vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt.
Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak
tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy
csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és
az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű
üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.
Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.
Úgy érzem manapság, hogy rengeteg olyan könyvvel akadtam össze, ahol patikamérlegen méri ki az író a különböző bevált, közkedvelt kliséket, majd mikor megvan a megfelelő összetételű pirulája, akkor aköré próbál valami "egyedi" elemekkel tűzdelt történetszerűséget kanyarítani, mint egy színes bevonatot. Mintha ez az igyekezet elfedhetné a regény magját alkotó, pontosan kimért keserű pirulát. És akkor van a legnagyobb baj, mikor még csak nem is tudja beváltani azokat az elvárásokat sem, amit ezek a klisék alkalmazása jelent. Nem emberi szereplő? Esetleg évszázadokat végigélt személy? Akkor írjuk már meg úgy a karakterét, hogy én ezt elhiggyem neki! Ha nem ember, ne gondolkodjon már emberként, ne cselekedjen az emberi normák és elvárások szerint. Ha évszázadokat megélt, ráadásul olyan dolgokat látott, amit az egyszerű emberek elképzelni se tudnak, akkor érezzem a karakterén ezt! Itt ez nagyrészt sikerült és én ezt baromira értékelem.
„A terra indigene lények nem emberek, akkor sem emberi módon gondolkodnak, ha emberalakot öltenek. Ennyit már megtanult azalatt az egy hét alatt, amióta velük dolgozott. De vannak érzéseik. Ezt is megtanulta.”
Ha egy mondatban kéne összefoglalnom ezt a regényt, akkor valami
ilyesmit mondanék: Ez egy szerethető, olvasmányos, kissé furcsa,
helyenként véres, máskor meg gyermekien aranyos, a kliséktől szabadulni
próbáló, meglepően jó urban fantasy. És nem romantikus! Halleluja De persze nem az egy mondatos értékelésekért vezetem én ezt a blogot, szóval ne ijedjen meg senki, most is bő lére eresztem.
Legnagyobb meglepetésemre, tényleg azt éreztem a legtöbb esetben, hogy a Mások mások.Haha, bocsi ezt pocsék szóvicc volt. De a lényegen nem változtat, itt elérte a szerző, hogy elhiggyem, nem emberekről van szó. Elképesztően élveztem, ahogy szép lassan, apró részletekben megismerhettem őket és végignézhettem, hogyan reagálnak Meg emberi oldalára és milyen jól szórakoznak szinte gyermeki énjén. És ha már Megnél tartunk feltétlen meg kell említenem, milyen különleges élmény volt az ő narrációja. Korlátolt tudásának és a kissé ártatlan gyermeki énjének köszönhetően teljesen máshogy látja a világot, mint az átlagember. Ugyanakkor makacs tudott lenni, végtelenül kedves és olyan érzésem volt néha, hogy tényleg mindenben meg tudja látni a szépet. Mondjuk máskor meg úgy éreztem nem sok túlélési ösztön szorult belé. De talán pont ezek a tulajdonságok kellettek, hogy a Mások elfogadják, hogy több legen, mint préda és a "mi Meggienké" váljon.
Szerettem, hogy nem szájbarágósan írta le nekem az írónő a szereplők személyiségét, hanem a tetteikből és a párbeszédeikből ismerhettem meg őket. Ezt a módszert sokkal jobban értékelem, főleg mert így kialakíthatom a saját véleményem róluk, nem pedig az íróé van rám erőltetve. És mit nem mondjak, egytől egyig érdekes karakterek voltak, sokukat a szívembe is zártam és alig várom, hogy újra találkozhassak velük a sorozat következő köteteiben.
"Vajon az emberek nem értik, hogy mennyire jelentéktelenek, mennyire nem pótolhatatlanok?"
Egészen újszerűen hatott a világ koncepciója, ami a megszokott elemeket vegyíti újító gondolatokkal, így nem érzed azt az első oldalakon, hogy te ezt már olvastad, csak más körítéssel. Ami jó. Abba mondjuk ne menjünk bele, hogy úgy érzem, ezt már meg kell említenem, mint jó pontot egy regénynél, mert most nem ide tartozik. Képzeljetek el egy világot, ami nagyon hasonló a miénkhez, de mégis teljesen más. Ugyanis nem mi vagyunk az uralkodó faj, mi csak betolakodók vagyunk, a megtűrt préda a terra indigene által. Tetszett az ötlet is, hogy azért nem irtották még ki az embereket, mert tetszenek nekik a vívmányaik, így egy meglehetősen sérülékeny egyezség alakul ki közöttük. Ez pedig remek alapot biztosít egy izgalmas sztori kibontakozásához.
"Bérlők vagyunk, nem miénk a föld, mondta egy pap a templomban a heti istentiszteleten. Mi csak kölcsönvesszük a levegőt, amit belélegzünk, és az ételt, amit megeszünk, a vizet, amit megiszunk."
Maga a sztori - főleg az elején - lassan folydogál, de alkalomadtán, főleg a könyvtől függően, én kifejezetten szeretem ezeket a könyveket, mert ilyenkor van esély, hogy megismerjük az alapszituációt és a szereplőket, ilyenkor tudjuk igazán átélni a legapróbb rezdüléseket is. Együtt tudsz velük mosolyogni, sírni, olykor libabőrözöl máskor meg átjár a düh. Igazán beránt a sztori.
Szóval, miután ilyen bő lére sikerült megint eresztenem, azt kell mondjam kifejezetten örülök, hogy a Twister Media lefordította ezt a könyvet és a magyar olvasók számára is elérhetővé tette, mert igazán fantasztikus élményt nyújtott. Persze nem mondom, hogy tökéletes, megint bele tudnék kötni a világba - igen megint több kidolgozást igényeltem volna -, meg néhány logikai baki is feltűnt, de nem érdekel mert nagyon szerettem.
Borító: 4/5 - értem a szimbolikáját, meg szeretem a színvilágát, de nekem valahogy mégse illik a sztorihoz. Én tök más műfajra asszociálok.
Kiadó:Twister Media
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 512.o.
>
Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.
*************
"A terra indigene lények nem szeretni akarták az embert, hanem megenni. Miért olyan nehéz ezt megérteni az embereknek?"Úgy érzem manapság, hogy rengeteg olyan könyvvel akadtam össze, ahol patikamérlegen méri ki az író a különböző bevált, közkedvelt kliséket, majd mikor megvan a megfelelő összetételű pirulája, akkor aköré próbál valami "egyedi" elemekkel tűzdelt történetszerűséget kanyarítani, mint egy színes bevonatot. Mintha ez az igyekezet elfedhetné a regény magját alkotó, pontosan kimért keserű pirulát. És akkor van a legnagyobb baj, mikor még csak nem is tudja beváltani azokat az elvárásokat sem, amit ezek a klisék alkalmazása jelent. Nem emberi szereplő? Esetleg évszázadokat végigélt személy? Akkor írjuk már meg úgy a karakterét, hogy én ezt elhiggyem neki! Ha nem ember, ne gondolkodjon már emberként, ne cselekedjen az emberi normák és elvárások szerint. Ha évszázadokat megélt, ráadásul olyan dolgokat látott, amit az egyszerű emberek elképzelni se tudnak, akkor érezzem a karakterén ezt! Itt ez nagyrészt sikerült és én ezt baromira értékelem.
„A terra indigene lények nem emberek, akkor sem emberi módon gondolkodnak, ha emberalakot öltenek. Ennyit már megtanult azalatt az egy hét alatt, amióta velük dolgozott. De vannak érzéseik. Ezt is megtanulta.”
Legnagyobb meglepetésemre, tényleg azt éreztem a legtöbb esetben, hogy a Mások mások.
"Vajon az emberek nem értik, hogy mennyire jelentéktelenek, mennyire nem pótolhatatlanok?"
Egészen újszerűen hatott a világ koncepciója, ami a megszokott elemeket vegyíti újító gondolatokkal, így nem érzed azt az első oldalakon, hogy te ezt már olvastad, csak más körítéssel. Ami jó. Abba mondjuk ne menjünk bele, hogy úgy érzem, ezt már meg kell említenem, mint jó pontot egy regénynél, mert most nem ide tartozik. Képzeljetek el egy világot, ami nagyon hasonló a miénkhez, de mégis teljesen más. Ugyanis nem mi vagyunk az uralkodó faj, mi csak betolakodók vagyunk, a megtűrt préda a terra indigene által. Tetszett az ötlet is, hogy azért nem irtották még ki az embereket, mert tetszenek nekik a vívmányaik, így egy meglehetősen sérülékeny egyezség alakul ki közöttük. Ez pedig remek alapot biztosít egy izgalmas sztori kibontakozásához.
"Bérlők vagyunk, nem miénk a föld, mondta egy pap a templomban a heti istentiszteleten. Mi csak kölcsönvesszük a levegőt, amit belélegzünk, és az ételt, amit megeszünk, a vizet, amit megiszunk."
Szóval, miután ilyen bő lére sikerült megint eresztenem, azt kell mondjam kifejezetten örülök, hogy a Twister Media lefordította ezt a könyvet és a magyar olvasók számára is elérhetővé tette, mert igazán fantasztikus élményt nyújtott. Persze nem mondom, hogy tökéletes, megint bele tudnék kötni a világba - igen megint több kidolgozást igényeltem volna -, meg néhány logikai baki is feltűnt, de nem érdekel mert nagyon szerettem.
*************
4,5/5
 |
| Eredeti borító |
Történet: 4/5
Megvalósítás: 5/5
Megvalósítás: 5/5
Karakterek: 4,5/5
Kedvenc karakter: Simon, Vlad, Meg, Tess
Kiadó:Twister Media
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 512.o.
Fordító: Bozai Ágota
Műfaj: urban fantasy
Eredeti címe: Written in Red
Műfaj: urban fantasy
Goodreads-es átlag: 4.30
Molyos átlag: 94%
A képek a Pinterestről származnak.
A sorozat részei megtekinthetőek a Könyvek - Olvasmányok fül alatt.
A sorozat részei megtekinthetőek a Könyvek - Olvasmányok fül alatt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése