Anita Blake #25
Írországról mindenki úgy tudja, hogy az egyetlen olyan hely, ahol nem
élnek vámpírok. Az anyaföld élettel teli, ezért semmilyen halhatatlan
nem szakadhat ki a halálból, ha egyszer a halandó test porrá lett. Sem
vámpírok, sem zombik nem teremtődnek arrafelé. Legalábbis eddig mindenki
így hitte. Most azonban egyre több vámpír garázdálkodik Dublin utcáin,
éjszakáról éjszakára szaporodnak, szedik áldozataikat.
Az ír hatóságok minden ellenérzésük dacára kénytelenek megbékélni
Anita Blake erőszakos módszereivel, és Edward mellett az ő szakértelmét
hívják segítségül. Anita, Nathaniel és Damian triumvirátusa így új
életre kap, ráadásul az is kiderül, hogy Damian régebben Írországban élt
kegyetlen úrnője, Moroven fogságában. Ezért Anita őket is magával viszi
a smaragd szigetre más testőrei és szeretői társaságában, hogy valami
olyasmivel nézzenek szembe, amivel eddig soha nem volt dolguk.
(A magyar fordítás fülszövege)
*******************
Elég volt!
Azt hiszem elegem van.
Évek óta guilty pleasure sorozat már ez a széria a számomra, azaz tisztában voltam a jó nagy rakás hibájával, de élveztem. Azonban
most szimplán felhúzott ez a könyv. Úgyhogy azt hiszem elérkezett ez a pillanat is,
betelt a pohár és elmúlt a régi rajongásom varázsa. És olyan dühös vagyok erre a könyvre, hogy muszáj valahol kiadnom.
*Szóval most ez egy ilyen dühöngős poszt lesz, előre is elnézést érte. A rajongók meg csak ugorják át nyugodtan.*
Akkor kezdjünk bele. *ujjropogtatás*
Ismeritek azt az esetet, mikor valaki el akar mondani egy sztorit, de
annyira leragad a részleteknél, hogy a végén nem is emlékszel mi volt a
lényeg? Na ezzel leírható a teljes könyv.
✘ Elegem van az ismétlésekből. Elegem van hogy oldalakon keresztül leírja az írónő, ki milyen gyönyörű és tökéletes és földöntúli. 25 rész. 25 rész! Elhiheted, hogy ennyi idő alatt emlékszem, hogy Nathanielnek milyen színű a haja, vagy Micahnak miért vannak macskaszemei. Nem kell oldalakon keresztül a számba rágni századjára is!
✘ Abból is elegem van, hogy minden részben van egy jelenet, ahol Anita közli, hogy ő önmagánál sokkal szebb pasikkal randizik, majd elmondják neki, hogy ez nincs így, mert ő gyönyörű. Ő meg ezt persze őszintén nem érti. Minden. Egyes. Részben. Szórakozol? Ne csináljunk már úgy, mintha Anita vaginája lenne a Szent Grál, édes istenem!
✘ Elegem van a picsogásból, a sok hülyeségből, amin lehet oldalakat lelkizni. Anita azt mondja, hogy az őszinteség az, ami működteti a kapcsolatuk, de ez nem őszinteség.
Ez egy óvoda. Ráadásul ez már nem is polygámia, ez szimplán 30+ fős nyitott kapcsolat. Azt se tudom már követni ki-kivel fekszik le, mindenki mindenkinek a szeretője és senkinek sincs kizárólagos kapcsolata. Ráadásul úgy érzem most már a fenekünk kicsit átlendült a ló túlsó oldalára a nagy elfogadásban és inkább a heteroszexuálisok diszkriminációjáról van már szó. Értem én, hogy így könnyebb ez az egész cirkusz, de amit itt lefolytatnak Damiennel, az helyenként egyenesen felháborított. Ráadásul olyan érzésem van, hogy ha ennyire bizonygatni akarja az írónő, hogy ez működik így és minden részben ugyan azokat a problémákat járja körbe, ugyan azokkal a szavakkal próbálja görcsösen a számba rágni az igazát, akkor valami nagyon nem lehet rendben a saját életében.
Just saying.
✘ Na és ott a szex. Értem, hogy Anita is felfedezte a keményebb oldalát és elfogadja a kinkjeit, de ne legyen már lenéző a sima vanilla szex felé, miközben emlékszem ő milyen volt 10 résszel ezelőtt.
Olyan képmutatás az egész! Na igen, és ha már képmutatásnál tartunk, ugorjunk
a nyomozásra. Ami egy vicc volt. Mindig hallgatom, hogy ő mekkora nekromanta, meg hű de kemény és hatalmas és badass és gyilkológép és és és..., erre mi történik? Meggyűlik a baja újszülött vámpírokkal. Már vagy tíz résszel ezelőtt is képes volt másokat befolyásolni az elméjével, vámpírokról már nem si beszélve.
És ezek után, most én ezt vegyem komolyan? Really?! Meg az, amit leművelt a nagy gonosz vámpírral, meg hogy nincs kivégzési parancs. Kérlek szívem, kissé képmutató nem? Hány életet is oltottál már ki ezidáig parancs nélkül? Kezdjek el számolni? Régen még érdekelt, hogy ha szadista gyilkosok ártatlanokat bántottak. Ezzel mi lett? A nagy poligámiában nincs rá idő? Nem mondom, hogy régen jó volt Anita karaktere, mert mindig is irritált és rengeteg nem jó tulajdonsága van a csajnak, de legalább tényleg badass volt, most meg...áááá. Csak felhúz ez a sok logikátlanság.
✘ Mit keres itt Asher? Kane meg még lélegzik?!
✘ Ez a Harlequin? Ez a vámpírok réme? Na és Anita a nagy mumus? A legelső jöttment kifog rajtuk, nem megy más csak a szájcséplés. Semmi akció.
✘ És sajnos
már Edward jelenléte se képes megmenteni a könyvet, úgy mint rég. Főleg, mert már ő se a régi. És talán ezért vagyok a legdühösebb.
✘ A könyvről, mint regényről már ne is beszéljünk. Úgy pocsék, ahogy van, szerintem értékelhetetlen. Semmi dinamika nincs benne, az utolsó 90%-nál kezd el történni valami, majd abból se lesz semmi. Aztán szokásos módon hirtelen vége. Olyan érzésem volt, mintha az utolsó oldalaknál beugrott volna Hamiltonnak, hogy ja, kéne valami akció is bele, ne nyavalyogjanak annyit az olvasók.
✔ Az egyetlen értékelhető dolog a könyvben a Fey vonal megjelenése volt, de ez is csak beköszönt és már ott is hagytuk, hogy mehessünk lelkizni.
Ez lett volna a dühöngő mai adása, további szép napot mindenkinek.
A könyv Vérvörös végzet címen magyarul is megjelent az Agave kiadó gondozásában.
*************
2/5
 |
magyar kiadás |
Borító: 2/5 - a magyar változat viszont tetszik.
Történet: 2/5
Megvalósítás: 2/5
Karakterek: 3/5
Kedvenc karakter: Á, most mindenki elmehet a fenébe.
Kiadó: Berkley
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 576.o.
Műfaj: urban fantasy
Goodreads-es átlag: 3.74
Molyos átlag: - még nincs elég csillagozás (magyar kiadás: 81%)
A képek a Pinterestről származnak.
A sorozat részei megtekinthetőek a Könyvek - Olvasmányok fül alatt.