Sorozatszemle | Stranger Things

Huh de rég jártam már erre, nem is emlékszem mikor írtam bármit is utoljára ehhez a rovathoz. Na, nem mintha nem néztem volna sorozatokat, de valahogy sose éreztem a megállíthatatlan késztetést, hogy nekem most erről írnom kéne. Nem úgy a Stranger Things kapcsán. 

Elöljáróban tudni kell rólam, hogy a horror zsáner engem a képernyőn tud megtalálni, könyvben valahogy nem igazán sikerül soha összeszoknunk. Nem igazán sikerül mit kezdenem a könyvvel, csak értetlenül bámulom, hogy most akkor nekem ettől félnem kéne vagy mi. Nem mintha annyira félnék a horror filmektől - persze ott vannak a jump scare-ek, de az meg inkább idegesítő - de nekem kell a képi- és hangvilág, hogy maga a hangulat magával ragadhasson. És pontosan ez az a hangulat, ami annyira fenomenális a Stranger Thingsnél. 

Röviden a sorozatról: 

A nyolcvanas évek természetfeletti filmjei – Steven Spielberg és John Carpenter művei – előtt tiszteleg a Netflix új, Stranger Things című sorozata, amely egy indianai kisvárosban játszódik, ahol egyik napról a másikra eltűnik egy fiatal fiú, és miközben az anyja hajtóvadászatot indít utána, egyre furább és furább dolgokkal szembesül – többek között egy titkos kormánykísérlettel, természetfeletti eseményekkel és egy nagyon-nagyon fura kislánnyal.- snitt.hu

Lenyűgöző hangulat, fenomenális gyerekszínészek, jó forgatókönyv és lenyűgöző zenei és képi világ, na meg nosztalgiafaktor ezerrel. Ez és még megannyi pozitívum jellemző erre az immár 2 évados kis gyöngyszemre, amire véletlenül találtam rá, de minden percéért megérte. Nosztalgikus - nem is tudom, hogy egyáltalán én mondhatom- e ezt a jelzőt, mikor nem is éltem még a 80-as években. Ugyanakkor olyasmi érzéseket keltett bennem, mint anno a Ready Player One és rá kell jönnöm, hogyha jól adják vissza azt a kort, szellemiséget és a hangulatot, akkor én szeretem ezeket az évtizedeket. És valóban nosztalgikus hangulatot kelt bennem, de leginkább a tükör miatt, amit napjaink elé állít. Persze az utalások felét se vettem szerintem észre, de a 80-as évek előtti tisztelettételt a alkotók által éreztem és szerettem. 

Maga a sztori ismerős lehet, nem most találkozol hasonlóval, de nagyon jól lett felépítve a cselekmény és tényleg voltak benne borzongós jelenetek. Nagyon szépen, lassan lett felvezetve a rejtély és szinte megbabonázva vártad, hogy kiderüljön a teljes igazság. Szerintem ez a sorozat tipikusan a darálós fajta, amin az is segít, hogy egy évad nem hosszú, na meg személyes tapasztalatból nehezen is lehet abba hagyni. Mint már említettem a színészek nagyon jók, a karakterek kidolgozottak - a seriff sokrétűsége kifejezetten tetszett - és azon túl, hogy ez egy szörnyfilm, emellett teret ad a gyerekek fejlődésének és a karakterdrámáknak is, ami által nem "csak" egy  horrorfilm lesz. 

Persze nem kell világmegváltó sorozatra számítani, nem titkolja, hogy a szórakoztatás a célja és azt remekül is teszi. Szinte éreztem az alkotók szeretetét a sorozat iránt és így valahogy sokkal közelebbi, személyesebb élményt nyújtott. Legalábbis számomra. 

Ajánlom, ha szereted a 80-as éveket, a magával ragadó hangulatot, a rejtélyeket, a jó színészi játékot és a jobb minőségű szórakoztatást. És nem kell megijedni a horror címkétől, nem a zsé kategóriás sikítozós, 4 percen keresztül több kameraállással bemutatott lefejezéses horrorra kell gondolni. De azért vannak benne para részek. 

Ti láttátok már ezt a sorozatot? Mi a véleményetek? 

>