In Top Ten Tuesday

Top 5 | Rejtett gyöngyszemek a fantasy zsánerben


Hogy miről van szó? Ez egy könyvmolyok által kezdeményezett Goodreads-es játék, ahol minden héten egy megadott szempont alapján kell a résztvevőknek összeállítani egy Top 5-ös listát.

Az előző heti Top 5 kimaradt, mert váratlan dolgok jöttek közbe szerdán és annyira a téma se fogott meg, így később se pótoltam be. Na de az eheti topik! Az már nagyon bejövős. A kedvenc műfajomból kell 5 rejtett kincset összegyűjteni, azaz olyan könyveket, amik szerintem nem kapják meg a megfelelően nagy figyelmet, amit érdemelnének. Igazából először elgondolkoztam, hogy nem is szűkítem le egy adott zsánerre a dolgot és úgy szedek össze könyveket, de aztán akkora mennyiséget összeírtam, hogy inkább maradtam az eredeti felállásnál. És azt hiszem nem lepődik meg senki, hogy a fantasztikus irodalmon belül csipegettem. Valamikor meg lehet majd összeírom a teljes listát, nem csak a fantasyt.

Locke Lamora hazugságai


A legelejére egy általam már sokat emlegetett regény került, ami sajnos sokáig úgy tűnt, hogy idehaza elkaszált sorozat lesz, mert az Alexandra nem folytatja. De szerencsére és legnagyobb örömömre a Delta Vision átvette a kiadási jogait a sorozatnak és idén már érkezik is a 2. része. Tudom, tavaly is ezt mondtam, de 2017 nagyon nem jó év volt a kiadóknak. Sok minden csak idén lesz bepótolva. A Locke Lamora hazugságai egy mágikus Velence jellegű városba enged bepillantást, ahol egy rablóbanda zseniális cselszövéseit követhetjük nyomon, ahogy megkopasztják a gazdagokat. Na nem kell félni, nincs Robin Hood szindróma a sztoriban, csak és kizárólag önös célból rabolnak a szereplőink. Így azért sokkal érdekesebb. Azonban legújabb akciójuk során egy olyan hálóba akadnak, amiből a kiszabadulás lehet túlmutat a képességeiken. Egy nagyon okos, részletgazdag és átgondolt történetről van szó, ami mesterien lett összerakva. Érdekesek voltak a szereplők és iszonyúan tetszett a világ is, alig várom a következő részt.

Pusztító mágia (Kate Daniels sorozat)


A Kate Daniels sorozat a másik hatalmas kedvencem és egyben az egyik legjobb urban fantasy sorozat, amit eddig olvastam. Külföldön eddig 9 rész jelent meg és idén érkezik a 10. és egyben zárókötete a sorozatnak. Az elején még kicsit bukdácsolt a sorozat, nem volt annyira kidolgozva a világ és sok minden nem volt világos, de higgyétek el nekem, így 9 részt tudva a hátam mögött, hogy érdemes rá beruházni és időt adni neki, mert hatalmas fejlődésnek lehettek így a tanúi. Kate egy igazi kickass főhősnő, aki garantáltan mindig a zűr sűrűjében van, így nehéz mellette unatkozni. Ráadásul kellően sok titok rejtőzik a múltjában, hogy egy jótékony titokzatosság vegye körül. És amikor azok kiderülnek, huh! De nem csak a főhős, a többi szereplő is pazar - az írópárosra amúgy jellemzőek a nagyon jól összerakott karakterek a többi  sorozatból is - Curran az utóbbi idők egyik legjobb hímpéldánya a könyvekből, akivel összehozott a szerencsém, de még a "gonosz" karakterek is eszméletlen jól sikerültek. Szóval teljes mellbedobással bíztatok mindenkit, hogy használjátok ki, hogy a Könyvmolyképző belefogott a sorozat kiadásába és ismerkedjetek meg ti is ezzel a felejthetetlen bagázzsal. Megéri.
 
Füst és csont leánya


És ha már az elkaszált sorozatoknál tartunk, íme az egyik legnagyobb szívfájdalmam: a Füst és csont leánya sorozat. A trilógiából 2 rész jelent meg magyarul a Kossuth kiadó gondozásában, de sajnos olyan rosszul fogyott, hogy végül a kiadó úgy döntött nem adja ki az utolsó részt. Írtam is róla a Jó lenne, ha... rovatomban anno. Akkor ezt írtam a könyvről: "A Füst és csont leánya trilógiával Laini Taylor valami igazán maradandót alkotott a YA műfajában és úgy érzem vétek lenne egy ilyen sorozattól megfosztani a magyar közönséget. Egy igazán fájó, sötét és gyönyörű szerelmi történetet ismerhettem meg ebben a trilógiában két lélek küzdelméről, akik megpróbálják leküzdeni a sorsot és békét teremteni egy kilátástalan helyzetben. És habár lényeges eleme a szerelmi szál, de ez tipikusan az a történt, ami sokkal mélyebb mondanivalóval is bír a románcon kívül. És nem utolsó sorban egy igazán gyönyörű megfogalmazásban olvashatom a  történetet, ahol a szavak szinte életre kelnek és megelevenednek a szemem előtt."
De soha nem fogom tudni megérteni, hogy egy ennyire gyönyörű YA fantasy könyv hogy nem lehet népszerű, miközben annyi középszerű könyv válik idehaza népszerűvé. Igazából még mindig él bennem egy olyan hiú ábránd, hogy ha elég ember elolvasná - ha én is eleget reklámoznám - akkor a kiadó kiadná a zárókötetet.
 
Az Archívum


Azt hiszem V. E Schwab/Victoria Schwab neve sokaknak ismerősen cseng, ugyanis az Egy sötétebb mágia sorozat idehaza is méltón nagy népszerűségnek örvend. De azt tudtátok, hogy az írónőnek már ezelőtt is jelent meg sorozata magyar kiadásban? Ez pedig nem más, mint Az Archívum sorozat. Engem már ennél a duológiánál megvett magának az írónő, már itt tudtam, hogy érdemes lesz rá odafigyelnem. Fantasztikus ötletei vannak, amiket magával ragadó hangulatban és gyönyörű sorokkal tud átadni nekünk, olvasóknak. Tényleg kiemelkedően jó YA regényről van szó, nem is értem miért nem kap nagyobb figyelmet.

A Vas-druida krónikái 


Értetlenül nézem a Vas-Druida krónikáinak bukdácsolását is idehaza. Pedig szerintem ez tényleg olyan elemeket tartalmaz, ami kifejezetten populárissá kéne hogy tegyék. Ennél már csak akkor lenne alkalmasabb erre ha egy hormontúltengéses tinédzser lenne a főszereplője. Ez a sorozat szórakoztató és érdekes! A regények során egy több mint 2000 éves kelta druida és fergeteges négylábú társa kalandjait követhetjük nyomon. Imádom a mitológiát és itt aztán tényleg lehet ezt habzsolni mert rengeteg nép mítosza belekerül a történetekbe. Szerintem tökéletes kikapcsolódást nyújtanak a regények, ráadásul nem is hosszúak, így azok is olvashatják, akik félnek a féltégláktól. Meg nem utolsó sorban könnyű magunkkal hordani napközben, így tökéletes választás lehet tömegközlekedéshez vagy éppen várakozásokhoz. 

Esélyesek voltak a listára: 

  • A Királygyilkos krónikája (Imádom ezt a sorozatot, de úgy érzem ez azért nincs annyira alulértékelve, mint a listán lévők)
  • A hitehagyott (Raoul Renier)
  • Moskát Anita könyvei (tessék olvasni tőle!)
  • Mecedes Thompson sorozat (ez is egy sajnos elkaszált urban fantasy sorozat)
  • Álmatlanság (Ennek se tudom kijön-e a 3. része, pedig egy nagyon érdekes sorozat)

Olvastátok már őket? És ezeken kívül milyen alulértékelt könyveket ajánlanátok a többiek figyelmébe? 

*A többieket megtaláljátok a rovatnak létrehozott MOLYOS zónában.*



Tovább

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

In book tag

High Fantasy Book Tag


Újabb book tag, mert tetszik - köszönet az elkészítéséért Arwennek - meg mert Wandamaci gondolt rám és kihívott rá. Ráadásul fantasy, szóval kell és kész. És még ezt a pocsék hétfőt is feldobja, így a végére. 

TÉRKÉP – minden magára valamit adó high fantasy rendelkezik egy térképpel
Melyik a kedvenc térképed egy könyvben? 


Nagyon szeretem mikor a nagyívű fantasy történeteket végig is tudom az ujjammal követni a térképen, sokkal egyszerűbb térben elhelyeznem a világot így, de őszintén, olvasás után én nem emlékszem a térképekre. Sőt, nekem ez teljes újdonság, hogy vannak, akik ennyire odafigyelnek rájuk. Miket nem tanulok... Eskü egyedül amire emlékszem az a Tekergők Térképe a HP-ből, de az is csak mert annyiszor szerepelt a könyvekbe. Azt hiszem ez nem igazán ér.

KIRÁLYI PALOTA – ami kiemelkedik a tájból
Mondj egy olyan tavalyi olvasmányt, amely kiemelkedett a többi közül! 

A fantasy olvasmányoknál maradva ez egyértelműen Az ötödik évszak lett. Az egy rozsdaverte zseniális könyv és azóta már a 2. részét is elolvastam, ami simán megint felmosta velem a padlót. Csak ajánlani tudom.

KIRÁLYNŐ – vannak a tesze-tosza királynék, és vannak a belevaló, uralkodásra szánt királynők
Mondj egy utóbbit, azaz egy erős női karaktert!


Azt hiszem Aelin Ashryver Galathynius hosszú utat tett meg, volt amikor megfojtottam volna egy kanál vízben, - khmm...igen, az a 4. rész... - de így a Viharok birodalma után azt mondom megérett a királynői címre.

MÁGIA – amit vétek lenne kihagyni
Mondj egy olyan elemet, ami nélkül számodra nem könyv a könyv! 


Hát erre nem tudok egyszerűen válaszolni, mert minden könyv más, nekem is mások az elvárásaim. Alapvetően azt mondanám, hogy a megfelelő világfelépítés elengedhetetlen a számomra, de ez alól is volt már kivétel. És ez így jó, legyenek is ennyire különbözőek az élményeim a könyvekkel. Meg idecsapnám még az életképtelen női karaktereket is, mint egy hatalmas nem.

SÁRKÁNY – egy mágikus lény, ami feldobja a legtöbb könyvet
Melyik az a könyv, amin már egy sárkány sem segített volna?


Szentségtörés! Nincs olyan könyv, amin egy sárkány ne segíthetne. De tényleg! Képzed csak el, ha bedobnánk egyet Christian és Ana közé. Mennyivel érdekfeszítőbb lenne a sztori. Próbálná meg Mr. Szürke a sárkánynak mutogatni a kis játszószobáját. Vagy az Anita Blake sorozatban megint akció lenne, meg kicsit feldobná a fantasylény repertoárt is egy sárkány. Az elején azért jobban igyekezett Hamilton e téren is. Bár ki tudja, lehet Anita megoldaná, hogy a végén a sárkánnyal is szex legyen.

VARÁZSLÓ – egy bölcs, idős, misztikus mentor, aki segíti a hőseink útját
Mondj egy olyan karaktert, akire ráillik ez a leírás! 


Nix ugrott be egyből a Halhatatlanok alkonyat után sorozatból, bár lehet eredetileg nem ennyire beszámíthatatlan karakterre gondolt Arwen...hmm. Nem baj, maradjunk az őrületnél, így izgalmasabb az élet.

Most nem hívnék ki senkit, de persze akinek megtetszik az szokás szerint viheti, csak majd forrásmegjelölés kéretik. De persze nyugodtan itt hagyhatod a válaszaid a kommentek között is, én nagyon kíváncsi lennék rá. 

*A képek alapjai a Pinterestről származnak.*

Tovább

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

In várható könyvadaptáció

Várható könyvadaptációk | 2018-ban is moziba járunk



Hagyományokhoz híven ismét összegyűjtöttem a 2018-as várható könyvadaptációkat - legalábbis megpróbálkoztam vele, azt nem állítom, hogy teljesen sikerült. Nem tudom, hogy is állok igazából az adaptációkhoz, elég ambivalens érzéseim vannak velük kapcsolatban. Kevés az, ami jól sikerül szerintem, akkor viszont nagyon maradandó élményt tud nyújtani. Az viszont biztos, hogy mindig kíváncsian követem az útjukat és reménykedek, hátha ez a következő gyöngyszem.

Forever My Girl
Alapja: Heidi McLaughlin – Örökké a csajom
Bemutató: január 19.

Történet:
Sosem hittem volna, hogy rocksztár lesz belőlem. Az egész életem előre eltervezett volt. Futballozás a főiskolán. Bekerülni a Nemzeti Futball-ligába. Házasság a középiskolai szerelmemmel, majd boldogan élni, míg meg nem halok
Mindkettőnk szívét összetörtem aznap, amikor közöltem vele, hogy elmegyek. Fiatal voltam. A magam szempontjából jó döntés volt, ám kettőnket illetően nem volt az. Lelkem bánatát zenében sírtam el, de őt soha nem feledtem. Az illatát… A mosolyát…
Most hazafelé tartok. Tíz év telt el. Remélem, képes leszek mindezt elmagyarázni neki ennyi idő után. Még mindig utána sóvárgok. Ő az én örök szerelmem…


Az útvesztő: Halálkúra

Alapja: James Dashner - Halálkúra
Bemutató: január 25.

Történet:
Az útvesztő-trilógia nagyszabású befejező részében a Futárok, élükön Thomasszal, végső s egyben legveszélyesebb küldetésükre indulnak. Hogy megmentsék barátaikat, be kell törniük a VESZETT fennhatósága alatt álló legendás Utolsó Városba, ami a korábbinál is halálosabb útvesztőnek bizonyulhat. Aki élve kijut, választ kap azokra a kérdésekre, ami a kezdetek óta foglalkoztatják a Futárokat.

Szólíts a neveden

Alapja: André Aicman - Szólíts a neveden
Bemutató: február 8.
Snitt adatlap

Történet:
A Call Me By Your Name az 1980-as évek elején játszódik, egy értelmiségi család lombardiai nyaralójában. Itt tölti a nyarat szüleivel a 17 éves Elio, aki szép lassan beleszeret professzor apja náluk vendégeskedő új amerikai asszisztensébe, a huszonéves Oliverbe.


A szabadság ötven árnyalata

Alapja: E. L. James – A szabadság ötven árnyalata
Bemutató: február 8.

Történet:
Házasságukkal beteljesült Ana és Christian szerelme, de a boldogsághoz ennél több kell. A múlt árnyai ugyanis sötétségbe boríthatják a fiatal pár életét, miután feltűnik Ana egykori főnöke, Jack Hyde, akinek semmi sem túl drága, hogy bosszút álljon.


Expedíció

Alapja: Jeff VanderMeer - Expedíció
Bemutató: február 22.

Történet:
Egy biológus hölgy (Natalie Portman) férje eltűnik, ezért részt vesz egy titkos expedíción, mellyel környezeti katasztrófa által sújtott területre megy, ám ott nem azt találja, amire várt. Itt a természet törvényei nem érvényesek. A csapatot egy biológus, egy antropológus, egy pszichológus (Jennifer Jason Leigh), és egy földmérő alkotja.


Vörös veréb

Alapja: Jason Matthews – Vörös veréb
Bemutató: március 2.

Történet:
A kémek nem válogatnak az eszközökben. Egy titkos ügynök nemcsak pisztolyokkal, késekkel, mérgekkel és poloskákkal bánik tökéletesen. Ha kell, a teste lesz a fegyvere.
Dominika Jegorova az orosz titkosszolgálat egyik legjobbja. És ahhoz, hogy a cége titkokat szedjen ki a CIA magas rangú emberéből, akinek a fejében ott van az Oroszországban működő amerikai ügynökök listája, csak egy eszközt használhat: el kell csábítania.
Az akció jól indul, de azután hiba csúszik a számításba. A két ügynök életre-halálra menő játékba kezd: az átverések, hazugságok, fenyegetések csak a kezdetet jelentik? A ráadás a tiltott szenvedély.


Időcsavar

Alapja: Madeleine L’Engle - Időcsavar
Bemutató: március 8.  

Történet:
Dr. Aley Murry felfedez egy új lehetőséget az űrbéli utazásra, amivel többmilliárdnyi fényéveket lehet bejárni pillanatok alatt. Ám a tudós eltűnik, egyedül hagyva a családját. A lánya és a fia kezd el nyomozni az eltűnt apjuk iránt, és fel kell fedezniük, hogy amit az apjuk talált, az az egész világot megváltoztathatja.



Szeretettel, Simon
Alapja: Becky Albertalli - Simon és a Homo Sapiens lobbi
Bemutató: március 15.  

Történet:
A 17 éves Simon élete nem egyszerű. Senki sem tudja róla, hogy meleg, sem a családja, sem a barátai. Ráadásul a srác, akit megismert az interneten és akibe szerelmes lett, az ő osztályába jár, de nem tudja róla, hogy ki is ő valójában.



Nap nap után
 
Alapja: David Levithan - Nap nap után
Bemutató: március 22.  

Történet:
„A” soha nem tudja, hogy másnap milyen testben fog felébredni. Már megbékélt a sorsával, úgy hogy betart néhány szabályt: soha ne kötődj senkihez, úgy élj, hogy ne vegyenek észre, ne zavarj senkit. Amikor azonban egy reggelen „A” felébred Justin testében és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannon-nal, minden megváltozik, a saját maga által életbe léptetett szabályok érvényüket vesztik. Mert végül talált valakit, akivel – bárkivé is változik – nap mint nap együtt akar lenni.


Éjjeli napfény
Alapja: Trish Cook - Midnight Sun
Amerikai bemutató: március 23. (magyart még nem tudni)

Történet:
Katie, a 17 éves lány gyerekkora óta elszigetelten él a házukban, ugyanis egy nagyon ritka betegségben szenved: a legcsekélyebb napfény is végzetes a számára. Amikor találkozik Charlie-val, megismeri a szerelem érzését, azonban apja nem nézi jó szemmel a bimbózó kapcsolatot.



Ready Player One
Alapja: Ernest Cline - Ready Player One [kritika]
Bemutató: március 29.

Történet:
Amikor egy népszerű videójáték rendszer megalkotója meghal, virtuális verseny indul milliárdos vagyonáért. A versenyben a felhasználók ölni is hajlandóak a győzelemért.




Hová tűntél, Bernadette?
Alapja: Maria Semple – Hová tűntél, Bernadette?
Amerikai bemutató: május 11.

Történet:
A hírhedt BERNADETTE FOX: A Microsoft csodagyermeke, Elgie Branch számára vidám, friss, tehetséges és kissé zűrös feleség.
Az iskola előtt várakozó anyatársak szemében: fenyegetés.
A tervezőmérnökök számára ő az építészforradalmár.
A 15 éves Bee legjobb barátja, vagy egyszerűen csak: anyu.
Egyszer csak fogja magát, és eltűnik.
Beenek a világ végére kell utaznia, hogy megtalálja.
A Hová tűntél, Bernadette? kötelező olvasmány, ellenállhatatlan, mélyen megindító könyv a helyét nem találó zseniről, anya és lánya szerepéről a világban.

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei
Alapja: J. K. Rowling – Legendás állatok és megfigyelésük
Amerikai bemutató: november 16.

Történet:
A legendás állatok és megfigyelésük 2. része.







Ragadozó városok
Alapja: Philip Reeve – Ragadozó városok
Bemutató: december 27.

Történet:
Sok évvel a „Hatvanperces Háború” után a pusztasággá vált Földön a városok hatalmas kerekeken mozognak, és a túlélés érdekében megtámadják és elpusztítják a kisebb városokat, feltöltekezve azok tartalékaival.







További várható adaptációk, amikről még nincs sok info:
A Discovery of Witches (A boszorkányok elveszett könyve) - Tv sorozat
A fiúknak, akiket valaha szerettem
A lány a pókhálóban (Ami nem öl meg) - október
Altered Carbon (Valós halál) - már megjelent az első évad, Netflix
Ashes in the Snow (Árnyalatnyi remény)
Bosszúvágy - március
Dumplin' (Így kerek az élet) 
Fahrenheit 451 - Tv sorozat
Pán Péter
Sharp Objects (Éles tárgyak) - Tv sorozat, június
Shatter Me (Ne érints) - Tv sorozat: 8 rész
The Bell Jar (Az üvegbura)
The Dark Tower (A Setét Torony) - Tv sorozat
The Darkest Minds (Sötét elmék) - szeptember 14.
The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society (Krumplihéjpite Irodalmi Társaság) - április
The Hate U Give (A gyűlölet, amit adtál)
The Looming Tower (Magasba nyúló tornyok) - Tv sorozat
The Terror - Tv sorozat, március
Queen of Shadows (Üvegtrón sorozat alapján) - Tv sorozat
We Have Always Lived in the Castle

Ez lenne a nem túl rövid lista az én tudomásom szerint, ami idén jön, mint könyvadaptáció. Ha valamit kihagytam, nyugodtan szóljatok. Úgy nézem, azért idén is fogok moziba járni. Ti hogy vagytok ezzel? Van, amit vártok? 


Tovább

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

In díj

Díjat kaptunk! | Teaszünet-díj 3x


“You can never get a cup of tea large enough or a book long enough to suit me.”
― C.S. Lewis

Még tavaly körbejárt a bloggerek között a Tea Break Time nevű díj, amit én is megkaptam, csak hát a híres halogatásomnak hála egészen addig vártam a kitöltésével, még míg azon felül még kétszer megkaptam. Nagyon köszönöm, hogy gondoltatok rám: Dorka, Wandamaci, BubuMaczkó. Nézzetek be hozzájuk is, nagyon jó és érdekes blogokat találtok náluk. 

Szabályok: 

1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is!
2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged!
3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel!
4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni!
5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod! +1 Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek!

“Be yourself; everyone else is already taken.”
― Oscar Wilde



Dorka kérdései: 

1. Ha írhatnál egy levelet a jövőbeli énednek, mit mondanál neki?
Remélem leszoktál már a halogatásról, mert ha nem, akkor szerzek egy időgépet és seggbe rúglak!

2. Mi tesz téged boldoggá?
Milyen egyszerűnek tűnő kérdés és mégis milyen nehéz rá egyszerűen válaszolni. Bezzeg ha megkérdeznél egy gyereket ő kapásból rávágna valamit. Ha sikerül az apróságokban is megtalálnom az örömöm, ha a mindennapi életet is tudom élvezni és ha a szeretteimmel vagyok.

3. Melyik a kedvenc meséd?
Huh rengeteg van, még most is szeretem a meséket... nem bújok ki a kérdés elől, csak gondolkozok... szóval mondjuk az Aranyhaj és a nagy gubanc meg az Így neveld a sárkányod.

4. Melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással és miért?
Nem tudok egy könyvet megnevezni, mindegyik hatással volt rám valamilyen szinten, amit valaha olvastam, lehet éppen azzal, hogy mennyire nem volt rám hatással. Ez így értelmes? Szerintem minden olvasmányom kellett ahhoz, hogy most az legyek aki. Na jó, lehet a Szürkét kihagytam volna.

5. Mit gondolsz, mi a legnagyobb erősséged?
Hogy még soha senkit nem öltem meg a reggeli kávém előtt. Pedig néha közel voltam már hozzá, mikor felkeltettek. Azért harapok. De erős voltam és életben maradt. De lehet csak azért, mert túl gyorsan futott.

6. Mi a legnagyobb félelmed? 
Hogy belefásulok az életbe, feladom az álmaim és nem lesznek céljaim, amiért küzdhetnék. Mondjuk pont a múltkor gondolkoztam, hogy nem tudom nekem milyen alakot venne fel a mumus. 

7. Ha valamilyen más típusú blogot vezetnél, milyen lenne az? 
Utazós. Igazából már egy ideje gondolkozom rajta, hogy elindítom - vagy ezt egészítem ki vele - mert imádok menni és amikor csak tehetem utazok. Én erre költöm a plusz pénzem, ezért vállalok plusz melót.

8. Mikor van a legtöbb időd blogokat olvasni? 
Teljesen változó. Az egyetem mellett általában elég kiszámíthatatlan a napirend, főleg mikor félévente változik az egész. De leginkább a lyukas időkben, tömegközlekedés, várakozás, hasonlók. 


Wandamaci kérdései:

1. Mi az, ami kiborít egy könyvben?
Ó erről már részletesen írtam két bejegyzésben is. ITT és ITT megnézhetitek a bosszankodásom.

2. Ki szoktad tűzni, hogy az adott évben mennyit szeretnél olvasni? Be is tartod? 
Nem, már említettem, hogy nem szoktam ennyire komolyan és pontosan megtervezni mit és mennyit olvasok. Eleve nem tudnám betartani, meg szerintem felesleges. Alapvetően úgy indulok, hogy legalább 50, de ha nem sikerül, akkor sincs semmi. A spontaneitás a legjobb része.

3. Milyen műfajokat kerülsz?
Tudatosan semmit - na jó, az ezoterikus könyveket messziről - de azért mégis mindig hátrébb szorulnak mostanában a krimik, thrillerek.

4. Melyik az a könyv, amit bármikor bárkinek ajánlanál?
Hát nem tudom, én azért elég emberfüggővé teszem az ajánlásokat, mert hiába ajánlgatok például egy tök jó fantasyt, ha az illető nem szereti a zsánert. De például a legutolsó felkerült kritikában az Esti ködök kertjéről írtam, amit sokaknak ajánlok figyelmébe. De persze nem mindenkinek, szerintem egy tizenévesnek nem való a kezébe, de persze ez is személyfüggő.

5. Van valamilyen (furcsa) olvasási szokásod? Pl. csak páros oldalszámon befejezve teszed le a könyvet stb.
Hát ennyire speciális, mint a példa, nincs tudtommal. Talán azt tudom megemlíteni, hogy én nem tudok egyszerre csak egy könyvet olvasni. Mindig többet is olvasok párhuzamosan egy adott időszakban, mert a kedvemtől függően nyúlok hol az egyik, hol a másik felé. Persze olyan is van, hogy egyben, szinte lerakás nélkül befalok egy könyvet, de az alatt is vannak megkezdett olvasásaim.

6. Mit szeretsz még az olvasáson kívül csinálni? Animék, filmek, rajzolás stb.?
Filmek, sorozatok. Enni. Tényleg imádom, mindig kipróbálom az újdonságokat és imádok finomakat enni. Főzni viszont nem szeretek. Utazni. Kávézni. Ez alap a létfenntartásomhoz. Alkotni: festés, rajzolás, dekupázs stb. Imádom az állatokat, nekem szükségem van rájuk a mindennapokban is. Teljesen spontán nekiindulni valaminek a barátaimmal. Új dolgokat kipróbálni. Na, jó még sorolhatnám napestig, de most ennyi.

7. Mit tervezel 2018-ra?
Életben tartani a blogot. Remélem külföldön tudom majd folytatni a tanulmányaim. Dolgozni Bristolban a nyáron. Megcsinálni végre a nyelvvizsgát (IELTS). Letenni a búvárvizsgám, hogy legyen hivatalos engedélyem. Megannyi kisebb, nagyobb elképzelés. Meglátjuk hogy alakul.

8. Melyik könyvet várod idén a legjobban?
Hol is kezdjem? Nagyon várom a Kate Daniels és az Üvegtrón sorozat zárókötetét, lelkes vagyok a Tükörbirodalmért és a Locke Lamora 2 megjelenéséért magyarul, be akarom szerezni A hatalom című könyvet Naomi Aldermantól, na meg A megtört föld trilógia befejezésére is ácsingózom.


BubuMaczkó kérdései: 

1. Mi volt a fő motivációd a blogolásra?
Leginkább a barátnőim, jó bulinak tűnt, hogy közösen írjunk a hobbinkról. Aztán hamar a rabja lettem és rájöttem milyen jó döntést is hoztam.

2. Melyik a kedvenc könyved és miért?
Ez egy nagyon kegyetlen kérdés, amit most szépen csendben kikerülök. Psszt...

3. Ha visszamehetnél arra a napra amikor elkezdted a blogod és adhatnál egy tanácsot magadnak mi lenne az?
Merj önmagad lenni és gátlások nélkül írd le, ami csak az eszedbe jut, bármilyen hülyeség is legyen az. 

4. Mi a kedvenc helyed Magyarországon belül?
Ez de jó kérdés. Igazából szeretem Magyarország természeti és történelmi kincsit, szerintem rengeteg szép hely van itt. Ha a lakosság felét kirakhatnám az Antarktiszra, ahol kedvük szerint "magyarkodhatnak", kesereghetnek a szerencsétlenségükön és mindenbe beleköthetnek, akkor tökéletes hely lenne. Amúgy nem tudnám megmondani mi a kedvencem, szeretem ősszel a Mátrát és környékét, szeretem a tihanyi levendulaföldeket, a budapesti nyüzsgést és épületeket, romkocsmákat, a szegedi napsütést, a soproni "osztrák" fílinget, a hortobágyi végtelen pusztákat, az egri borhétvégéket, a nyári fesztiválokat... na jó nem sorolom tovább.

5. Milyen új dolgot tanultál legutóbb?
Hogy nem jó felbosszantani a pincérnőt, aki a kávédat készíti. 

6. Ha a múltból vagy jelenből beszélgethetnél bárkivel, ki lenne az?
Ha visszamennék a múltba és párszor lekevernék magamnak egy büdös nagy sallert, az számít? 

7. Ha bármilyen hivatást választhatnál a világon, mi lenne az?
Utazó blogger. Fentebb már említettem. Imádok utazni és fantasztikus lenne, ha ebből élhetnék meg. (Azért ennyire nem vagyok naiv, nem kell megijedni.)

8. Mi a kedvenc tárgyad?
Én inkább az a típus vagyok, aki az élményeket gyűjti, nem a materialista dolgokat. Persze vannak fontos dolgok, például a könyveim, de ott is inkább az élmény miatt fontosak. Ha meg tantárgyról van szó, akkor a biológia volt.



Az én kérdéseim: Huh, én mindig rossz voltam ebben, szóval előre is bocsi...

1. Válassz 3 úti célt, ahova a legszívesebben elmennél. (Lehet valós, de könyves világ is)
2. Mesélj el egy kedves emléket/pillanatot a blogod kapcsán.
3. Mi a legemlékezetesebb 2017-ből?
4. Mi a kedvenc teád? Vagy inkább kávézol?
5. Mi volt a legjobb film, amit 2017-ben láttál?
6. Melyik volt a kedvenc bejegyzésed a blogodon 2017ből?
7. Írd le egy szóval, hogy mit hozzon 2018 a számodra?
8. Neked felkelti a kíváncsiságod, ha egy könyvről nagyon negatívakat írnak? Olvastál már el ezért könyvet?

Kihívottaim:

És tudom, hogy ti már megkaptátok, így csak ide írlak titeket, mert amúgy kihívnálak - de nem kell megcsinálni még egyszer:)


Tovább

Share Tweet Pin It +1

2 Comments

In 4 pont Han Kang Jelenkor lélektani realisztikus

Egy kis Dél-Korea | Han Kang - Növényevő


„Sohasem ​látott még testet, amely ennyire sokat tudna mesélni, mégsem több önmagánál.”
Jonghje álmában vér, nyers hús és a halál kísért. Másnap az asszony, akinek élete és házassága is átlagos, kitakarít minden állati eredetűt az otthonukból.
És az életükből eltűnik az íz.
A férje elkeseredett részletességgel beszéli el, hogy a növényevés feldúlja a házasságukat, és egyre abszurdabb események láncolatát indítja el. A szűkebb család mindent megtesz ez ellen, először a nő lelkét, majd a testét veszik célba, de Jonghje megszállottan halad a maga választotta úton… az elidegenedés felé. Közben a történet társadalmi szokások, nemi szerepek és legális hétköznapi bántások mélyén gyökerező organikus emlékművet emel egy szabadulni vágyó életnek: egy nő életének ezen a világon.
A nemzetközi Man Booker-díjjal kitüntetett Növényevő világszerte átütő irodalmi sikert aratott. A koreai Han Kang csodálatos és felkavaró regénye tabukról és lázadásról, erőszakról és erotikáról, a lélek metamorfózisáról szól; igazi kafkai történet.
**************

"Amíg a feleségem növényevő nem lett, egyáltalán nem tartottam különlegesnek."

Nem kell a címétől megijedni, ez nem az a könyv, ami erőszakosan meg akar téged téríteni, hogy ne egyél húst. Nem a mostani trendhullám része, ami egy pálfordulást vár tőled, hogy ne edd meg a cuki kis kutyusokat. Nem viccelek, a múltkor szó szerint ezt hallottam egy vegántól, aki feltétlen rám akarta erőszakolni a saját igazát. De mindegy, szívesen beszélgetek erről is, de most nem ez a lényeg, mert a regénynek se ez a lényege. A vegetarianizmus itt csak egy metafora.

Joghje egy nap vérrel és halállal álmodik, így másnap kidobja az összes húst a lakásból és nem hajlandó többé csak növényi eredetű ételt enni. Három nézőpontból követhetjük nyomon az eseményeket, először Joghje férje narrál, teljes közömbösséggel és távolságtartással mondja el, hogy a felesége növényevővé válik, ezáltal felrúgva az ő könnyű és kiszámíthatóan kényelmes életét. Majd jön a feleség, Joghje sógorának a nézőpontja, akinek a megszállottságát ismerhetjük meg, majd végül Joghje nővére kerül előtérbe, ezáltal a kezdeti távolságtartásból sokkal közelebbivé és személyesebbé téve az elbeszélést.


Nagyon sokrétű üzenete van a műnek, - vagy éppen semmilyen, nézőpont kérdése - szerintem teljes egészében az olvasótól és a befogadásától függ, hogy mit lát meg ebben a rövid regényben. Ez egy minimalista regény, nagyon letaglózó képekkel és szimbólumokkal, ami nem mondja meg, hogy "Itt van feketén-fehéren, ez az üzenet, értsd meg!", nem nyilvánít véleményt. Hagyja hogy azt kezdj a szöveggel, amit akarsz. És mindenképp kezdesz valamit a szöveggel, mert magyarázatot akarsz találni a történésekre és a szenvedésekre. Nagyon véres és helyenként elég bizarr a történet.

"Kiégett, az élet ellene fordult, nem tud mit kezdeni mindazzal, amit beszennyezett."

Sok helyen olvastam, hogy ez egy női sorsot bemutató regény. Egy igazából kettő sorsot, ahol a nő először az apja fennhatósága alá tartozik, majd a házasság után a férj kiszolgálásának él. Még aztán egyik nap a hús kidobálásával Jonghje fel nem lázad ellene. Először csak növényevővé válik, majd szép lassan elidegenedik a társadalomból. És ez igaz is, de én ennél többet kaptam tőle. Én azt láttam, ahogy szép lassan elsorvad az ember a saját maga és a társadalom által alkotott béklyókban, ahogy nem is él, csak létezik, még egyszer csak ez a puszta létezés is sok lesz. És hogy ebből a börtönből szabaduljon, az emberségét veti le magáról, kezdve a húsevéssel és az erőszakkal. 

Borítóvariációi a könyvnek
 
Ahhoz képest, hogy milyen rövid könyvről van szó, nagyon sok lényeges kérdést érint. Beszél a család fontosságáról és a hatásáról az életedre, a "tökéletes" látszat házasságról, a megfelelni vágyásról, a boldogság nélküli életről és az erőszakról. Ráadásul a végén, az utolsó pszichiátriai résznél erősen elgondolkoztam azon is, hogy kinek mennyi joga van a saját testéhez, hogy mi kell ahhoz, hogy valakit őrültnek nyilvánítsunk és ezáltal azt az alapvető jogát is elveszítse, hogy a saját teste felett rendelkezzen. Vajon tényleg joga van-e az orvosnak, hogy ráerőltesse a saját "igazát" (életben tartás a cél, nem a megértés) a betegére, aki ezt nem akarja? Vagy hagynia kéne nézni, ahogy elsorvad és szép lassan éhen hal? Valaki őrült lesz, mert úgy viselkedik, amit a "normális" társadalom nem ért meg és kivet magából? Mennyire kétségbeesetten akarunk normálisak lenni, hogy a társadalom részei lehessünk és mennyire könnyen kiveti magából ez a társadalom az ismeretlent, a mást? Milyen félelmetes az, amit nem értünk?

A könyvből egy koreai film is készült Lim Woo-Seong rendezésében 2010-ben és még gyűjtöm hozzá a lelkierőt, hogy megnézzem. A könyv is felemésztett és brutális volt néhol, nem tudom milyen lesz majd a vizuális hatással kiegészítve. 

Könyvekkel a világ körül: Dél-Korea

*************
4/5

Borító: 5/5 - gyönyörű és ez a borító tetszik a legjobban
Történet: 4/5
Megvalósítás: 4/5 
Karakterek: 4/5

Kiadó: Jelenkor
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 184.o. 
Fordította:  Kim Bogook, Németh Nikoletta
Zsáner: lélektani
Eredeti címe: 채식주의자
Goodread-es pontszám: 4.08
Molyos átlag: 85%
A képek alapjai a Pinterestről származnak
A sorozat részei megtekinthetőek a Könyvek - Olvasmányok fül alatt. 


Tovább

Share Tweet Pin It +1

0 Comments

In 5* pont lélektani Tan Twan Eng Tarandus történelmi

Tan Twan Eng - Az Esti ködök kertje


Malajzia hegyei között, a teaültetvények szomszédságában bújik meg Jugiri, az Esti Ködök kertje. Gazdája a megközelíthetetlen Aritomo, a japán császár hajdani kertésze, aki a japánkertek tervezésének művészi fogásain kívül számos más titok őrzője is. Mellé szegődik Jün-ling, a fiatal kínai lány, akinek a lelkét súlyos emlékek terhelik. Kettejük lassan és nehezen kibontakozó kapcsolatáról szól a könyv, amelyet eleinte csupán megállapodás tart össze, később azonban az egyre szorosabbra fűződő barátság vagy valami annál is több…
************

"Hallgattassa el elméje szüntelen locsogását!"

A tavalyi év egyik legmeghatározóbb élménye volt számomra ez a könyv és olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy utána még napokkal is ezen járt az eszem. Még most is, ennyi idővel később is csak sokáig ültem a billentyűzet felett és kattogtam a könyvön, de egy szót nem tudtam leírni róla. Valahogy nem érzem magam elég képzettnek/felkészültnek - nem is tudom mi a legjobb szó erre - hogy leírjam mit is nyújt ez a könyv, miért éreztem olyan zseniálisnak. Mert kétségtelenül az. 

"Japán első kertészei szerzetesek voltak, akik kolostori birtokaikon igyekeztek újraalkotni a földi mennyország álomképét."

Gyönyörű ez a regény, mind mondandójában, mind az írásstílusban. Hatalmas vállalkozás volt a regény az író részéről, ahogy bemutatja a 2. világháború eseményeit, hatásait mind a malájok, mind a japánok felől, ezernyi árnyalatban és mindezt olyan elképesztően finom és lány prózában, hogy elfelejtesz levegőt venni. Mesterien volt képes megragadni az író a szívem és határozott mozdulattal kitépni onnan, hogy gombóccal a torkomban és visszatartott könnyekkel a szememben csak kapkodjam a levegőt. Évtizedeket ölel fel a történet, életutakat követhetünk nyomon egy háborúban, ami mindenkihez kegyetlen. Ugyanakkor bejárjuk ezt a Távol-keleti csücsköt, amit mi európaiként nem nagyon ismerünk, én pedig imádtam ott lépdelni a kertben, felfedezni minden csodáját és közben megismerni a kultúrákat, nézeteket és a megannyi érzelmet: fájdalom, düh, keserűség és megannyi lelki seb. Néha csak megállsz olvasás közben és a távolba révedsz, mert igen is mély gondolatokat ébreszt benned, vagy éppen utánanézel a történteknek, mert szégyen szemre vajmi keveset tudok a háború ezen részéről.

"Hát nem ilyenek vagyunk-e mindnyájan, tűnődöm, amint a kimondott szavak közötti csöndet értelmezve evickélünk át az életen, s emlékezetünk visszhangjait elemezve próbáljuk feltérképezni a terepet, hogy megleljük utunkat a köröttünk lévő világban?"

Nem tudom visszaadni azt, amit nyújt, egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat. De mindenképp beszélni kell róla, hogy minél több emberhez eljusson, hogy olvassák ezt a mesterművet. És az biztos, hogy el fogom olvasni az író teljes életművét.
Teljes szívvel ajánlom!

U.i.: meg kell jegyeznem, hogy maga a fordítás is egy mestermunka és a kiadása is gyönyörű. Le a kalappal a Tarandus kiadó gondozása előtt. 

Könyvekkel a világ körül: Malajzia

*************
5*/5

Borító: 5/5 - gyönyörű ez a kiadás élőben
Történet: 5/5
Megvalósítás: 5/5 
Karakterek: 5/5

Kiadó: Tarandus
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 480.o. 
Fordította: Hegedűs Péter
Zsáner: lélektani, történelemi
Eredeti címe: The Garden of Evening Mists
Goodread-es pontszám: 4.08
Molyos átlag: 94%
A képek alapjai a Pinterestről származnak
A sorozat részei megtekinthetőek a Könyvek - Olvasmányok fül alatt. 

Tovább

Share Tweet Pin It +1

2 Comments

In borítómánia

Borítómánia | Állatok



Ezúttal az egyik kedvenceim mutatom meg nektek, avagy az állatok kerültek a középpontba. 

Korábban:






Melyik a kedvencetek? Vagy kihagytam valami szépet? Írjátok meg nyugodtan a véleményeteket!


Tovább

Share Tweet Pin It +1

0 Comments