**************
Ezért imádok úgy olvasni. Az ember érdeklődését felkelti egy icipici részlet, amelynek nyomán eljut egy újabb könyvhöz, és onnan egy apróság révén egy harmadikhoz. Mint egy mértani haladvány, amely soha nem ér véget, és az ember merő gyönyörűségből foglalkozik vele.
A történet szempontjából már volt elképzelésem arról, hogy mit is fogok olvasni, mivel a >Valós halálhoz< hasonlóan, előbb láttam a filmet belőle, mint a könyvet, de még így se készültem fel rá, hogy milyen maradandó élményt fog nyújtani és olvasás után szó szerint egy hiányt hagy hátra, amihez nehéz volt egy ideig alkalmazkodnom. Arra pedig végkép nem számítottam, hogy ez egy levélregény, - szerintem életem első darabja - de így utólag azt kell mondanom, hogy ez a történet így működött igazán, így érte el a végső hatását.
Tökéletes elegye volt ez a regény a II. világháború szörnyűségeinek, a fájdalomnak és veszteségnek, de ugyanakkor az egész történet bájos, kedves, szívmelengető és életigenlő volt. A II. világháború utáni időkről szól, de mindezt olyan megközelítésből teszi, hogy hiába olvasol a veszteségekről, mikor leteszed a könyvet mégis felpezsdítve és annyi érzelemtől túlcsordulva találod magad, hogy azt se tudod hirtelen, mit kezdj magaddal.
A háborúról szól, de nem magáról a frontvonalakról, hanem a hátramaradottak életéről. Imádtam, ahogy a különféle levelekből, különféle sorsok bontakoztak ki, más-más nézőpontjait ismerhettük meg ugyanannak az egésznek, még végül összeolvadt egy bájos sziget megannyi lakójának küzdelmes történetévé. És ahogy az összes történetet átszövi egy nagyszerű nő élettörténete, aki mindenki életében feltűnt egy időre, hogy valami emlékezetest hagyjon maga után, egy tényleg erős és pozitív személyiség, akivel én is szívesen találkoztam volna. (Amikor az erős női karakterekre tértem ki az >utált kliséknél< a legutóbb, akkor az ilyen karakterek hiányát értettem alatta.) Külön megfogott, hogy mindkét oldalt bemutatja, rávilágít, hogy a német megszállók is ugyan úgy emberek voltak, nem démonizálja őket, mint megannyi amerikai alkotás teszi azt hosszú ideje.
Tökéletes elegye volt ez a regény a II. világháború szörnyűségeinek, a fájdalomnak és veszteségnek, de ugyanakkor az egész történet bájos, kedves, szívmelengető és életigenlő volt. A II. világháború utáni időkről szól, de mindezt olyan megközelítésből teszi, hogy hiába olvasol a veszteségekről, mikor leteszed a könyvet mégis felpezsdítve és annyi érzelemtől túlcsordulva találod magad, hogy azt se tudod hirtelen, mit kezdj magaddal.
A háborúról szól, de nem magáról a frontvonalakról, hanem a hátramaradottak életéről. Imádtam, ahogy a különféle levelekből, különféle sorsok bontakoztak ki, más-más nézőpontjait ismerhettük meg ugyanannak az egésznek, még végül összeolvadt egy bájos sziget megannyi lakójának küzdelmes történetévé. És ahogy az összes történetet átszövi egy nagyszerű nő élettörténete, aki mindenki életében feltűnt egy időre, hogy valami emlékezetest hagyjon maga után, egy tényleg erős és pozitív személyiség, akivel én is szívesen találkoztam volna. (Amikor az erős női karakterekre tértem ki az >utált kliséknél< a legutóbb, akkor az ilyen karakterek hiányát értettem alatta.) Külön megfogott, hogy mindkét oldalt bemutatja, rávilágít, hogy a német megszállók is ugyan úgy emberek voltak, nem démonizálja őket, mint megannyi amerikai alkotás teszi azt hosszú ideje.
Életigenlő, felemelő, szinte simogatta a lelkemet olvasás közben, annyi kedvesség szorult belé.
Persze mellbevágó tud lenni az életigenlés mellett a háború nyers szörnyűsége mindenkire nézve, nem bagatellizálja el a történteket, de nem is emeli drámai magasságokba, nem csinál belőle egy színdarabot. Mindennapi embereken keresztül mutatja be a nyers igazságot, ahogy ők azt átélhették, a háborús éveket minden örömükkel és bánatukkal együtt, valósnak feltüntetve. Élt ez a könyv, éltek a szereplői és én is közéjük kerültem, átéltem velük minden pillanatot, minden megírt levelet. És pont ez teszi ennyire maradandó élménnyé, hogy minden cicoma nélkül tárja elénk az író ezeket az emberi sorsokat.
Én nem akarok férjhez menni csak ezért, hogy férjnél legyek. El sem tudok képzelni fájdalmasabb magányt, mint hogy életem hátralévő részét olyasvalakivel töltsem, akivel nem lehet beszélgetni, vagy ami még rosszabb: akivel nem lehet hallgatni.
És mindezt áthatja a könyvszeretet, ami felteszi az i-re a pontot és végérvényesen eldöntötte, hogy kedvencem lesz a könyv. Bemutatja, hogy mit jelent az olvasás ezeknek az embereknek, hogyan nyújtott mentőövet a nehéz időkben, hogyan tudtak összefogni általa, hogy mi mindent kaptak a könyvklubnak hála. Könyvmolyként igazi öröm volt olvasni ezeket a részeket, ahogy éreztem az egész könyv során az olvasás szeretetét tükröződni a lapokon. Ez tényleg egy maradandó történet könyvszerető emberekről könyvszerető olvasóknak. És talán egy kicsit visszaadja a hited az emberekben is.
Lehet, hogy a könyvekben valamilyen fészekrakó ösztön munkál, amely igazi olvasóikhoz vezérli őket.
Azt hiszem az bizonyítja legjobban, hogy mily kedves lett ez a könyv a szívemnek, hogy habár eddig Guernsey-szigetének a létezéséről se tudtam, azóta már felkerült a meglátogatandó helyek végtelen listájára és még azt is megnéztem, hogyan tudnék eljutni oda.
Igazi őszi estés olvasmány, egy forró kakaóval meleg takaróba kuckózva, amit meleg szívvel ajánlok mindenkinek. De vigyázat, elvonási tüneteket okozhat!
Ennek köszönhetően olvastam el a könyvet, előtte még csak meg se fordult a fejemben, így mindenképp örülök, hogy láttam. És annak is, hogy megint előbb a filmet láttam, mivel a könyv nyomába se érhet. Maga a film kedves, nyomokban képes visszaadni az érzéseket, amiket a könyv kiváltott belőlem, de csak egy egyszerűsített, lecsupaszított változatban. A változtatásokat nem nagyon értem - az egész titkolózást Elisabeth körül feleslegesnek érzem - viszont a képi világa bámulatos volt. A színészeket is szerettem, még Lilyt is, pedig ő eddig minden filmjében halálra idegesített a túljátszásával, egyszerűen túl sok(k) volt eddig mindig, de itt mintha megtalálta volna az egyensúlyt. Egyszóval érdemes megnézni szerintem, de a könyvvel kiegészítve adja az igazi élményt.
Borító: 5/5 - nagyon tetszik a filmváltozatos kiadás
Történet: 5/5
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 372.o.
A filmről pár szót:
Ennek köszönhetően olvastam el a könyvet, előtte még csak meg se fordult a fejemben, így mindenképp örülök, hogy láttam. És annak is, hogy megint előbb a filmet láttam, mivel a könyv nyomába se érhet. Maga a film kedves, nyomokban képes visszaadni az érzéseket, amiket a könyv kiváltott belőlem, de csak egy egyszerűsített, lecsupaszított változatban. A változtatásokat nem nagyon értem - az egész titkolózást Elisabeth körül feleslegesnek érzem - viszont a képi világa bámulatos volt. A színészeket is szerettem, még Lilyt is, pedig ő eddig minden filmjében halálra idegesített a túljátszásával, egyszerűen túl sok(k) volt eddig mindig, de itt mintha megtalálta volna az egyensúlyt. Egyszóval érdemes megnézni szerintem, de a könyvvel kiegészítve adja az igazi élményt.
*************
5*/5
Borító: 5/5 - nagyon tetszik a filmváltozatos kiadás Történet: 5/5
Megvalósítás: 5/5
Karakterek: 5/5
Oldalszám: 372.o.
Műfaj: levélregény
Fordító: Szántó Judit
Eredeti cím: The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society
Goodread-es pontszám:
Fordító: Szántó Judit
Eredeti cím: The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society
Goodread-es pontszám:
Molyos átlag: 93%
A képek alapjai a Pinterestről származnak. 
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése