Captive Prince #1-3
Damen egy hős a népe szemében és a törvényes örököse Akielos trónjának, de mikor a féltestvére átveszi a hatalmat, Dament elfogják, megfosztják az örökségétől és elküldik az ellenséges királyságba, hogy a herceget szolgálja, mint személyes rabszolgája.
Gyönyörű, manipulatív és halálos - az új gazdája, Laurent herceg, megtestesíti Vere udvarának legrosszabb oldalát. De semmi sem az, aminek látszik Verethian udvarának halálos politikai hálójában és mikor Damen a trónért folytatott játszma közepén találja magát, kénytelen összedolgozni Laurenttel a túlélése és a királysága érdekében.
Damen számára csak egy szabály van: soha, semmilyen körülmény között nem fedheti fel valódi kilétét. Mert az egyetlen embernek, aki segítheti a túlélést minden oka megvan rá, hogy jobban gyűlölje Akielos hercegét, mint bárki más...
(Az első rész fülszövegének hozzávetőleges fordítása)
************
A tavalyi év legnagyobb meglepetése, az egyik kedvenc LMBTQ sorozatom, jó kis dark(ish) romance és hasonló hangzatos címkékkel láthatnám el ezt a sorozatot. De talán kezdjük azzal, hogy ez egy eléggé megosztó könyv, amit én szerettem, de nem való mindenkinek.
Ez a történet királyságok hatalmi harcába kalauzolja el az olvasóját, teljes egészében középkori viszonyok közé, annak minden aspektusával, így a rabszolgaság is jelen van. Nagyon érdekesen viszonyul a megteremtett világ a rabszolgaság kérdéséhez a mai nézeteink szerint, így csak úgy tudsz valamit is kezdeni a történettel, ha ezt elfogadod. Azoknak, akiknek ez érzékeny téma, azt ajánlom csak óvatosan nyúljanak a könyvhöz. Továbbá volt itt kínzás, erőszak, pedofília és még sok hasonló dolog, ami érzékenyen érinthet, így ennek tudatában olvasd el.
A könyv igazi kincsei egyértelműen a karakterek voltak. Damen és Laurent is nagyon összetett karakter lett, akiknek rétegről rétegre fedezed fel a személyiségét a trilógia során. Mesterien játszik az írónő az érzelmekkel, mind a szereplők, mind pedig az olvasó részéről. Olyan mint egy bábmester, aki mindenkit dróton rángat, hogy eljátsszuk az előre megkoreografált történetét. Lassan építkező sztori, remekül felépített szereplőkkel, akiknek végigköveted a fejlődését, izgulsz értük, kétségbeesel miattuk, vagy éppen szárnyalsz a boldogságtól velük együtt. És a feszültség! Ó istenem, olyan szinten fel tudta fokozni az írónő a hangulatot, hogy szinte vibráltam olvasás közben a sok ellentétes érzéstől. És külön értékeltem, hogy habár mind a ketten fejlődtek és összecsiszolódtak, de mégis megtartották a személyiségük és nem mentünk át egy indokolatlan nyáltengerbe a végére se. A hangulatteremtés nagyon ott van, az írásmód kifejezetten igényes, így kontrasztot állítva időnként a kegyetlen történéseknek.
Nem tökéletes azért a sorozat, a karakterek bámulatosan kidolgozottak lettek és a kapcsolatuk aprólékosan épül fel, minden apró rezdülésükbe bevonva téged is, így úgy szurkolsz nekik, mintha legalábbis az életed múlna rajta, de a sztorira kicsit több figyelmet kellett volna fordítani - főleg a végén - még szerintem. Ugyanakkor nagyon értékeltem, hogy nem csak a románc volt terítéken, hanem politikai csatározás és komoly cselekmény is övezte, de sajnos maradtak lyukak a történetben, amiket örültem volna, ha befoltoz az írónő a végére. Habár ez leginkább csak az utolsó részben jön elő, ugyanis előtte nagyon jó kis csavarokat és meglepetéseket tartogatott számunkra a cselekmény, leginkább Laurent mesteri manipulációinak köszönhetően.
Összességében a hibáival együtt is ez lett az egyik kedvenc messed up kapcsolatom, (ó, a lélektana:) amihez valószínűleg visszatérek még a jövőben. Mindenképp ajánlom olvasásra, ha a fent említett tartalmi elemekkel karöltve is úgy érzed, szeretnél megismerni egy elképesztő történetet. De figyelem, pillecukor lelkűeknek nem ajánlom.
(Margóra: érdemes elolvasni a kiegészítő novellákat is, én nagyon szerettem őket, főleg az Adventures of Charls, The Veterian Cloth Merchant kis szösszenetet.)
Borító: 3/5
Történet: 4/5
Kiadó: Berkley
Kiadás éve: 2015-7
A sorozat részei megtekinthetőek a Könyvek - Olvasmányok fül alatt.

*És legnagyobb örömömre a Könyvmolyképző kiadó felreppentette, hogy már felfigyeltek a sorozatra, így lehet megjelenik majd magyarul is.*
(Margóra: érdemes elolvasni a kiegészítő novellákat is, én nagyon szerettem őket, főleg az Adventures of Charls, The Veterian Cloth Merchant kis szösszenetet.)
*************
5/5
Történet: 4/5
Megvalósítás: 5/5
Karakterek: 5*/5
Kedvenc karakterem: Laurent
Karakterek: 5*/5
Kedvenc karakterem: Laurent
Kiadó: Berkley
Műfaj: (ál)történelmi (LMBTQ), romantikus
Goodread-es pontszám: 4.48
Goodread-es pontszám: 4.48
Molyos átlag: 86%, 96%, 97%
A képek alapjai a Pinterestről származnak, vagy saját képek. A sorozat részei megtekinthetőek a Könyvek - Olvasmányok fül alatt.
További könyves tartalmakért keress fel az >INSTAGRAMON<, vagy a >FACEBOOK< oldalamon.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése