Régóta olvasom lelkesen a Témázós posztjait a bloggerek egy kis csapatának, akik havonta választanak egy-egy témát, majd megírják róla a gondolataikat. Én is mindig elgondolkozom az adott témán, volt hogy el is játszottam a gondolattal, hogy esetleg egy bejegyzést is megérdemelne, de most először tört rám ez a szintű kényszer, miután elolvastam >Pupi posztját<, hogy billentyűzetet ragadjak és azonnal leírjam a saját keletkező gondolatfoszlányaim.
Az ehavi téma: Kínos vallomások - kimaradt "alapművek", vagy épp divatkönyvek
Mik is azok az alapművek? Sokat használjuk ezt a kifejezést, de meg is tudjuk fogalmazni, mit értünk alatta?
Nem egyszer futottam már bele olyan olvasmányba, ami alapműnek volt titulálva, és nem vitatom az értékeket, amiket anno képviselhetett, mert abban az időben valóban formabontó, korszakalkotó lehetett és pusztán már csak a megfogalmazott gondolatok miatt is pimasz, megbotránkoztató vagy pusztán elgondolkodtató volt a létjogosultsága. Ugyanakkor az azóta eltelt időben változott a világ - bizonyos szinten, más nézőpontból megmaradtak az örök érvényű kérdések - és már nem feltétlen érezzük át a horderejét azoknak a bizonyos gondolatoknak, elvégre már nem olyan újdonságok. Persze ezzel nem azt mondom, hogy akkor vágjuk is ki a kukába az adott könyvet, csupán arra akarok rámutatni, hogy szerintem nem jó kifejezés az "alapmű". Ráadásul a mögöttes tartalom, amit ehhez a kifejezéshez kapcsolunk nem egy állandó, jól körülhatárolható meghatározás, hanem egy folyton változó, bizonyos szinten szubjektív értelmezés, ami aztán összeolvad magasabb szinten bizonyos elvárásokká. És itt van a kutya elásva, ugyanis mindig húzom a szám az elvárásokkal szemben. És mivel én nem jártam bölcsészszakra, így ha a régi értelmezés szerint vesszük az alapműveltséget, akkor azt hiszem csúnyán elbuknék. Mégse érzem ezt kínosnak, vagy kijavítandónak.
Első körben nekem az iskolában az alapművek kifejezés meglehetősen
összeolvadt a kötelező olvasmányokkal, így pedig eléggé ambivalens
érzelmek fűztek hozzá. Messze nem olvastam minden kötelezőt - helló
Szigeti veszedelem, te kínzómesterem - az elolvasottak közül se tetszett
minden - ó te hisztis, Rómeó és Júlia, vagy éppen az alsóban sokkoló
Kincskereső kisködmön - de volt olyan is, amit viszont nagyon szerettem - Az ember tragédiája. Ugyanakkor hiába voltak jó élményeim is a kötelezők kapcsán, valahogy mégis bizonyos szinten traumatizált ez az egész kötelezőként aposztrofált kényszeres olvasásra nevelés, így gimi után nagyon sokáig nem nyúltam klasszikusokhoz.
És igen, már maga ez a téma is megér egy misét, sokan sokszor beszéltek is róla, lehet rám is rám tör majd a jövőben ez a késztetés, de most maradjunk annyiban, hogy úgy érzem, az egész rendszer pont a kíváncsiságot öli ki belőled a végére. És ezen kell aztán túllépni. Pár éve kezdtem el újra nyitni feléjük, újra kíváncsi lettem, kedvem lett kísérletezni, így előkerültek olyan könyvek, mint az 1984, az Állatfarm, Dorian Gray arcképe vagy éppen Ray Bradbury novellái. És szerettem őket, úgyhogy ez arra jó volt, hogy a belém nevelt előítéleteket megszüntesse. Másik oldalról viszont ez nem jelenti azt, hogy most fogom és ledarálom a Lev Tolsztoj életművet. Csak bele-bele kóstolok, válogatok mit is szeretnék megismerni jobban.
De itt jön a kérdés: kínos az, hogy nem olvastam és nem is akarom Tolsztoj műveit?
És igen, már maga ez a téma is megér egy misét, sokan sokszor beszéltek is róla, lehet rám is rám tör majd a jövőben ez a késztetés, de most maradjunk annyiban, hogy úgy érzem, az egész rendszer pont a kíváncsiságot öli ki belőled a végére. És ezen kell aztán túllépni. Pár éve kezdtem el újra nyitni feléjük, újra kíváncsi lettem, kedvem lett kísérletezni, így előkerültek olyan könyvek, mint az 1984, az Állatfarm, Dorian Gray arcképe vagy éppen Ray Bradbury novellái. És szerettem őket, úgyhogy ez arra jó volt, hogy a belém nevelt előítéleteket megszüntesse. Másik oldalról viszont ez nem jelenti azt, hogy most fogom és ledarálom a Lev Tolsztoj életművet. Csak bele-bele kóstolok, válogatok mit is szeretnék megismerni jobban.
De itt jön a kérdés: kínos az, hogy nem olvastam és nem is akarom Tolsztoj műveit?
Úgy érzem ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, de én nem érzem azt, hogy valaki több vagy éppen kevesebb lenne emiatt. Én nem alapművekként tekintenék ezekre a könyvekre. Én inkább azt mondanám, hogy ha olvasóként meg akarsz ismerni egy-egy műfajt vagy zsánert, akkor vannak olyan művek, amik mellett nehéz elmenni, ha ténylegesen át akarod látni minden aspektusát az adott műfajnak, látni hogyan fejlődött az évek során a gondolkodása az embereknek, az elvárásaik és a társadalmi nézeteik. Így ha te eljutsz oda, hogy ez megszeretnéd tenni, akkor magától jönni fog az igény, hogy elolvass bizonyos "alapműveket" is, nem kell ehhez külső kényszer. Vagy az is lehet, hogy sose jön ez az inger és azzal sincs semmi baj.
Én éppen abban a szakaszban vagyok, hogy van erre belső igényem, mert tavaly kitűztem magam elé célként, hogy jobban beleásom magam a klasszikusok felfedezésébe, - 1001 könyv, amit el kell olvasnod mielőtt meghalsz újrakezdve a >Solaris<-szal - és a SFF/FF nagyjainak a megismerésébe pont a zsánermegismerés céljából. De ezt most ne úgy értsétek, hogy egy kipipálandó listát írok minden "nagy" könyvről, amit mások szerint el kell olvasnom csak hogy elmondhassam milyen olvasott vagyok. Pusztán mivel eddig szinte csak új könyveket olvastam, és kezdek belefásulni a "hype-vonatba", ami nekem általában frontális ütközésekkel végződik, - igen, azok a futószalagon gyártott divatkönyvek - most egy kicsit vegyíteni akarom az új megjelenéseket régebbi "bestsellerekkel". De messze nem jelenteném ki, hogy csak azért mert valami régen íródott és klasszikusnak vagy éppen alapműnek van címkézve, akkor az automatikusan jó és értéket képvisel, még egy friss, mostani megjelenésű könyv nem adhat éppen annyit vagy éppen többet, mint pár száz éves elődje.
Én éppen abban a szakaszban vagyok, hogy van erre belső igényem, mert tavaly kitűztem magam elé célként, hogy jobban beleásom magam a klasszikusok felfedezésébe, - 1001 könyv, amit el kell olvasnod mielőtt meghalsz újrakezdve a >Solaris<-szal - és a SFF/FF nagyjainak a megismerésébe pont a zsánermegismerés céljából. De ezt most ne úgy értsétek, hogy egy kipipálandó listát írok minden "nagy" könyvről, amit mások szerint el kell olvasnom csak hogy elmondhassam milyen olvasott vagyok. Pusztán mivel eddig szinte csak új könyveket olvastam, és kezdek belefásulni a "hype-vonatba", ami nekem általában frontális ütközésekkel végződik, - igen, azok a futószalagon gyártott divatkönyvek - most egy kicsit vegyíteni akarom az új megjelenéseket régebbi "bestsellerekkel". De messze nem jelenteném ki, hogy csak azért mert valami régen íródott és klasszikusnak vagy éppen alapműnek van címkézve, akkor az automatikusan jó és értéket képvisel, még egy friss, mostani megjelenésű könyv nem adhat éppen annyit vagy éppen többet, mint pár száz éves elődje.
A múltkor például teljesen lesokkoltam az egyik ismerősöm, mikor közöltem, hogy én még soha semmit nem olvastam Jane Austintól, mire ő döbbenten rávágta, hogy de hát te könyves blogger vagy. Úgyhogy az én feladatom lett, hogy összetörjem azt az illúzióját, hogy ez nem jelenti automatikusan azt, hogy akkor én minden klasszikust és alapművet olvastam. (Vagy úgy alapvetően akkor én minden könyvet olvastam. Nem viccelek, volt akinek ezt az abszurd álomképét kellett kegyetlenül összetörnöm.) Azt meg végképp nem jelenti, hogy nekem ezeket szeretnem is kell.
Szerintem jó nagy részben a befogadótól függ, hogy egy könyv milyen élményt és értékeket nyújt a számára, így ezt általánosítani badarság. Persze szerintem is vannak olyan könyvek, amiket szívem szerint mindenkivel elolvastatnék, de ez már szubjektív vélemény és semmi nem garantálja, hogy másnak is átadja azt az élményt, amit nekem nyújtott. Olyan szempontból jók lehetnek ezek a címkézések, hogy egyfajta ajánlót biztosítanak az olvasóknak, de ott van a baj, ha ezt szentírásnak vesszük és ezen művek alapján ítélünk meg másokat. Ott van a probléma, mikor bizonyos emberek vagy táborok erőszakosan rá akarják kényszeríteni másokra a saját igazukat vagy egyszerűen csak erőszakosan meg akarják változtatni másoknak a világnézetét - ez esetben könyvek által. Nem hinném, hogy ez valaha is pozitív eredménnyel végződött volna.
Elvégre nem az a legfontosabb, hogy szeressünk olvasni, mindegy hogy mit?
Szerintem jó nagy részben a befogadótól függ, hogy egy könyv milyen élményt és értékeket nyújt a számára, így ezt általánosítani badarság. Persze szerintem is vannak olyan könyvek, amiket szívem szerint mindenkivel elolvastatnék, de ez már szubjektív vélemény és semmi nem garantálja, hogy másnak is átadja azt az élményt, amit nekem nyújtott. Olyan szempontból jók lehetnek ezek a címkézések, hogy egyfajta ajánlót biztosítanak az olvasóknak, de ott van a baj, ha ezt szentírásnak vesszük és ezen művek alapján ítélünk meg másokat. Ott van a probléma, mikor bizonyos emberek vagy táborok erőszakosan rá akarják kényszeríteni másokra a saját igazukat vagy egyszerűen csak erőszakosan meg akarják változtatni másoknak a világnézetét - ez esetben könyvek által. Nem hinném, hogy ez valaha is pozitív eredménnyel végződött volna.
Elvégre nem az a legfontosabb, hogy szeressünk olvasni, mindegy hogy mit?
